A horvát honvédő háború – ahogy Szenn Péter fogalmaz – erősen próbára tette, megbomlasztotta és megtépázta a délvidéki magyar református közösséget is. A gazdasági és nemzetiségi ellentétek miatt felbomló Jugoszlávia tagállamai a rendszerváltáskor egymás után kiáltották ki függetlenségüket, ez pedig hosszabb-rövidebb harcokhoz vezetett Szlovénia, Horvátország, Bosznia és a legnagyobb tagállam, Szerbia között.

Együtt a menekülésben is

A horvátok szuverenitását a területükön élő szerb kisebbség sem nézte jó szemmel, 1991-ben a jugoszláv hadsereg és szerb szabadcsapatok támadásba lendültek: magyar és horvát falvakat égettek fel, évekig tartó, véres háború kezdődött, ami a reformátusokat se kímélte. A bellyei templomot 1992-ben felgyújtották, teljesen kiégett, s bár a laskóit nem lőtték szét, jelentősen megrongálták. „A magyarok többsége az önálló Horvátország mellett tette le a voksot, sokan harcoltak is érte” – tudjuk meg a püspöktől. Ahol nem állt ellen a lakosság, a magyarokat ott is zaklatták, nagy volt a szegénység és a nincstelenség, sokan kényszerültek elhagyni az otthonaikat, például Magyarországra menekülni.

„Bárhová is kerültek a híveink, mindig megtalálták a csatlakozás lehetőségét a helyi református közösségekbe. A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatnak tekintette, hogy fogadja őket” – hangsúlyozza Szenn Péter. Nagykanizsa, Csurgó, Kaposvár, Pécs, Pécsvárad a Baranyai Református Egyházmegye gyülekezetei – csak néhány közösség, amelyik fizikailag vagy lelkileg befogadta a menekülteket. „A magyarországi reformátusok mindent megtettek azért, hogy az otthonaikat elhagyni kényszerülő magyar közösségek ne szóródjanak szét, hanem ha rendeződik a helyzet, hazatérhessenek” – mond köszönetet püspök.

Hálaadással emlékeztek

Az emberek – ha nem is mindenki – azóta visszatértek, a templomok és a lerombolt házak újjáépültek, de a sebek még fájnak, a rossz emlékekkel a mai napig együtt élnek. Akik itt maradtak, azok kiállásból, akik elmenekültek, majd hazatértek, azok megmaradásból vizsgáztak jelesre a püspök szerint. „Közel 30 év távlatából már kellő józansággal, békességgel tudunk visszatekinteni, nem ítélkezünk, hanem Isten áldásait helyezzük előtérbe” – mondja Szenn Péter. Ezért tartottak április 27-én hálaadó istentiszteletet a kórógyi református templomban, majd találkozót a kopácsi kultúrotthonban.

„Ahogy Hájek János lelkészi főjegyzőnk szombati előadásában megfogalmazta, Isten az ő kegyelméből megtartott minket és a legjobbat hozta ki ebből a nyomorúságból is” – mondja a Szenn Péter, aki szerint ez a szabadítás arra kötelezi a horvátországi magyar reformátusokat, hogy őrállókként továbbra is megmaradjanak szülőföldjükön és kibontakoztassák Istentől kapott értékeiket. „Ez arra kötelez minket, hogy tanítsunk meg gyermekeinket a Krisztus követésére magyar nyelven.”

Az ünnepi alkalmon, amelyen Balog Zoltán Budapest-Hold utcai lelkipásztor prédikált, jelen voltak a horvátországi és vajdasági magyar református közösségek tagjai, az egykori magyarországi „vendéglátók” és a többi Kárpát-medencei magyar református közösség képviselői is. Itt mutatták be Nagy Margit Pislogó mécses című, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház és a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház múltját és jelenét ismertető kiadványt is. A Himnusz éneklésekor gondoltak a „himnusztörvény” miatt kellemetlen helyzetbe került felvidéki magyar reformátusokra és a kárpátaljai reformátusokra, akiket a nemrég elfogadott ukrán oktatási törvény korlátoz anyanyelvük használatában.

Feke György, fotó: Vargosz, Ady Endre Művelődési Egyesület (Kórógy)