Általános információk Balatonszárszóról

2012. július 12., csütörtök

Balatonszárszó, Somogy megyében a Balaton déli partján Balatonföldvártól 8 km-re elhelyezkedő település. A Külső-Somogyi dombság ölelte völgyben fekszik. Neve is erre utal, szárazaszó, szárazvölgy. Balatonföldvárról megközelíthető autóval és kerékpárral is.

A 2170 lakosú község a Somogyi-dombvidék határolta völgyben fekszik, ezt jelenti neve is: száraz völgy. Az ősközség a 7-es főút mellett húzódik, míg a Balatonhoz közeli részén az üdülőtelep alakult ki.

Története

Szent László király 1082-ben kelt okirata említi először Szárszót. A XVIII. századtól a Hunyady-grófok tulajdona lett, ekkor indul fejlődésnek. A fürdőtelep kialakítása az 1904-es parcellázással kezdődött. A szárszói vasútállomás szomorú emlékű hely: 1937-ben itt gázolta halálra a vonat József Attilát, a tragikus sorsú költőt. A József Attila Emlékmúzeumot a költő nővérének egykori házában rendezték be, itt lakott a költő 1937 őszén. József Attila síremléke a szárszói temetőben található, ma már csak jelkép, mert a költő Budapesten nyugszik.

A szárszói szezon a május 1-jén rendezett falunappal kezdődik. Nagy sikerű rendezvény a Mária-Magdolna napot követő háromnapos Szárszói Búcsú. Nyáron igényes és népszerű program a református templomban rendezett koncertsorozat. Augusztusban tartják a Szárszói Kulturális Napokat és a hagyományos kettes fogathajtó versenyt, melynek színhelye az Öreg-hegy melletti pincesor. A Polgármesteri Hivatal modern épületének előterében nyaranta színvonalas képzőművészeti kiállításokat rendeznek.

(forrás: iranymagyarorszag.hu)

Természet:

A környék romantikus, a falu körül emelkedő dombok és a szépen ívelő völgyhíd határolja a keleti oldalon, ahol a cseres-tölgyes erdők kellemes kirándulási lehetőséget biztosítanak.
Déli irányban 4-10 km távolságban szép, gondozott falvak sorakoznak: Szólád, Teleki, Nagycsepely, Kötcse.
Lovaglás és sétakocsikázás, borkóstolás lehetséges.
Horgászat: a Balatonpart számos lehetőséget biztosít a horgászatot kedvelőknek. Ezen kívül a környéken több horgásztó is található Balatonszárszón, Szóládon és Nagycsepelyen.
A vasútállomásról kellemes sétautak vezetnek fel az Öreg-hegy és az Eb-hegy szőlőibe, a Lucs-tető 4 km távolságra van.
Szabadidős programok:

Az autóparkolás a község területén mindenhol ingyenes.
Minden hétvégén színes programok zenés, táncos műsorok várják a vendégeket

Strand:

A község három strandja fűvel borított, árnyas fákkal szegélyezett:

- MIkszáth u. Strand - Központi Strand
- Móricz Zs. u. Strand
- Bendegúz téri Strand

A strandok ingyenesek. A központi strandon található egy sekély vizű, csodálatos természetes öböl, mely a kisgyermekek kedvence. A strand jól felszerelt, tiszta, gondozott:
- játszótér
- sportpályák (strandröplabda, foci, tenisz) - csónak és vizibicikli kölcsönzés
- gyermekfürdő áll a vendégek rendelkezésére.

Látnivalók:

József Attila Emlékmúzeum a József Attila utcában (lentebb bővebben)

"Eszmélet" interaktív kiállítás a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum szervezésében a Polgármesteri Hivatalban (Hősök tere 1.)

Emlékpark a Sport utcában

József Attila sétaút - Az erre kirándulók számára mindenképpen érdemes egy kellemes sétát tenni a József Attila sétaúton, ami a település egyik nevezetessége

Barokk református templom a Fő utcán - A klasszicizáló késő barokk stílusú templom 1810-ben épült. Berendezése és szószéke klasszicista stílusú és a XIX. század első feléből származik.

Az ország legmagasabb mamutfenyője kb. 25 méter magas, 4 ember éri át a törzsét. Balatonszárszó sióháti részén található.

Római katolikus templom - Bűnbánó Magdolna római katolikus templom. A templom 1932-ben épült. Ellátja a balatonszemesi plébánia. Búcsú: július 22.

Az 1943-as szárszói találkozó emlékműve - 1943-ban rendezték meg a leghíresebb „szárszói konferenciát", melynek témája magyarság helyzete, esélyei, jövője a világháború után.

56-os emlékmű - A látogatóknak mindenképpen érdemes megtekinteni az '56-os hősök tiszteletére emelt emlékművet.

Nádfedeles Horgásztó - (A Balatoni Halászati ZRt. horgásztava) Halak: Ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, keszeg, ezüstkárász

József Attila Emlékház, Balatonszárszó

József Attila Emlékmúzeum; Balatonszárszó, József Attila u. 7.

Gyönyörűen, a XXI. század elvárásainak megfelelően felújítva várja látogatóit a balatonszárszói József Attila Múzeum, amely a tragikusan elhunyt költőnek állít emléket. A súlyos betegségből lábadozó művész ebben a házban töltötte utolsó napjait, 1937. december 3-án innen indult a végzetes kimenetelű sétára. Az emlékházban fotók, írásos és tárgyi emlékek mellett – több nyelven – különleges hangfelvételek is várják az érdeklődőket. Ezeken olyan ismert művészek mondják a költő verseit mint Latinovits Zoltán, Várkonyi Zoltán, Kaszás Gergő és Galkó Balázs. A kiállított tárgyak között találjuk azt a felsőt, amelyet a költő a halálakor viselt, illetve szeretett írógépét is, amelyen verseit írta.

József Attila (1905 - 1937) a XX. század magyar és világirodalmának meghatározó alakja Balatonszárszón töltötte utolsó napjait és itt gázolta el 1937 dec. 3-án egy tehervonat. Halálának körülményei máig vitatottak, a hivatalos álláspont szerint baleset történt, de egyesek szerint öngyilkosság történt. A költő első sírhelye is itt található a régi szárszói temetőben; az itt írt, utolsó versének sorait idézi az emlékkő: " Íme, hát megleltem hazámat..." 5 évig, 1937-1942-ig feküdt József Attila a szárszói temetőben. Sírhelye körül a pályatárs somogyi költő, Takáts Gyula által ültetett 4 hársfa közül 3 ma is él, és emlékezteti az utókort a tragikus sorsú magyar költőre. (1942-ben József Attilát a budapesti Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.)

A költő életének utolsó lakását (Horváth-kert panzió, volt Keleti villasor 7.), ahol 1937. november 10-e után lakott nővérével az ötvenes évek végén múzeummá alakították. 1955-ben nyílt meg a József Attila életét és pályáját bemutató kiállítás. 1970-ben a Somogy megyei Tanács megvásárolta az épületet, és a kiállítás anyagának bővítésébe kezdett. A hivatalos József Attila Emlékmúzeum 1972-től fogadja a látogatókat. A költő születésnapján, 1997. április 11-én egy teljesen új, a helyhez jobban illeszkedő kiállítást avattak fel. Az emlékmúzeum bejáratánál, a költő halálának 25. évfordulójának tiszteletére elhelyezett táblán József Attila művészi hitvallásának summázása áll:

"Te jól tudod, a költő sose lódít;
Az igazat mondd, ne csak a valódit."

A költő nevét viselő általános iskola parkjában áll Tar István József Attila szobra, Ortutay Tamás József Attila emlékműve pedig a Balaton-parton látható - 1996-ban avatták fel.

MÚZEUM NYITVATARTÁS
ápr. 1 - okt. 31 : 10.00 - 18.00 ( 12.00 - 13.00 ebédszünet)

Fontos elérhetőségek:

Szontágh Szabolcs, Zsinati Ifjúsági Iroda 06-30/743-5186
Kis Reni, Zsinati Ifjúsági Iroda 06-30/747-3595
Email cím: ifjusag@reformatus.hu
Meleg Kata, Csillagpont ügyben csillagpont@reformatus.hu

Orvosi rendelő:
Balatonszárszó, Fő u.48.

Felnőtt háziorvos:
Dr. Hódi István
06-84-362-778

Gyermekorvos:
Dr. Rozs Andrea
06-84-363-380

Fogorvos:
Dr. Kovács Mária
06-84-363-999

Központi orvosi ügyelet:
Balatonföldvár, Szabadság tér 1.
06-84-340-113
Mentők: (104)

Menta Gyógyszertár
Balatonszárszó, Fő u. 60.
06-84-563-901

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.