Érkezésünkkor épp ételt osztanak a szentes-felsőpárti gyülekezetben. Kiderül, ez nem egyedi akció, hanem napi rutin: a közösség részt vesz a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszermentő programjában. A református önkéntesek minden reggel elhozzák az egyik szentesi hipermarketből az előző napról megmaradt pékárut, a polcon már nem tartható zöldségeket és gyümölcsöket. Fontos megjegyezni, hogy nem rossz minőségű termékekről van szó: a multiknál szigorú szabályok határozzák meg, mi meddig lehet a polcon. Ottjártunkkor hibátlan paprika, sárgadinnye, citrom, retek volt a ládákban, sőt, zöld avokádó is, amely egyébként állítólag épp akkor finom, ha már feketedik.

Több száz családnak segítenek a megélhetésben

A szentesi reformátusok a szemétbe kerüléstől mentik meg a már eladni nem kívánt élelmiszereket. Az Eurostat 2006-os adatai alapján Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer kerül a kukákba. Vajon van-e igény minderre? Gilicze Andrásné, a gyülekezet lelkipásztora két nagy számmal felel a kérdésre. Ezeregyszázhatvan név van az önkormányzat által kiegészített listán, amelyen jelzik nekik, kik szorulnak segítségre: ők évente két-három alkalommal nagy mennyiségű tartós élelmiszert kapnak. A gyülekezet maga ötszázhatvan embert tart nyilván, ők hetente kétszer-háromszor kaphatnak ételt. Van köztük egyedül élő, de olyan is, aki tízfős családjának cipeli haza az élelmet.

Mindenkinek jusson

Éva és a lábát szorosan átkaroló Vanessza utolsó előttiként lépnek az élelmiszerosztás helyszínére. Csöndesen várnak, amíg Gilicze Andrásné összepakolja a nekik szánt pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, tejet. Az édesanya félszegen kér még egy sárgadinnyét, mert látja, hogy maradt még a dobozban. Azt mondja, hatfős a család: férjével négy gyermekük van, közülük a kétéves Vanessza a legkisebb. Még otthon van vele, így ő nem dolgozik, csak a férje, „de hát amit keres, az nagyon kevés”, jól jön a segítség. „Itt nagyon rendesek mindenkivel, úgy osztják mindig azt, ami van, hogy mindenkinek jusson, akárhányan várunk is” – teszi hozzá.

A mindennapi segítségnyújtás nem működne a gyülekezet önkéntesei nélkül. Tököli Ildikó presbiter – civilben szociális munkás – egy a sok segítő szándékú ember közül. Ő is vállalja a szombatot, este elhozza az élelmiszereket, pakolja a nehéz zöldséges ládákat. „Meghatározza az életemet a segítségnyújtás, és rá is érek, a gyermekeim felnőttek már” – teszi hozzá. A szombat este mentett élelmiszert vasárnap, az istentisztelet után osztják szét.

Tököli Ildikó hálás a Gilicze házaspárnak, hiszen a rendszerváltás idején az ő segítségükkel tudtak áttelepülni Erdélyből Szentesre. Az asszony a diakónia mellett a nőszövetség munkájában is részt vesz, amely nem csak azért meghatározó csoportja a gyülekezetnek, mert lelkészük, Gilicze Andrásné a Magyarországi Református Nőszövetség titkára. Legutóbb az egyik gyülekezeti tagjuk új házba költözött, de nem volt segítsége, a nőszövetség tagjai pakoltak, meszeltek, takarítottak. A házszentelésre függönykarnist vittek, mert az még hiányzott a háztartásból. 

A beszélgetés a legnagyobb segítség

Idősek otthonát is szeretett volna működtetni a gyülekezet, ez azonban meghiúsult. Ekkor döntötték el, hogy elindítják a házi gondozó szolgálatot. Tizennyolc idős embernek segítenek bevásárolni, gyógyszereket adagolni, ha kell, sebeket ápolni és injekciókat beadni. „Ez diakóniai munkánk továbbgondolása volt” – mondja Szűcs Zoltán presbiter, aki egyben az egyik gondozó. Mindezek mellett a legfontosabb a beszélgetés. Zoltán többekkel is együtt imádkozik, Bibliát olvas, sőt énekel is. Ezek legalább olyan fontos dolgok, mint a fizikai segítségnyújtás. Az igény sokkal nagyobb lenne a szolgálatra: van várólista, amelyre olyanok is feliratkoztak, akik még nem szorulnak segítségre, de szeretnék, ha később a református gyülekezet által üzemeltetett házi gondozó szolgálat munkatársa lenne a támaszuk. Az interjú közben megcsörren Zoltán telefonja, egyik gondozottja hívja, néhány szót beszélnek. „A boltnál találkozunk” – kapom el a zárszót. Gyugáné Marika néninek a bevásárlásban, az orvoshoz jutásban és a lelki nehézségek között is erős támasza a presbiter. Marika néni felidézi, hogy egyszer este kilenckor hívta fel a gondozóját, mert nagyon elkeseredett volt édesanyja és férje halála után. „Még ekkor is türelmesen meghallgatott” – teszi hozzá meghatottan.

Dob és basszusgitár az istentiszteleten

Szűcs Zoltán a Szentes-Felsőpárti Református Egyházközség zenekarának énekese is. Régi hagyomány ez a szentesi gyülekezetben: volt már Szefri-köz – azaz Szentes-Felsőpárti Református Ifjúsági Közösség – nevű együttesük is. A lelkes fiatalok, akik azért tanultak meg gitározni, hogy az ifjúsági énekeket el tudják játszani, mára már felnőttek, leérettségiztek és szétszóródtak az országban. A zenekar felmorzsolódott, és Szűcs Zoltánék most újat alapítottak. Ökumenikus háttérrel működnek, vannak közöttük gyerekek is. „Ők az utánpótlás, a jövő, a lehetőség, nagyon fontosak” – hangsúlyozza Zoltán. Mindez nem csak hobbi: szolgálnak is vasárnaponként az istentiszteleteken. Így lesz ez március 17-én is, amikor a Kossuth Rádió élőben közvetíti majd az alkalmat. Már készülnek, próbálnak, de nem félnek a közvetítéstől. „Úgysem érzékeljük ott helyben, hogy többen hallják, amit játszunk. A lelkületben se lehet különbség: a tűz, a lelkesedés és a felkészültség is ugyanaz, mint máskor” – mondja a zenekar presbiter-énekese.

Élőben kapcsolják Szentest
„Öröm és felelősség egyszerre" – mondja Gilicze Andrásné lelkipásztor arról, hogy a Kossuth Rádió a szentes-felsőpárti református gyülekezet istentiszteletét fogja közvetíteni március 17-én 10 órától. Az üzenetről a lelkész azt mondja, reménységüket szeretnék megismertetni a hallgatókkal. Ehhez idéz a Bibliából: „Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1Pt 3,15) „Azt kívánom, hogy mindenki saját magára tekintettel hallgassa és kövesse az Isten Igéjét, mert azért kaptuk, hogy az minket formáljon, tisztítson és erősítsen" – teszi hozzá Gilicze Andrásné.

„Küldeni fogsz újakat”

„Érzékeny pontra tapintott” – mondja Gilicze Andrásné lelkipásztor, amikor arról kérdezem, hogyan élték meg, hogy az egykor aktív, pezsgő zenekar felmorzsolódott a fiatalok elköltözése miatt. Kiderül: volt színjátszó körük és cserkészcsapatuk is, most mindkettő szünetel, ugyanilyen okokból. Nagyon sokan Szegedre vagy Budapestre mentek tanulni.

A lelkésznő úgy tudja, rendszeresen tartanak találkozót a fővárosban az innen származó fiatalok, szentesi volt ifisek. Vannak egykori szentesi gyülekezeti tagok, akik már fővárosi gyülekezetekben presbiterek. Cserkészcsapatuk egykori segédparancsnoka pedig egyenesen a cserkészek világtalálkozójára utazó magyar cserkészek kontingensének vezetője volt.

A lelkésznő nem csak a múltra, a jelenre is utal, amikor azt mondja: „itt nagyon sok értékes ember van.” Hálás értük, hogy szilárd az identitásuk, biztosak a reformátusságukban, és nem lehet őket eltántorítani ettől. „Ez nem a mi érdemünk, hanem azé, hogy személyes és stabil kapcsolatuk van Megváltójukkal” – vallja a lelkipásztor. Amikor egyszer az egyik ifisének panaszkodott, hogy miért mennek el ennyien, holott itthon is szükség lenne rájuk, azt a szomorú, de határozott választ kapta, hogy meg kell próbálnia elfogadni, hogy ők „kibocsátó gyülekezet”. Gilicze Andrásnéban mára ez az ima érlelődött meg: „Ha akarod, hogy itt is legyen valami, biztosan küldeni fogsz újakat.”

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. március 17-i számában.