A terem végéből dudaszó töri meg a vendégek csöndes beszélgetését, majd egy skót viseletbe öltözött férfi halad el a sorok mellett, megáll a közönség előtt, közben fújja a hangszert. Kéri György játékával vette kezdetét a megemlékezés csütörtök délután a Dohány utcai Zsinagóga szomszédságában.

Kéri György játék közben

Mit jelent hősnek lenni?

Miután a Zsidó Múzeum igazgatója, Dr. Peremiczky Szilvia köszöntötte a megjelenteket, Jane Hainingre utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy „azok is képesek hőstetteket véghezvinni, akiknek nem adatott meg a hatalom” – elég csak a tisztesség mellett dönteni.

„Wallenberg-év van” – emlékeztetett mindenkit Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, s mint mondta, ennek kapcsán szeretnének megemlékezni azokról, akik „napról napra kis győzelmeket arattak egy embertelen korban”, s üldözött embereken segítettek. Hozzátette: „nem a megmentett életek száma dönti el, ki a hős, hanem a bátor vállalás”. Úgy véli, azzal, hogy zsidókat mentettek, kicsit megmentették a magyar nemzetet is.

Lehetőség dönteni

„Az embermentés már 1938-ban elkezdődött” – mondta a megemlékezésen Botos János, a Holocaust Emlékközpont igazgatóhelyettese, utalva az Ausztriából és Lengyelországból érkező zsidókra, akiket Magyarország befogadott. A Vöröskereszt és a külföldi nagykövetségek szerinte azért menthettek életeket, mert munkatársaik túllépték felhatalmazásukat.

„Raoul Wallenberg nem azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy a zsidókat mentse, s nem is ő kezdte el a menlevelek kiadását, de szervezett csapat állt mögötte, akik sokrétű munkát végeztek. Hazamehetett volna, hisz mandátuma lejárt, de ő maradt, a nyilas uralom ellenére is. Be kellene emelni a köztudatba, hogy volt lehetősége dönteni” – méltatta a Szovjetunióba hurcolt svéd diplomatát Botos János.

Aaron Stevens és David Arnott

Hitből szeretet, szeretetből bátorság

„Jane Haining nem vette figyelembe a határokat, híd akart lenni az emberek között” – kezdte ünnepi beszédét David Arnott, a Skót Egyház épp Magyarországon tartózkodó moderátora. „Egyszerű ember volt, s egy egyszerű ember értékrendje késztette hősiességre” – mondta Arnott, akinek szavait Aaron Stevens, a Budapesti Református Skót Misszió lelkésze tolmácsolta.

„Az ő története a kapcsolatok története: nevelőnő volt, s meg akarta védeni a rábízott, többségében zsidó lányokat. Ez a szeretet az Istennel való kapcsolatából fakadt. Hitt Jézus Krisztus áldozatában, s ezt a szeretetet akarta megosztani diákjaival. Ma is látni ilyen szeretetet” – utalt Arnott a magyarországi és kárpátaljai iskolákban tett látogatására.

„Műemlékek, és egy pesti rakpart utalnak Jane Haining emlékére, de ha megállunk az emléktáblája mellett, nemcsak a nevét, hanem a tevékenységét is fel kell tudnunk idézni. Története arra emlékeztet minket, hogy nekünk is van képességünk a bátorságra és a szeretetre” – mondta a skót moderátor, aki megígérte, idén nyáron ellátogat a misszionáriusnő szülővárosába, s elmondja az ott lakóknak, milyen fontos a pestieknek híres szülöttük.

Jane Haining egykori tanítványai

„Miss Haining” tablóképe

A megemlékezésen részt vett a skót nevelőnő néhány egykori diákja is, egyikük magával hozta az 1943-as tablóképüket is. A kép kapcsán elmondta, hogy Miss Haininget – ahogy a lányok szólították –, a szemük láttára vitték el, miután a szakácsnő veje feljelentette. Őket a tanárok szinte azonnal kimentették az iskolából, majd negyven évig nem tudta, mi lett szeretett nevelőjével.

Az emlékestet Kéri György zárta le, aki dudáján az Amazing grace dallamát szólaltatta meg. Az alkalom fényét Szentkirályi György gitárjátéka is emelte. Vasárnap tizenegykor David Arnott a Budapesti Református Skót Misszióban prédikál (Vörösmarty u. 51).

Feke György, fotó: Sereg Krisztián

Tablókép 1943-ból a Vörösmarthy utcai iskolából

***

A skóciai Dunscore faluból származó Jane Haining harmincöt évesen került Budapestre a skót misszió által fenntartott Vörösmarty utcai  leányotthon nevelőnőjeként. A második világháború kitörésének hírére, amely cornwalli nyaralása közben érte, azonnal Budapestre utazott, hogy a rábízott – többségében zsidó – lányokat tovább gondozza. Magyarország 1944. márciusi német megszállásakor sem volt hajlandó hazautazni, hanem tovább folytatta munkáját.

A németek áprilisban kémkedés és zsidókkal való érintkezés vádjával letartóztatták. Előbb a Fő utcai börtönben tartották fogva, majd Kistarcsára vitték, innen májusban másokkal együtt egy marhavagonban szállították Auschwitzba. Ott júliusban egy gázkamrában megölték.