A menekülés azt jelenti, hogy valamilyen rossz történik velünk, ami elől el kell futni, amitől minél távolabb kell kerülni. De nem mindegy, hogy mi elől menekülünk; nem mindegy, hogy miért menekülünk.

Az ember általában maga elől menekül. Menekülünk a munkánk és a felelősségeink nyomása elől a különféle szórakozásokba. Menekülünk az életünk megoldhatatlan helyzetei elől – néha olyan, újabb helyzetekbe, amik még az előzőeknél is rosszabbak.

A menekülés másik, nemesebb oldala az, amikor az igazat elüldözi a hamis. Jézus Egyiptomba menekülése ez az eset.

Heródes király a majdani lehetséges trónkövetelő ellen hajtóvadászatot indít. Itt egy tévedésről van szó, hiszen Jézus nem azért jött, hogy Heródest megfossza hatalmától. De a hatalom mindig sértődékeny és bosszúálló, amikor haragra gerjed, nincs idő magyarázkodni, hanem menekülni kell.

A hamisság sosem tűri meg az igazságot. Heródes tévedett, Jézus nem a trónjára tört: és mégsem tévedett, mert a gonoszok vaktában is az igazság ellen törnek. A teljes igazságnak nem lehet helye ezen a földön.

És ezen a ponton teszek egy megjegyzést a mai világ gondolkodásával kapcsolatban. A modern gondolkodás nem mentes attól az illúziótól, hogy eljön az igazság pillanata, és egyszer olyan tökéletesen fog működni a világ, mint egy gép, ami magától képes igaznak maradni. Lesz egyszer tehát: tökéletesség, világbéke, egyre tovább növelhető átlagéletkor, szabadság, egyetértés, és így tovább.

Pedig nem lesz. Az ember a maga erejéből ezt nem tudja elérni. Láttuk – az egészen fiatalok nem látták, de meséljünk nekik, nem volt ez olyan régen – az ezzel kapcsolatos próbálkozás eredményét: a kommunizmus felfoghatatlan ámokfutását. Szép szavak és álmodozások után szűnni nem akaró gyilkosságok és hazugságok, fenekestül felforgatott emberi közösségek, rettenetes és felesleges áldozatok és mérhetetlen szenvedés; Magyarországon a Kádár-korszak felelőtlensége, máig ható, sok mindent mételyező erkölcse.

Nem, az ember saját erejéből nem tudja felülírni ezt a törvényt: jelen van a világon a rossz. Ottlik Géza így ír erről az „Iskola a határon” című regényében: „Miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, mint az emberi társadalmak”.

Keresztyén hitünk alapvető tapasztalata az, hogy a világban fény és árnyék egyszerre van jelen. De nem állunk meg itt. Elfogadjuk, hogy az ördög itt jár közöttünk, de nem békéltünk meg vele, nem vagyunk vele beszélő viszonyban! Felkiáltunk Istenhez: láss meg minket, ments meg minket! És az sem elég nekünk, hogy kiáltunk, de tapasztaljuk azt is, hogy Isten meghallgatta a könyörgésünket! Maga jön közénk. Karácsony csodája ez! A mennyei világot nyitja meg. A mennyei világ van itt Karácsony szent pillanatában, a kisded születésekor. De nem törlődik el ez a világ. A hit látja már a teljességet, de a gyarló emberi világ – még – nem. A nem hívő világ megmaradt olyannak, mint az előtt volt. Jézust tehát megjelenésekor rögtön ki akarja vetni magából a világ. A világ szüntelenül menekülésre akarja késztetni az igazságot.

Jézus menekülése azonban nem pusztán az igazság örök üldöztetése. Jézus felnövekszik, akkor nyomorultul megölik, és meghal ugyanúgy, mint bármelyik ember. De Ő aztán feltámad, legyőzve a földi élet kérlelhetetlen kettőségét, élet és halál keverékét. E győzelmet máig ünnepeljük, az öröm morzsáiból építjük fel lelki életünket, így kapunk reménységet a földi élet értelmére nézve, így hiszünk.

Jézus nem emberi társadalmakba költözött, földre jövetelét nem lehet törvénybe foglalni, megváltó munkáját bajos jegyzőkönyvekkel körülírni. A teljes igazság költözött közénk, és szabadított meg minket a hamisság fogságából.

Jézusnak itt menekülnie kell, és még egyszer-kétszer földi pályafutása során – de csak azért, hogy aztán egyszer és mindenkorra győzzön, és nekünk többé ne kelljen sorsunk elől elmenekülnünk.

Megmenekültünk.

Bereczky Örs