Megváltónk utolsó hét szava a kereszten – Haydn passiós zenéje nyitja a nagyhetet Lipcsében

2010. március 22., hétfő

altA nagyhét ünnepélyes nyitányaként Joseph Haydn passiós zenéje csendül fel március 29-én a lipcsei Tamás-templomban.

Eredetileg Haydn zenekari művet komponált ebben a témában, majd 1787-ben kvartettet írt belőle. Olyan műről van szó, amit a cadizi dómuraság megrendelésére szerzett a mester. 15 évvel a zenemű megszületése után maga Haydn így emlékezett a keletkezésre: „Akkoriban minden évben, a böjti időszakban a cadizi főtemplomban felcsendült egy-egy oratórium, aminek a mind jobb hangzása és hatása érdekében a templomban újabb és újabb „technikát” alkalmaztak, a lehetőségek szerint. A falakat, ablakokat, oszlopokat fekete terítőkkel vonták be, s a szent sötétséget csak egy középre függesztett lámpa törte meg. Délidőben a templom összes ajtaját bezárták.” Végezetre a püspök felment a szószékre, elmondta Krisztus utolsó hét szavát, magyarázatot fűzött hozzájuk, majd az oltár előtt letérdelt imára. Ekkor csendült fel a meditatív zene, melynek alcímeként Haydn ezt fogalmazta meg: „Hét szonáta bevezetővel, s a végén földrengéssel.” Ez a kompozíció még Haydn életében az egyik legismertebb és legtiszteltebb alkotás lett. Európa fővárosaiban egymás után adták elő ezt a passiót. A lipcsei muzsikusok ma is a legmagasabb minősítést elnyert előadóművészek közé tartoznak Németországban és a nemzetközi összehasonlításban is. Idei nagyheti indító előadásukkal segítik valóban nagy hétté válni ismét a szenvedés és a megváltás hetét Lipcsében mindazoknak, akiket vonz ez a szakrális és művészeti élmény. – Március 19-én, pénteken délután 6 órakor XVI. Benedek pápa tiszteletére hangversenyt adtak az Apostoli Palota Kelemen termében. A „Henschel vonósnégyes” és Susanne Kelling mezzoszoprán adták elő a pápának nevenapja alkalmából Joseph Haydn művének új változatát, amelyet a madridi Királyi Palota kápolnájának tiszteletbeli orgonistája, José Peris Lacasa dolgozott át. – (ekd.de – bach-leipzig.de – 2010-03-20 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.