Megjelent a Kálvin füzetek első része

2015. március 16., hétfő

Maradandót alkotott a Kálvin füzetek kiadásával a Kálvin téri Református Egyházközség és Hajdúböszörmény Város Önkormányzata – mondta Nyakas Miklós presbiter, a füzet szerkesztője a kiadvány bemutatóján március 13-án a hajdúböszörményi városháza Báthory termében.

Régi álom valósult meg a most megjelent Kálvin téri füzetek első kiadásával, amellyel a reformáció 500 éves évfordulójára is készül a hajdúböszörményi Kálvin téri gyülekezet – mondta Tönkő Levente lelkipásztor a füzet bemutatóján. 2014. október 31-én, a hajdúböszörményi reformátusok egy tudományos konferenciát rendeztek a reformáció emléknapján. A Kálvin füzetek első része a konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza. Tönkő Levente elmondta azt is, hogy a tervek szerint évente jelentetnék meg a Kálvin füzeteket, aminek a csúcspontja 2017-ben, a reformáció 500 éves évfordulója lenne. Ekkor egy gyülekezeti és egyháztörténeti manográfiát jelentetne meg az egyházközség.

A lelkipásztor hármas célt fogalmazott meg a kiadvány megjelentetése kapcsán. A Kálvin füzetek általános célja a református identitás megerősítése, a reformáció hazai és külföldi egyháztörténetének, kiemelkedő reformátorainak tanulmányozásával. Emellett a füzetek lehetőséget adnak a gyülekezettörténeti kutatások eddigi eredményeinek a megjelentetésére. Távolabbi célkitűzés pedig, hogy 2017-re a hajdúböszörményi református egyház átfogó története kirajzolódjon.

A kötet bemutatóján Sőrés István, Hajdúböszörmény alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzat örömmel állt a kezdeményezés mellé, és nyújtott anyagi támogatást a kiadáshoz, hiszen a református egyház és a település története évszázadokon keresztül elválaszthatatlan volt egymástól. Az alpolgármester elmondta, hogy Bocskai István fejedelem a hajdúk letelepítésekor nem csak hazát adott az utókornak, hanem hitet és vallást is.

A Kálvin téri füzetek első részében Nyakas Miklóstól A Hajdúság reformációja címmel olvasható tanulmány, mely a helyi egyháztörténet legújabb kutatási eredményeit is tartalmazza. A füzetben megtalálható Fekete Csaba: Szenci Molnár Albert és a magyar Institutio című előadásának írásos lenyomata, valamint Baráth Béla Levente: Szemelvények Baltazár Dezső püspökségének első éveiből (1911-1918) című tanulmánya.

Az ünnepi alkalmon elhangzott, hogy a füzet szép példája a szeretetben való összefogásnak, valamint az egyházi és közéleti együttműködésnek. Tönkő Levente lelkipásztor elmondta, hogy a Kálvin füzetek kézzel fogható eredménye annak, amit a településen működő két református gyülekezet összefogással és az önkormányzat támogatásával képes elérni. A Kálvin téri füzetek első része 500 példányban jelent meg. A kiadvány ingyenesen beszerezhető a hajdúböszörményi Kálvin téri Református Egyházközség lelkészi hivatalában.

Komorné Csernáth Erzsébet
Fotók: Monoriné Venczel Katalin

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.