Iszlám keresztyén szemszögből

Ömer Almak, a Dialógus Platform Egyesület elnökének köszöntő szavai után Németh Pál református teológus, a Keresztény-Zsidó Társaság elnökségi tagjának „kalauzolásával" indulhattunk el a keresztény és iszlám világ sokszor szövevényesnek tűnő útjain. Vizsgálódásunkat a vallásos hit megértésével kezdtük, keresztyén és iszlám oldalról egyaránt megvizsgálva a fogalmat. „Míg a keresztyén felfogás arra tanít minket, hogy a hit Isten ajándéka, szívbéli bizodalom, melyet a Szentlélek az evangélium által gerjeszt, megőrizve ezzel egy részt az értelemmel fel nem foghatóból, az emberen túliból, addig az iszlámban a hit elsősorban az értelem és a belátás kérdése" – világít rá előadónk a két vallás egyik alapfontosságú különbözőségére.

Az iszlám szerint ugyanis a hitben nincs semmi, ami ember voltunk alapvető hajlamaival ellenkezne, sőt a hitben és a hit által képes csak az ember a maga teremtésbeli természetes adottságait tökéletességre vinni. „Az iszlám gondolatvilága arra törekszik, hogy eloszlasson minden kétséget afelől, hogy a hitben valaki a képtelenségnek, abszurditásnak halvány vonását is felfedezhesse. Erre vezethető vissza mindaz a tagadás, ami Krisztus személyére, kereszthalálára, feltámadására vonatkozik. A Teremtő és teremtett vegyülése nem elfogadható, hiszen az Isten tisztelete a legvégső határokig kitolódik." Tehát míg a keresztyénségben a hit megelőzi a gondolati reflexiót − Canterburyi Anzelm szavaival élve nem azért törekszünk a megértésre, hogy higgyünk, hanem azért hiszünk, hogy eljuthassunk a megértésre −, addig az iszlámban a hit a belátásból és a megismerésből fakad, a hitetlenség pedig a tudatlanságból.

További eltérést mutatott be Németh Pál, felhívva a figyelmet arra, hogy a keresztyén ember kétszer születik: előbb testileg, bűntől terhelten, amit a megtérés, az újjászületés követ. Ezzel szemben az iszlám nem ismeri az eredendő bűn fogalmát, „hiszen az ember természetes hajlama maga a muszlim, szükségszerűen muszlimmá is lesz, hacsak a társadalmi és kulturális környezete nem akadályozza ebben". Amikor valaki megismeri az iszlámot és megtér, nem is tesz mást, csupán visszatér az eredeti teremtésbeli állapotához, melyben Isten kezéből kikerült. Ami a muszlimok térítési tevékenységét illeti, megtudjuk, hogy azt a missziói optimizmus hatja át, azaz meggyőződésük, hogy az iszlám vallás Ádámtól az utolsó ítélet napjáig az ember természetéhez leginkább igazodó, illő vallás. Minden olyan területen missziói tevékenységet végeznek, melynek lakóit hitetlennek tartják. Az iszlámon belüli két nagy tábor, a szunniták és siíták közötti legfontosabb hitbeli különbségeket is ismertette az előadó, ehhez kapcsolódóan pedig azt, hogy míg utóbbiak tisztán szunnita területekre is behatolnak és harcos, polemizáló térítői tevékenységet folytatnak, előbbieknél ez elképzelhetetlen.

Keresztyénség iszlám szemszögből

Az iszlámon belüli térítés jellegzetességei után Abdul Fattah Munif iszlamológus, a Magyarországi Muszlimok Egyházának hittanára előadásában az iszlám világban történő keresztyén hittérítés történetét ismertette. Még az elején leszögezte, hogy az iszlám országokban őshonos keresztyén felekezetek muszlimokkal való érintkezését, viszonyát – a közhiedelmekkel ellentétben − a hosszú évszázadok során alapvetően a békés együttélés jellemezte. Maga a térítés sosem volt megengedett az iszlám jog szerint, mely kimondja, hogy a muszlimok nem adhatják fel hitüket, nem térhetnek át más vallásra, szankciók nélkül legalábbis semmiképp. Ezzel összefüggésben az őshonos keresztyének iszlámra való áttérítése is tilos, mivel a Korán az erőszakos, vagy legalábbis agresszív és manipulatív módon való áttérítést kifejezetten tiltja. Éppen a „nincs kényszer a vallásban" elve miatt – mondja Abdul. „A muszlimok áttérését azért nem tartja kivitelezhetőnek az iszlám jog, mert úgy tekint rá, mint visszalépésre egy alacsonyabb szintre, a bálványkultusz és az előzményvallások világába, a társadalmi rend felborítására irányuló vétségként tekint rá."

Az iszlámra való áttéréssel kapcsolatban megtudjuk, hogy bár a 7. és 10. században is volt rá csekély számú példa, az egyik legnagyobb iszlamizációs hullám a 14. században zajlott, a tatárjárást követően tért át a közép-ázsiai népcsoportok egy része iszlám vallásra. A következő nagy áttérési tendencia az oszmán törökök hódítás következménye. Majd a békésebb időkben a kereskedelem révén terjedt el az iszlám Délkelet-Ázsiában. Ami a keresztyénségre való áttérést illeti, kifejezetten a keresztes hadjáratok és spanyol inkvizíció eredményeként értelmezte az előadó, melyek a 16. században nagyrészt le is zárulnak. A 18-19. századra, az első gyarmatosítók megjelenésére datálható az európai katolikus és protestáns, − baptista, metodista – hittérők megjelenése a muszlim világban, akik közvetett vagy közvetlen módon folytattak hittérítést.

A 20. században a keresztyén misszionáriusokat egyre inkább a gyarmatosító hatalmak támogatóiként azonosították. Ez az oka annak is, hogy az I. és II. világháború idején már csak azok a missziók tevékenykedtek, akik egyrészt jó kapcsolatot ápoltak a helyi lakossággal, másrészt magatartásukat alárendelték a helybeli térítést tiltó törvényeknek. Figyelmüket azóta elsősorban a jótékonysági intézmények létrehozására, valamint a humanitárius segélyek kiosztására fordítják. Megérkezve napjainkba előadónk felhívja figyelmünket a '90-es évektől kezdve fokozódó feszültségek, belháborúk kifejezetten misszionáriusokat, turistákat érintő veszélyeire, hiszen az „ütköző területeknek" számító helyeken a szembenálló felek könnyen felhasználhatják a segélyezőket. Abdul Fattah Munif fokozott óvatosságra intett mindenkit, aki ezekben a veszélyzónákban szeretne missziói tevékenységet végezni.

Zsidó-keresztyén kapcsolat

Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára a Nostra Aetate, a II. vatikáni zsinat történelmi jelentőségű nyilatkozatát mutatta be. Az 1965. október 25-én napvilágot látott dokumentum újrafogalmazta a katolikus egyház viszonyát a nem keresztyén vallásokhoz. Az irat történelmi előzményeinek bemutatása után a zsidó-keresztyén üdvözülés – egész dokumentumon végighúzódó – kérdéskörében merültünk el. Ugyanis az irat nehézsége, hogy bár jóllehet, a keresztyének hisznek Jézus Krisztusban, ezáltal tudnak üdvözülni, a zsidók nem hisznek, mégis üdvözülnek ők is, hiszen a Jézus Krisztusban való megváltás egyetemes, mindenkire vonatkozik. A missziós erőfeszítésekkel kapcsolatban úgy nyilatkozik a Nostra Aetate, hogy nem szükséges a formális, intézményes misszió a zsidók felé, azt azonban meghagyja, hogy az egyes keresztyéneknek tanúságot kell tenni, azonban ezt szelíden, megfelelő emberi hozzáállással, szívből jövően, nem erőltetve, nem erőszakosan, hiszen Isten zsidót és nem zsidót egyaránt hív az egyházába. Az előadás kiemelt fontosságú része volt, hogy meg kell ismernünk a másikat, keresztyénként a zsidó önértelmezést, önismertetésüket, fogalmaikat, meg kell hallgatnunk a zsidó bibliamagyarázatot ahhoz, partnerekké, barátokká tudjunk válni, egyenrangú félként tudjuk beszélgetni a vallási kérdéseikről.

Megkapó képpel fejezte ki Szécsi József a keresztyén-zsidó viszonyrendszert: vad olajfa, melyben a zsidóságot egy vad olajfa jelképezi, amibe beoltatnak a nem zsidók ágai, utalva egyúttal a két vallás egy történelmi ponton való szétválására is. Ferenc pápa szavaival élve a Nostra Aetate fő üzenetét így foglalta össze: „egy keresztyén soha sem lehet antiszemita. Az igazságosság és a béke nem a párbeszédre leszűkített absztrakció, hanem kézzel fogható cselekvés. Nem egyszerűen csak beszélgetünk és elméleteket gyártunk, hanem közösen cselekszünk, gondoljunk csak a humanitárius területeken végzett tevékenységekre. Zsidók és keresztyének együtt kell, hogy a világ jobbra fordulását előmozdítsák. Együtt kell cselekednünk a világ szebbé, jobbá tételén."

Szoták Orsolya, fotó: Vargosz