Mentés másként

2015. május 13., szerda

A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom (SDG) április 17-19. között Balatonszárszón tartotta tavaszi konferenciáját a fenti címmel, amelyre az ország minden részéről érkeztek fiatalok és seniorok. A találkozó üzenetét a Lk 9,24 így fogalmazza meg: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt."

A három nap alatt közösen imádkoztunk, dicsőítettünk, szemináriumokat látogattunk, ahol például a kereszt teológiájáról, az imádságról vagy a párválasztásról beszélgettünk. Kiscsoportokban foglalkoztunk a hétvége fő témájával: a megtéréssel, illetve ennek hatásaival a keresztyének életében.

Pénteken a vacsora és az ismerkedés után Hős Csaba alcsúti lelkipásztor tartott áhítatot a megtérésről Pál apostol példáján keresztül, majd korosztályos csoportbontásban beszélgettünk az elhangzottakról.

Szombaton közös imádsággal, áhítattal indult a nap. Ezen a délelőttön már mindenki sokkal felszabadultabb, nyíltabb volt, így könnyedén beszélgettünk a komolyabb, mélyebb témákról a második előadás után. Délután némi Balaton-parti kitérő után folytatódtak a szemináriumok. Több közül is választhattunk, én a háromórás Ima Lélekkel című előadásra tértem be. Rengeteg kérdésemre választ kaptam, tudatosult bennem, hogy nem csak a kimondott szavak jutnak el Istenig. A vacsora végeztével különféle imaalkalmak közül választhattunk: imalabirintus, éneklés, csendszoba is várta az elcsendesedni vágyókat, de estére a résztvevők nagy része csatlakozott az énekelve imádkozókhoz. Lelki felüdülés volt kiereszteni hangunkat, s teljes szívvel az Istent áldani, hozzá fohászkodni.

Vasárnap az úrvacsorás istentiszteleten új SDG-tagokat avathattunk Isten szolgálatára. Jó látni a munkán Isten áldását, hogy a diákmozgalomba egyre több szolgálatkész fiatal kapcsolódik be.

A főelőadás hanganyaga meghallgatható az SDG honlapján:

1. rész

2. rész

3. rész

Szöveg: Kovács Blanka
A beszámoló megjelent a Reformátusok Lapja 2015. május 17-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.