– Hogyan és miért lett az ökumenikus imahét nyitónapja az üldözött keresztyénekért könyörgés vasárnapja?

– Azt mondhatom, hogy ez teljesen alulról jövő kezdeményezés. Mi, reformátusok az Elnökségi Tanácson határozottan kifejeztük ebbéli szándékunkat, amelyről aztán zsinati határozat is született. A három történelmi egyház püspökeinek következő találkozóján egyeztettünk erről a kérdésről, és azt javasoltuk, hogy a MEÖT tagegyházai is terjesszék elnökségi tanácsaik elé ezt a javaslatot. A MEÖT tagegyházai és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselői ügy döntöttek, hogy minden esztendőben az ökumenikus imahét nyitó alkalmán közösen imádkozunk az üldözött kereszténekért – így tettük ezt most első alkalommal. Nagy szükség van arra, hogy ebben is egyek legyünk, és gondoljunk azokra, akik szenvednek, akik tetteikkel, életükkel, áldozathozatalukkal egészen konkrétan kifejezik, milyen fontos nekik az a drága kincs, Jézus Krisztus ügye, amely ránk bízatott. Ahogy azt az imaheti nyitó istentiszteleten is mondtam, ez az imádság valahol kiterjeszthető az európai keresztyénségre is. Mi másként vagyunk nyomorúságos helyzetben: a jólét próbál meg bennünket, és – bocsánat a kifejezésért – az Ige szavaival élve elzsírosítja, elgyengíti a szívünket, a hitünket. Tehát miközben az üldözött keresztyénekért imádkozunk, együtt imádkozunk az európai keresztyénség megerősödéséért, megújulásáért, e tekintetben az ébredésért is, hogy hitvalló bátorsággal és szelídséggel lehessünk jelen a magunk helyén.

A 2018-as ökumenikus imahét tematikáját a Karib-térség egyházai állították össze, akik történelmi örökségük okán a modern kori rabszolgaság jelenségére hívják fel a figyelmet.

– Paul Sayah libanoni maronita pátriárkai vikárius és William Hanna Shomali jordániai katolikus püspök jelenléte által nemcsak az üldözött keresztyénekért, hanem velük együtt imádkozhattunk a Szent István-bazilikában. Mit tanulhatunk a közel-keleti keresztyénektől, mit adhat nekünk a velük való együttlét itt, a jóléti Európában?

– Óriási erő az összetartozás érzése, és én bízom abban, hogy ezt az istentisztelet minden résztvevője átélte. Nagy ajándék volt, hogy ez a hatalmas bazilika tele volt, együtt voltunk nemcsak egyházi vezetők, hanem hívek is minden felekezetből. Nagyon fontos a látható egyháznak ez a testi szemekkel is érzékelhető egysége, mert egyre inkább megerősít bennünket abban, hogy most nem annak az ideje van, hogy a részleteken vitatkozzunk, hanem annak, hogy a lényegre tekintsünk: Jézus Krisztusra, aki az út, az igazság és az élet. Ez az alkalom most látható módon is megerősített bennünket, mert együtt éltük át, hogy erőnk, szabadítónk és énekünk az Úr.

– Teljesen szubjektív benyomás, de a béke kívánásakor csupa mosolygó egyházi vezetőt láttam, és kicsit úgy éreztem: az ökumenikus imahetek folyamatában tényleg valóra vált, hogy szeretik egymást.

– Igen, ez mindig egy felemelő része a katolikus liturgiának, amelyben nagy örömmel veszünk részt, mert itt kifejeződik az, hogy összetartozunk, és ha vannak is különbségek, netalán viták vagy ellentétek közöttünk, meg tudunk bocsátani, meg tudjuk fogni egymás kezét, meg tudjuk ölelni egymást. Nagyon fontos, hogy ez is láthatóvá válik, és a hívek között is megtörténik. Amikor békejobbot nyújtunk egymásnak, kifejezzük, hogy Jézus Krisztusban is kiengesztelődtünk. Vége a kirakatökumenének, ezt mindannyian tapasztaljuk: egyre inkább szív szerint, őszintén szükségünk van arra, hogy Krisztusba és egymás hitébe kapaszkodjunk.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Az interjú megjelenik a Reformátusok Lapja 2018. január 28-i számában.