Médiaműhelyt tartottak Berekfürdőn

2016. szeptember 19., hétfő

„Nemzettudat a reformáció szellemiségében” címmel rendezte meg szeptember 16. és 18. között hagyományos médiaműhelyét a Protestáns Újságírók Szövetsége, melynek ez alkalommal a berekfürdői Megbékélés Háza református konferenciaközpont adott otthont.

A Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) tizenharmadik médiaműhelye Csoma Áron református lelkész Nikodémus és Jézus találkozásának (Jn 3,1-15) jelentőségéről tartott áhítatával vette kezdetét. A lelkipásztor később „Reformáció és nemzettudat” című előadásában folytatta gondolatait, melyben arra is rámutatott, hogy reformált keresztyénség képes megtanítani az embert a közösségi létre és ezáltal erősíteni a nemzettudatot. A szakmai fórum közel harminc résztvevője előadásokon és beszélgetéseken keresztül mélyülhetett  el a nemzettudat protestáns értelmezésében. A különböző korszakok és nézőpontok vizsgálata lehetőséget adott a reformáció hatásainak még mélyebb és átfogóbb megismerésére. 

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a protestantizmus és a szabadság összefüggéséről tartott előadást, melyben két katona, Jány Gusztáv és Nagy Vilmos élettörténetén, illetve a XX. század első felének eseményein keresztül értelmezte a szabadság fogalmát és azt, milyen szerepet játszott döntéseikben protestáns neveltetésük. Faggyas Sándor, a Prúsz alelnöke a nemzeti identitásról és annak történelmi, a reformáció terjedésével összefüggő kialakulásáról beszélt. Bánó Attila író, újságíró a reformáció hatásait vizsgálta, kiemelve annak nemzeterősítő szerepét és következményeit.

Petrőczi Éva költő-újságíró gyermekkori emlékein keresztül beszélt az 1956-os forradalomról és arról az időszakról írt versei segítségével mutatott rá a nemzettudat legnehezebb időkben is jelenlevő, elsöprő erejére. A nemzettudat mai, sportsikerekkel kapcsolatos megnyilvánulásáról tartott előadást Novotny Zoltán, a Prúsz elnöke. A riói olimpián is résztvevő sportriporter személyes élményeiről és a sportesemények nemzeti érzésre gyakorolt hatásairól beszélt.

Emellett a szakmai műhely idén is jó lehetőség volt a médiában tevékenykedők számára, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és közösen gondolkodjanak a kihívásokról.

Farkas Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.