Püspök úr, mit szólna ahhoz, ha valaki most jönne és – mint annak idején Luther Márton Wittenbergben – kiszegezné a püspöki hivatal kapujára a tételeit?

Ezt a kérdést csak naiv történelemszemléletünk miatt tehetjük fel, mert azt gondoljuk, hogy 1517-ben Wittenbergben azon a ködös őszi estén egy szerzetes nagy papírral, kalapáccsal és szögekkel megjelent, hogy kiszegezze téziseit, amelyek aztán valami isteni csoda folytán szétrobbantak a világban. A képzeteinkkel ellentétben a középkor vitatkozó világ volt, és amikor Luther kitűzte téziseit, Európa legjobbjai már mind az egyház megújítását követelték.

Luther foglalt össze egy egyébként évtizedek óta zajló vitát?

Olyan döntő elemet tett hozzá ahhoz, amit korábban már sokan igényeltek, a legjellegzetesebb módon Erasmus. Luther kitartása és ragaszkodása az igazsághoz – nos, ez vezetett el igazán oda, hogy már nem lehetett föltartóztatni a reformáció folyamatát. Még az első kérdésére válaszolva: igencsak meglepődnék, ha valaki ki akarna szegezni 95 tételt a kapunkra egy olyan világban, ahol nagyon keveset vitatkozunk arról, mi legyen az egyház útja.

De a reformáció nemcsak a vallás, hanem a társadalmi-gazdasági élet változását is magával hozta. Hatásait pedig a mai napig is érezzük.

Ezt ma már így látjuk. Max Weber azt mondta, hogy a reformátoroknak kizárólagosan a lelki élet megújítása volt a céljuk, eszük ágában sem volt azokat a folyamatokat pártolni vagy erősíteni, melyeket később Európa mutatott.

A mai református egyházban mi az, amit újra kellene gondolni, megreformálni?

Ettől a kérdéstől mindig megijedek. Luther nem úgy írta meg 95 tételét, hogy mit kellene újrafogalmazni az egyházban, hiszen ezt a kérdést nem lehet házi feladatként föladni. Mindig mindent mélyen, alapvetően át kell gondolni. Isten azt a feladatot rója ránk, hogy ami megfelel az Ige mértékének, azt meg kell erősíteni, ami pedig nem, azt meg kell változatni.

Ez így túl általánosnak hangzik. Mondana néhány konkrétumot?

Az örömnek és reménységnek a népe vagyunk, mégis sok fáradtságot érzékelek az egyházban. Fáradtságunk oka, hogy észre sem vesszük, de menedzseljünk önmagunkat, és azt csináljuk mi magunk is, ami ellen prédikálunk. Nem hagyunk szabadságot Isten erejének és igazságának, mindent be akarunk biztosítani, mindent lekönyvelünk, adminisztrálunk, miközben a keresztyén élet öröme elsikkad.

Hogyan lehet ezen változtatni?

Ma az egyházat kettéosztottuk: van egy érzékenyen védett szentséges világunk, és emellett számos dolgot úgy intézünk, ahogyan a világban is teszik, de ez nem biztos, hogy jó. Újra meg újra az isteni világra kell orientálódni, vagy ahogy Kálvin mondta: mindig mindent Istennel kell kezdeni.

Szokták mondani, hogy gazdaságilag azok a legfejlettebb országok, ahol mély gyökeret eresztett a protestantizmus. Mi az, amit a mai protestánsok adnak a világnak?

Bonyolultat kérdezett, és a kérdésbe foglalt állítást nem is fogadom el ebben a formájában. Bár azt látjuk, hogy a protestáns gyökerű országok a legfejlettebbek, leggazdagabbak, legerősebbek, mégis hozzá kell tenni, hogy nem volt ez mindig így, és ha hozzáolvassuk a 17. és 18. század történetét, be kell látni, nem biztos, hogy arról álmodoztak a reformátorok, ami később a protestáns többségű országokban végbement. A protestantizmus mindig az eredetet, a forrást kérdezi, és oda akar visszavezetni, ezt adhatjuk ma is.

Mi lehet a reformáció ma is érvényes üzenete?

Isten van. Isten Szentháromság. Isten a Szentháromság második személyében, Krisztusban véglegesen kinyilatkoztatta magát. Isten Krisztus áldozatáért öröktől megbékélt az emberrel. Isten fölszabadította az embert az istenkeresés reménytelensége alól, mert ő maga lépett be az emberi világba.

Ez nem kétezer éves üzenet? Ez a protestantizmus üzenete?

Jó, hogy felteszi ezt a kérdést, mert nem igazán tudok a protestantizmusnak saját üzenetet találni, bár, tudom, voltak igyekezetek arra, hogy megtaláljuk, mi a jellegzetesen protestáns. A reformátorok semmi mást nem akartak, mint az eredeti üzenetet újra és újra elmondani. A reformáció nem új kinyilatkoztatás.

A protestantizmus mely értékeit tartja ma is hangsúlyosnak?

A 16. században a protestantizmus adta anyanyelven az emberek kezébe a Bibliát, bevezette az anyanyelvű istentiszteletet, határozott különbséget tett a lényeges és a közömbös dolgok között, helyreállította a munka és ünnep ritmusát, igyekezett az emberi életet az isteni törvények szerint berendezni, és föloldozta az embert a világ varázsa alól, mert a természetet Isten jónak, megismerhetőnek teremtette.

Mit érzünk ebből még ma is? A mindennapos életben hogyan jelenik meg a protestantizmus? Hogyan lehet elszakadni az individualista ember gondolkodásmódjától, és a közösségért cselekvő emberré válni? Milyen lehet Európa jövője? Kialakulnak egymás mellett a párhuzamos társadalmak vagy más történik majd? Ezekkel a kérdésekkel folytatódik az interjú a Parókia Portálon.

Fekete Zsuzsa, fotó: Füle Tamás, forrás: parokia.hu