„Isten meg akarja fordítani életünk szekerét” – hangsúlyozta Szabó István dunamelléki püspök – Pál levele a Kolosséiakhoz 1,1–8 alapján tartott – igehirdetésében az ünnepi istentiszteleten. Azért is vagyunk itt, mert „megismertétek Isten kegyelmét igazán” – szólt a 6. verssel a gyülekezethez az igehirdető. Mint mondta, ha igazán megismerjük a kegyelmet, akkor az elkezd gyümölcsöt teremni. Szabó István prédikációjában emlékeztetett arra, hogy mennyi áldást kapott a gyülekezet az elmúlt években a beiktatandó lelkész szolgálata által: templom épült, óvoda indult, megerősödött a gyülekezet. „Ennek áldott eszköze volt a lelkipásztor, de nem ezért iktatjuk be, nem jutalomként. Szent szolgálatra hatalmazzuk fel: legyen áldott eszköze evangéliumhirdetőként annak, hogy Isten szíveket fordítson meg” – fogalmazott a püspök.

A 392. dicséret éneklése után Sipos Bulcsu Kadosa, az Északpesti Egyházmegye esperese iktatta be szolgálatába Matyó Lajost, egyházunk szokása szerint átadva neki az egyházközség pecsétjét és a templom kulcsait. „Szolgálj az Igével és a sákramentumokkal. Mindenkor mindenben légy hűséges sáfára a rád bízottaknak” – szólt a beiktatott lelkipásztorhoz az esperes.

A beiktatás és a meghívott lelkészek áldáskérése után a lelkipásztort és az új anyaegyházközséget Margit István, az egyházmegye gondnoka, Zsengellér József dékán, a gyülekezet egykori tagja, Tordai János, az egyházközség gondnoka, Rainer Ferencné lelkésznő és szolgatárs, valamint levélben Holnapy D. Márton zsámbéki római katolikus plébános is köszöntötte. A köszöntések utaltak a 2003 előtti néhány viharos év nehézségeire, és kiemelték az elmúlt időszak áldásait: a templomépítést, a gyülekezet számbeli és lelki megerősödését, az óvodaindulást és az anyaegyházközséggé válást.

Matyó Lajos a köszönetmondás után az elhangzott méltatásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy mindenért Istennek legyen dicsőség. Visszaemlékezett rá, hogyan került Hollandiából visszaérkezve Zsámbékra: az akkori esperes tanácsára feleségével együtt látogatta meg a gyülekezetet, amely templomot szeretett volna építeni, de az imaházának sem volt meg a kulcsa. Az akkori gondnok őszinte beszámolója után egy valami rögtön biztossá vált számára, hogy a gyülekezetnek olyan pásztorra van szüksége, aki nem adja fel egykönnyen. A beiktatott lelkipásztor hálaadásra hívott, s a Filippiekhez írt levelet idézte: keresztyén embernek mindenre Krisztusban van az ereje (Fil 4,13).

T. Németh

A cikk a Reformátusok Lapjának idei 42. lapszámának Gyülekezeti életképek rovatában jelent meg.