Nem azé, aki fut

„… nem azé, aki fut, nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16) Ez az ige sokak számára ijesztő ma, az önmegvalósítás századában, éppen ezért elfordulnak kegyelmes Istenünktől. Pedig az Úr, ha megmutatja is hatalmát, olykor számunkra nem tetsző akaratát, az irgalom edényeiül hívott el minket. Ez a könyörület, ez a kegyelem nagy titka – mondta áhítatában Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. „Isten átmetsz törzseket, népeket, korszakokat, hagyományokat, rendeket, és egyenes, közvetlen úton megszólít bennünket, hogy vele legyen dolgunk – jelentette ki az igehirdető, és hozzátette: Isten kegyelme a legnagyobb mélységben hat a legnagyobb erővel, ott jut igazán érvényre. – A legnagyobb mélységeket megjárva jutunk el Isten dicsőséges magasságaiba, a magunk keserűségét is megízlelve tapasztalhatjuk meg az ő jóságának és hűségének édességét, így találhatjuk meg kiválasztó, megsegítő kegyelmét" – mondta Bogárdi Szabó István. A dél-koreai útjáról nemrég hazatért püspök megemlítette találkozását a koreai református nőszövetség vezetőségével, akik véleménye szerint két dologban járnak élen: nagy imádkozók és nagy inspirátorok – erre a két szolgálatra buzdította a jelenlévőket is.

Nagy mélységek áldásai

Szabó Zsuzsa lelkész, a Dunamelléki Református Nőszövetség titkára három nehéz korszakot emelt ki az 1895-ben jómódú debreceni családba született Zsindelyné Tü­dős Klára életéről szóló előadásában. Tüdős Klára a Dóczy leánynevelő intézetbe járt, majd szülei jóvoltából Európa világvárosaiban tanulhatott. Az első nagy mélység az első világháború volt a fiatal lány életében: a család elszegényedett, kilátástalan helyzetbe jutott. Klára az iparművészeti főiskolára került Budapestre, Debrecen város ösztöndíjasaként. Ennek az időszaknak nagy öröme, hogy a művészettel foglalkozhatott, ami mindennél jobban érdekelte, azonban megterhelte őt édesapja betegsége.

A második nagy mélység első házasságához kapcsolódik. 1919-ben ráerőltetett, általa nem kívánt házasságra lépett egy tehetős katonatiszttel, Szunyogh Rudolffal, egy gyermekük született: Judit. Tüdős Klára évekig próbált helytállni házasságában, vezetni a gazdaságot, majd gyermekét egyik nagynénjére hagyva nekivágott egy fillér nélkül Budapestnek, hogy végre megtalálja a maga útját. Az Operaházhoz került, ahol a szabászműhely vezetője lett, majd megnyitotta a Pántlika szalont. Független, önálló, sikeres tervező lett, és a szerelem is rátalált Zsindely Ferenc államtitkár személyében, mégis hiányzott életéből, lelkéből valami. Édesanyja kérésére találkozott Bereczky Albert pozsonyi úti református lelkésszel, akinek egyszerű, de mélyen megélt evangéliumi hitet sugárzó szavai magával ragadták, és onnantól kezdve a pozsonyi úti gyülekezet elkötelezett tagja lett. Új életében Ravasz László püspök indította el, meghívva a nőszövetség megszervezésének szolgálatába, amelynek az élére állt. A második világháború idején, felismerve Isten vezetését, az irgalmasság eszköze lehetett. A svéd vöröskereszt partnerségével menleveleket állíthattak ki és menthettek meg százakat. Férjével megnyitották Istenhegyi úti otthonukat, ahova száz menekültet fogadtak be, főleg gyermekeket.

A háborút követően a harmadik nagy mélység: a kitelepítés, a teljes vagyonelkobzás időszaka érkezett el. Visszaemlékezései szerint életük legszebb tizenkét évét töltötték Lellén, „mert úgy felszabadultunk, mint ebben az országban senki, előítéletektől, felelősségektől, egy fárasztó életforma ezer nyűgétől és gondjától” – idézte szavait az előadó. Zsindelyné Tü­dős Klárának férje halála után el kellett hagynia otthonát, két évet töltött Ausztráliában élő lányánál, majd a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonból hívta haza az Úr 1980-ban.

Díjátadás

Zsindelyné Tüdős Klára áldozatos szolgálatának tiszteletére alapította a Magyarországi Református Nőszövetség hat évvel ezelőtt a díjat, amelyet minden évben négy, az egyházkerületi nőszövetségek által javasolt személy kap meg. „Olyan díjat szerettem volna létrehozni, amilyet esetleg ő is megtervezhetett volna" – mondta Szemők Zsuzsa építész-szobrász, az idei kitüntetés tervezője, aki jellegzetes új hímzéses motívum­mal díszített, lágy vonalú kisplasztikát készített bronzból. Dunamellékről Papp Józsefné, Dunántúlról Dávidházy Ferencné Szalóky Zsuzsanna, Tiszáninnenről Árvay Julianna, Tiszántúlról pedig Papp Csabáné Nagy Éva vehette át az emlékplakettet és az oklevelet.

Mind a négy díjazott aktív munkatársa közösségének, szolgálatuk során számos területen bizonyították elkötelezettségüket, legyen szó szeretetvendégségek, gyermekfoglalkozások, kirándulások, közösségi alkalmak, színházi estek szervezéséről, idősekért tett szolgálatukról, bibliaiskolák, konferenciák megrendezésében való részvételükről, diakóniai szolgálatukról, templomaik ápolásáról, vagy éppen az első leányegyleti konferenciák meghonosításáról, elhagyatottak gondozásáról, egyedülállók felkarolásáról. „Olyan jó, hogy azok vagyunk itt, akiknek fontos, hogy Isten elhívott minket erre a feladatra, és megpróbálunk úgy élni és szolgálni, hogy betöltsük a küldetésünket! Isten megbízott bennünket valamivel, mi csak visszaadunk ab­ból, amit tőle kaptunk" – fejezte ki háláját a kitüntetettek áldozatos szolgálatáért Gilicze Andrásné, a Nőszövetség titkára.

Szoták Orsolya, fotó: Vargosz