Minden gyermekben megvan a szeretet Isten felé - kiállítást rendeztek és díjazták a legjobb rajz- és esszépályázatokat

2009. december 02., szerda

Szép és igényes rajzok, izgatott gyermekek, őszinte mosolyok, büszke szülők, boldog nagyszülők és elégedett szervezők ¬– kulcsszavakban így lehetne összefoglalni azt a díjátadó ünnepséget, amelyet szerda délelőtt tartottak a Baár-Madas Református Gimnáziumban, Budapesten.

Gyermekeknek és fiataloknak (3-19 éves korig) hirdetett rajz- és esszéíró pályázatot közösen a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnöksége, a Kommunikációs Iroda és a Református Pedagógiai Intézet. A „Szívemben már megtaláltam őt” névre keresztelt pályázattal a szervezők Ady Endre halálának 90. évfordulójának kívántak emléket állítani, de nem titkolt szándékuk volt az adventi-karácsonyi téma sem, az ünnep közelsége miatt. „Meg kell valljam, azt gondoltam, talán lesz 50-60 pályamunka… kirázott a hideg, amikor megtudtam, hogy csaknem ezer pályázat érkezett felhívásunkra, Adyra, adventre, karácsonyra, reformációra, hitre, keresztyénségre” – mondta megnyitó beszédében Csoma Áron, az egyház kommunikációs szolgálatának vezetője. A felhívásra a Kárpát-medencéből, összesen 127 különböző iskolából, 968 pályázat érkezett. A pályázatban résztvevő iskolák 71 százaléka állami fenntartású intézmény, az egyházi oktatási intézmények aránya 29 százalék. Utóbbiak háromnegyede református és pályáztak katolikus és evangélikus iskolákból is. Érdekesség, hogy a rajzpályázat iránt főként a lányok érdeklődtek, arányuk mintegy 70 százalék. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke megnyitó szavait őszinte vallomással kezdte, miszerint sosem gondolta, hogy valaha ő fog megnyitni egy rajzkiállítást, mert – ahogy fogalmazatott – „annak idején rajzból, a legnagyobb jóindulattal is hármas volt a legjobb jegyem”. „Amikor hallottam arról, hogy váratlan nagy visszhangra talált ez a felhívás, - nemcsak egyházi, hanem önkormányzati iskolákban is -, arra gondoltam, hogy a sok-sok riasztó jel ellenére, mégis csak van reménység, hiszen ezek a fiatalok alakítják majd a jövőnket" – mondta a püspök. „Minden gyermekben megvan a szeretet Isten felé” – mondta az egyik édesanya, akinek gyermeke a nyertes pályázók között volt. Az önkormányzati iskolába járó kislány édesanyja elárulta mennyire jó érzés volt számára, hogy gyermeke református pályázaton indult. Nemcsak a szülők, a diákok is úgy nyilatkoztak, hogy örülnek az egyházi szervezésű pályázatnak: „Nekem különösen pozitív érzés, hogy egyházi szervezésű a pályázat, hiszen református vagyok, egy református nagy család tagja, nekem ezért egyáltalán nem volt furcsa és szokatlan a légkör, annak ellenére, hogy nem egyházi iskolába járok – mondta egy diáklány, aki a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények, Vikár Béla Művészeti Iskolából érkezett a díjátadó ünnepsége. A diák egyébként a sajátján túl még négy oklevelet is átvett; ugyanis ilyen sok díjazott volt iskolájából, közülük azonban nem mindenki tudott eljönni Budapestre. A rajzokból vándorkiállítás készül, amelyet először a pályázaton részt vett iskolákban mutatnak be. A tárlat két évig járja majd az országot. Fekete Zsuzsa - Hegedűs Márk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.