Megkezdődött a Nagytemplom felújítása

2013. október 28., hétfő

Megkezdődött a debreceni Nagytemplom több mint 962 millió forintos felújítása és turisztikai fejlesztése. A cívisváros és a reformátusság jelképe az Új Széchenyi Terv keretén belül pályázati pénzből újul meg.

A munkálatokkal kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatón Vad Zsigmond, a Debreceni Református Egyházmegye esperese elmondta, hogy már évekkel ezelőtt tervezték a Nagytemplom felújítását, s tavaly augusztusban sikerült is nyerni a pályázaton. A szerződést pár hónappal később alá is írták az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, de a közbeszerzés több hónapot vett igénybe. A kivitelezési munkát végül az Épker Service Zrt. nyerte el.

Kívül-belül

A munkálatok során elsőként a templom külső felújítása történik meg, amely magában foglalja a festésen, javításon túl a vörösréz lemezborítás cseréjét és a külső podeszt új burkolatát is.

A belső munkálatok a karácsonyi ünnepek után kezdődnek. Az egyik leglátványosabb változás az új mészkő padlóburkolat lesz. A padlóburkolat cseréjére a jelenlegi kerámiaburkolat jelentős sérülései, kopásai miatt időszerű. A világítást korszerű és környezetbarát LED világításra, a jelenlegi hangtechnikai berendezést pedig egy korszerűbb, több funkciót is magasabb szinten kielégítő új rendszerre cserélik. Ezáltal még érthetőbbé, és élvezhetőbbé válik a gyülekezet és a látogatók számára a beszéd- és a zenei hangzás.

A téli, jelentős fűtésszámla összegének csökkentése érdekében és a környezettudatos gondolkodás jegyében 120 db napelemet építenek be, amelyeket a Füvészkert utca 4. szám alatti épületen helyeznek el.

Az orgona is szebben szól majd a felújítás után, illetve az imaterem is átalakul. A jelenlegi, fixen rögzített padokat székekre cserélik, hogy többfunkciós teremként múzeumpedagógiai foglalkozások, ifjúsági és egyéb gyülekezeti alkalmak megtartására is alkalmas legyen.

Turisztikai célpont is

Oláh István nagytemplomi beosztott lelkipásztor, projektgazda a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy olyan beruházások valósulnak meg a következő hónapokban, amelyek a reményeik szerint még több látogatót vonzanak majd a Nagytemplomba.

A turisztikai fejlesztés részeként a nyugati torony mellett megnyílik a keleti torony is a látogatók számára, amelyet akadálymentesítenek, lifttel látnak el. Az egykori tűzfigyelő helyiséget felújítják, és a régi óraszerkezettel együtt megtekinthetővé teszik a látogatók számára. A fejlesztéshez tartozik a jelenlegi kiállítások megújítása, valamint új kiállítások, turisztikai attrakciók létrehozása a padlástérben, ahol a református egyház és a helyi gyülekezet életét, történetét bemutató tárlat nyílik.

A templomba látogatók a felújítás után már nemcsak a toronyból, hanem a két torony között, a timpanon mögött megépülő, külső acélhídon átsétálva is gyönyörködhetnek Debrecen panorámájában.

A munkálatok várhatóan 2014 májusáig tartanak. A templom a felújítási, fejlesztési munkálatok miatt januártól várhatóan húsvétig zárva lesz. Az istentiszteleteket ezen időszak alatt a gyülekezeti teremben, valamit a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában tartják majd.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.