Nagytemplom kicsiben

2013. április 11., csütörtök

A Debreceni Református Nagytemplom is látható a Mini Magyarország makettparkban. A Szarvasi Arborétumban most már a növényritkaságok mellett néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. A főváros és a megyék leghíresebb épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható itt.

Az ötletadó a brüsszeli Mini Europe és a klagenfurti Minimundus makettparkok voltak. A most létre jött makett országban az országhatárát piros levelű cserjékkel ültették be, a Duna és a Tisza vonalát kőszórások mutatják, látható a Balaton és a Duna is. A térképen 22 épület együttes található, köztük olyanok, mint a Parlament, az Egri vagy a Diősgyőri vár, a Fertődy Eszterházy-kastély. A makettek között két templom található, a Jáki és a Debreceni Református Nagytemplom.

A projekt megvalósítása tavaly májusban kezdődött, a maketteket kilenc hónapon keresztül építették, tizenkét szakember és több mint ötven kivitelező munkás közreműködésével.  Ezzel a projekt első része fejeződött be, a következő  ütemben a történelmi Magyarország határon túli területein található emblematikus építészeti és népi építészeti emlékeket bemutató makettek készülnek majd el.

Forrás: MTI, minimagyarorszag.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.