Most akkor mit szabad a házasság előtt?

2019. augusztus 27., kedd

Nem kis fába – mondhatni, inkább mamutfenyőbe – vágta a Református Fiatalok Szövetségének (REFISZ) elnöksége a fejszéjét, amikor úgy döntött, idén a párkapcsolat, házasság, szexualitás, homoszexualitás és az egyedüllét lesz a szokásos augusztusi nyári táboruk témája. Igen, ez így mind.

Öt délelőtt persze nem elég, hogy átrágjuk magunkat ezeken a kérdéseken, és talán ez is volt a hét legfontosabb tanulsága: a harcot senki sem kerülheti el. Állandóan ott motoszkál bennünk, hogy sokkal könnyebb lenne leegyszerűsített szabályokban, axiómákban gondolkodni – bár mindeközben kézzel-lábbal rugdalózunk a korlátok ellen. Könnyű lenne azt mondani, hogy bűn házasságon kívül szexuális életet élni, vagy hogy bűn a homoszexualitás, vagy hogy az egyedüllét rossz, és kezdj magaddal valamit, hogy legyen párod. Hiszen a keresztyén életben vannak törvények, és van bűn. Ezt nem is lehet vitatni. De elintézhetjük-e ennyivel ezeket a kérdéseket?

Az előadások, a csoportbeszélgetések mind arra adtak alkalmat, hogy megharcoljuk a magunk harcait ezeken a területeken. Hogy ne csak üres szabályok, hanem élő, egészséges hozzáállás mentén dönthessük el, hogyan szeretnénk megélni bizonyos helyzeteket. Hiszen mikor gondolkodjon az ember erről, ha nem tinédzserként, fiatal felnőttként? A megérett gondolatok, közös meggyőződés jó kötőanyaga az otthoni ifis közösségének is. És talán nincs is annál nagyobb élmény, amikor a táborban felmerült kérdésekre a gyülekezetben közösen kereshetjük a választ. A tábor sok esetben nem a válaszok megtalálásának, hanem a harc kezdetének a helye.

Gyakran elfelejtjük – főleg, ha nem vagyunk közvetlenül érintettek –, hogy a nagy „ügyek”, „témák” mögött minden esetben személyes történetek vannak. Az esték során meghallgathattunk egy nyolcgyermekes párt, egy örökbefogadó házaspár küzdelmeit, de két apácát is, akik türelemmel és készségesen válaszoltak még a legbugyutább kérdéseinkre is. A délutáni műhelyekben – új nevükön Dupla Kávékon – szűkebb körben és változatos témákban nyílt lehetőség az eszmecserére. Persze a legrázósabb kérdéseket nem feltétlen szeretné mások előtt feltenni az ember; ezért rendelkezésre állt egy kérdésdoboz, ahová bedobhattuk ezeket. A szombat esti Nikodémus Éjszakáján lelkészeink és lelkigondozóink keresték a feltett kérdésekre a válaszokat – meg kell hagyni, nem voltak mindig könnyű helyzetben.

Már csak a témához kapcsolódva is, a tábor mindig lehetőséget ad az ismerkedésre. A táncház, a zsíroskenyér-parti, a teaház, az estébe nyúló beszélgetések, délutáni közös strandolás, csónakázás kitűnő alkalmak voltak erre. Legyen akárhányadik század, a személyes beszélgetés még mindig az egyik legtartalmasabb élmény, ami létrejöhet két ismerős vagy ismeretlen között. Meg hát REFISZ táborba egyébként is beszélgetni jár az ember. :)

Egy kis ízelítő:

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.