Ha most nagyszombat lenne, előbb érne Szöulban a húsvét hajnala, mint itthon/otthon. Még a repülőtéren, a teminálban, számolgatom az egész repülés időtartamát – kicsit nehéz: Helsinki mínusz egy óra, Korea mínusz hét óra, illetve Helsinkiből csak mínusz hat, ráadásul napot váltunk – egyszóval, visszafelé megyünk az időben és mégis egyre előrébb haladunk. Talán ez lehetne az egyik jellegzetessége a Koreához való viszonyunknak is: visszafelé megyünk hozzájuk egy régi kultúrába, és megérkezve mégis valamiképp sokkal előrébb vagyunk (erről majd később többet).

Amikor először jártam a koreai reformátusoknál, a kulturális sokkot nagyban csillapította évezredes viselkedési hagyományaik szövevényes ereje: a kedvesség, a lassú, körülményes megszólítások, a közelség és távolságtartás, a magad körének érintetlenül hagyása és ugyanakkor cselekvő figyelmesség. Minderről csakhamar kiderül, hogy ezek nem üres gesztusok: nem (csak) a vendégnek szólnak, hanem egymást között – érzékelhetően – mindennapos magatartások és máshoz-tartások végtelen rendszere. (Ha jól tudom, emiatt vezették be a koreai légiközlekedésben a hatékony és egyszerű angolt, vagy méginkább, a tegező IKEA-stílust, mert a hagyományosan körülményes megszólítások rendkívül megnehezítették a gyors kommunikációt.) Mindazáltal, engem valahogy fölfogtak, és lágyították a nyugtalanságomat. Persze, leginkább a keresztyénségükben tapasztalni ezt a készséget. Abban, hogy „felfelé" mozog benne minden, az imádságaikban is, és egész életvezetésükben is. Ha most nagyszombat lenne, előbb érne a húsvét hajnala, mint itthon/otthon. Vagy mégsem? Vagy mégis? De azért írom így: itthon/otthon, mert akkor vagyunk otthon, amikor a feltámadás átitatja és átformálja az időt. Talán ezért mondták nekem legutóbb éppen Koreában: itt otthon vagy!

Koreai testvéreink is otthon érzik magukat a Csillagponton, már többször színesítették annak programkínálatát (Fotó: 2013, Mezőtúr)

A finnekről most csak annyit, hogy a kávé mellé adott cukor egyszerű fehér papírzacskóban van, és csak annyi van ráírva: „sugar", illetve az alján van egy négyjegyű szám (nyilván valami kód). Ez nekem csalódás – ugyanis efféle apróságot el szoktam tenni (például, könyvjezőnek kitűnő, ráadásul eszembe juttatja merre jártam). De erre a kis papírzacskóra csak az van ráírva, hogy mit tartalmaz. A megannyi csicsás-dizájnosszuvenír-kellék után igazán meglepő. Vagy az egész világ cukorból volna? Azért elteszem, hátha még felfedezek rajta valamit az egész éjszakai repülőút során.

Szöul. Már a repülőtéren nyomban nyilvánvaló lesz, hogy egyszerre sokszorosan szervezett és fegyelmezetten élő tömegtársadalom a koreai, és ugyanakkor őrzi a (távol)keleti ember különös egyediségét. A világ egyik legnagyobb repülőterére érkezünk, Incheon-ra – tíz éve még a töredéke volt itt a forgalom, az épület, a szervezettség és egyáltalán minden. De már polderezik (vagyis szikkasztják) a Szöul felé eső tengerpartot, bővítik tovább a repülőteret. Korea láthatóan eldöntötte, hogy nem vesz vissza a tempóból, és ezt leginkább már bent a városban látom. Az ötvenes évek három-négy emeletes téglaházacskái és a nyolcvanas évek 30-40 emeletes vasbeton lakótömbjei közé, mellé, helyett építik az üvegpalotákat.

Pár éve mesélték, hogy amikor megkezdődött a koreai paraszt-társadalom ipari országgá alakítása, éppen ugyanolyan tragikus öngyilkosságsorozatok kísérték az évezredes gyökereiktől elszakadt (elszakított), városokba szorult milliók sorsát, mint Magyarországon a téeszesesítés idején a tanyáiktól megfosztott emberek körében. De a látvány arra enged következetetni, hogy a nagyvárosok továbbra is szívó-erőt gyakorololnak. Roppant feladata van a városi keresztyén gyülekezeteknek az élő közösség gyakorlásában. Ebbe persze bevetik a digitális technikát is, miért is ne?! Vendéglátóim az autóban megkérdezték, mit kérek istentisztelet előtt frissitőnek. Mondom: kávét. Mire küldik előre SMS-ben a gyülekezetbe, hogy mit kíván a magyar püspök. Ja, és le is fotóznak, és azt is küldik: ő az, aki kávét szeretne majd.

De azért volt részem magyar „sorsban" is. A repülőről elsőként jöttem át egy éppen kinyíló beléptető-kapun. Ennyi szemfülességet már csak megengedhet magának egy magyar a nagy európai hátratételek után, ugye. Aztán a csomagkiadóban az én bőröndöm jött ki legutoljára, és akiknek az útlevél-kapunál elébe kerültem, már mind elmentek rég. Hiába, az elsők még ilyen egyszerű módon is utolsókká lesznek – főleg, ha azt hiszik, hogy érdemet szereztek az adódó helyzetből. (Készüljünk a reformáció jubileumára!)

2016. szeptember 24-25. (szombat-vasárnap), Budapest-Helsinki-Szöul

Bogárdi Szabó István

Szubjektív útinapló Koreából
Szeptember 24. és 30. között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök minden nap egy írással jelentkezik Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét.