Legalábbis így jellemezte közösségüket a gyülekezet egyik tagja. Végül a templom bizonyult kicsinek, annyian érkeztek a felszentelésére, hogy együtt örüljenek a helyiekkel.

Nem más fogja megépíteni, hanem mi

Az erdőkertesiek az alapkő elhelyezésétől számítva tizenkét évet vártak, hogy felszentelhessék lelki otthonukat. A templomot azonban már korábban birtokba vették, mert a gyülekezet annyira megszerette épülő templomát, hogy szószék, úrasztala, burkolat és berendezések híján is ott tartották már néhány éve az istentiszteleteket.

Ardai Balázs, a gyülekezet egyik tagja büszke rá, hogy tavaly a templomban volt az esküvőjük, most pedig már kisfiuk, Hunor keresztelőjére készülnek.

– Amikor itt esküdtünk tavaly, még nem volt ilyen szép a templom, de egyáltalán nem bántuk. Erdélyi vagyok, a szilágysági Zilahból települtem át. Otthon ötszáz éves református templomunk van. Gondolkodtam is, vajon hová fogok járni a családdal, ha nincs itt templom. Aztán rájöttem, a templomot nem más fogja megépíteni, hanem mi. Ezért fogtunk össze. Erdőkertesen megtaláltam azt a református közösséget, ahol Jézus Krisztus tanítását hallgathatjuk, és továbbadhatjuk majd gyerekeinknek is. Minden helyi azt szeretné, hogy itt keresztelkedjen és konfirmáljon majd a gyermeke, sőt sokan Budapestről is eljárnak ide, mert ebben a gyülekezetben találták meg lelki békéjüket.

A teljes cikk a Parókia Portálon olvasható.

Szöveg: Fekete Zsuzsa, fotó: Vargosz, forrás: parokia.hu