Megemlékezést tartottak a roma áldozatok emlékére

2011. augusztus 03., szerda

2011. augusztus 2-án, a pharrajimos, vagyis a roma-holokauszt hatvanhetedik és a kislétai gyilkosság második évfordulóján ökumenikus megemlékezést tartottak  Budapest VIII. kerületében található Jézus Szíve templomban.

A Sant’Egidio Közösség által szervezett megemlékezésen részt vett Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, református lelkész és dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök. 

A szertartást vezető esztergom-budapesti segédpüspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációs referense rövid beszédében a kiengesztelődés fontosságát hangsúlyozta, mint az egyetlen lehetséges megoldást, a történelem során felhalmozódott feszültségek kezelésére. Imádságában kérte: „Isten minden ember szívéből űzze el a félelmet és az előítéletet”.

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, református lelkész áhítatában elmondta: „Nem tagadható, hogy egy ilyen alkalmat is átszőhet a politika, hiszen ma már minden politika, de fontos annak hangsúlyozása, hogy a politika viszont nem minden!”  Pál rómaiakhoz írott levele alapján az irgalom, az isteni irgalom fontosságát húzta alá. „Irgalom nélkül nincs közösség, nincs fejlődés, nincs felemelkedés, nincs semmi, ami fontos az élethez, fogalmazott. Az irgalom nem elvárható, de kérhető. Ahogy a jézusi mondat egyik híres értelmezése szól: Szeresd felebarátodat, mert ő is olyan, mint te! Lehet sok mindenről sokféleképpen gondolkodni, de az erőszak kivétel, azt mindenkinek egyértelműen el kell utasítania, az erőszakra nincs felhatalmazás, nincs magyarázat, nincs bocsánat, egyedül Istennél”

Igehirdetésében dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök kifejtette, hogy a történelem során - ahogy egy eredetlegendában is megfogalmazódik – az „Isten áldása elől elrejtett nép” szerepe jutott a cigányságnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy magáról a cigány holokausztról, a pharrajimosról sokáig nem lehetett beszélni, ahogy azt a néhai történész miniszterelnök Antall József 1957-ben készült tanulmányában kiemelte: „a roma holokauszt történetét még fel kell tárni”.

Az istentisztelet legmegindítóbb pillanata az volt amikor az összegyűltek, a 2008-2009-es gyilkosságok áldozatainak jelenlévő családtagjaival közösen gyújthatták meg az emlékezés mécseseit.

Forrás: www.evangelikus.hu

 


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.