Mint „tagok a testben”

2012. február 06., hétfő

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szlovák ajkú küldöttségének meghallgatásával kezdődött a Generális Konvent Elnökségének berekfürdői ülése február 1-jén. Az elnökség három tagját arra kértük, értékeljék a találkozót.

Csűry István, királyhágómelléki püspök:

Mi, kisebbségben élő reformátusok világosan látjuk, miként akarják olykor az emberekkel elfeledtetni a múltat, például azt, hogy igenis létezett a mai határokon átnyúló magyar református egyház. A szlovákok teológiai kifogása a Krisztusban való egységről szól, de ne feledjük el, a Krisztus-egység úgy jelenik meg Pál apostolnál, mint „tagok a testben”. Ez a „tagság” különböző oldalról közelíthető, de mi miért ne fogalmazhatnánk meg, hogy „tagságunk” a magyarságunkban fogalmazódik meg? Ez nem azt jelenti, hogy a nem magyar ajkú reformátusokat kihagynánk egyházunkból.

Szabó István, dunamelléki püspök:

Régi vitáról van szó, de azzal, hogy az Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szlovák közösségének képviselői elmondták a Magyar Református Egyház Alkotmányával, illetve egyházuk MRE-hez való csatlakozásával kapcsolatos aggályaikat, változott a kép, és én ezt pozitív fejleménynek tartom. Nem pusztán dacos tiltakozást fogalmaztak meg, hanem olyan teológiai érveket is felsorakoztattak, amelyeket ha az aktuálpolitikai állásfoglalásokat mellőzve meg tudunk velük vitatni, úgy – én nagyon bízom benne –, ez sokkal közelebb hoz minket egymáshoz.

Tőkéczki László, dunamelléki főgondnok:

A szlovákok felvetése történelmi–önértelmezési problémát takar, ugyanakkor a márciusi választások miatt politikai motivációja van. Fel kellene dolgozni a történelmi Magyarország református egyháztörténetének két aspektusát: a református szlovákság és a németség egyházon belüli szerepét, mert akkor kiderülne, hogy a református egyház soha nem államelvűleg vagy hatalomelvűleg kezelte a nemzetiségi kérdést.  Ez elvileg megnyugtatná szlovák testvéreinket, de nekik valószínűleg nem ez a céljuk.

Feke Gy.

 

Kapcsolódó anyagok:

A párbeszéd vezethet megoldáshoz – összefoglaló

Összetartozunk – interjú Juraj Brecko esperesel

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.