A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés megítélése összetettebb kérdés, mint a halálbüntetéssel kapcsolatos állásfoglalás. A halálbüntetés esetében a bibliai parancs és Krisztus engesztelő kereszthalála világos kereteket szab számunkra, református keresztyéneknek, ebben az esetben azonban a társadalom által alkalmazott büntetőszabályok mibenléte, célja a kérdés. Világos, hogy a börtönbüntetés célja nem lehet a bűn elkövetésének a megtorlása; a szemet szemért elv, a bosszúállás elvetése alapállás kell legyen a számunkra. Egyetlen cél a bűn elkövetőjének a megmentése lehet. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés betöltheti azt a funkciót a társadalom számára, hogy saját önvédelme érdekében, végérvényesen távol tartja a legsúlyosabb bűnök elkövetőit a társadalom tagjaitól, anélkül, hogy az elkövető életét kioltaná. Ez azonban azt jelenti, hogy ezektől az emberektől egyszer és mindenkorra elvesszük a visszatérés, a jóra térés, a kegyelem valódi esélyét. Teológiai párhuzammal élve a tényleges életfogytiglanra ítélt ember büntetése a kárhozathoz hasonlítható.

Egyszer egy rabbit megkérdeztek arról, meg lehet-e átkozni Tomcatet? A rabbi, miután elmondott egy, a fentinél sokkal nívósabb magyarázatot, így fejezte be: Nem lehet, de megoldható! Ugyanez elmondható a kérdés teológiai vagy egyháztörténeti megközelítésre. Találnánk olyan történelmi pillanatokat,amikor egy keresztyén közösség visszafogadott egy többszörös emberölés és válogatott törvénysértések miatt elítélt embert. Általában ugyanúgy: fiukká fogadták a számkivetettet. Ahogyan biztosan találnánk olyan magát autentikus keresztyénnek tekintő protestáns közösséget is, amelyik semmilyen formában nem hajlandó közösséget vállalni egy elítélttel. Melyik az igazi keresztény? Ha nyitnánk egy blogot a két közösség, a két szemléletmód számára, biztosan nagyon jó szempontokhoz jutnánk.

A fenti kérdés azért nehéz, mert megválaszolása kapcsán közvetlenül Isten előtt állunk. Helyesen csak Ő dönthet ebben a kérdésben. Másrészt világossá válik, a kérdés nem Istennel, hanem önmagunk tükörképével állít szembe minket. Van-e hatalmunk, jogosultságunk valakinek elvenni az életét?  Megengedhetem-e, hogy egy másik embert ténylegesen és immáron véglegesen börtönbe zárjunk a bűnei miatt? A világi jog megteheti, hogy alternatívákat állítson fel a válasz kapcsán, a keresztyén hit, amely radikálisabb ennél, nem. Ha hagyjuk, hogy keresztyén érzelmeink adják az első választ, akkor azt kell mondanunk, ilyen büntetést senki nem érdemel, mert ez a kárhozathoz hasonlatos. Senkit nem ítélhetünk kárhozatra, nem azért, mintha nem hinnénk a kárhozatban, hanem mert Isten jelen időben a kegyelem hirdetését bízta ránk: Isten mindenkin könyörül a Krisztusban! 

A társadalom számkivetettjei (fogyatékosok, szenvedélybetegek, fogvatartottak stb.) nem lehetek valamilyen elvi döntés alapján megoldandó, ezáltal eltüntetendő problémák a számunkra, Isten dicsőségének alanyai ők is. Emellett a számkivetettekkel való találkozás nem kötelesség, hanem – legtöbbször terápiás lehetőség az egész közösség számára. Az egyház azt a lehetőséget látja és tapasztalja meg, hogy a legsúlyosabb büntetést viselő emberek számára is van remény, van út a teljes élethez, a börtönben és onnan kilépve a szabad életben is. Meggyőződésünk, hogy a büntetés-végrehajtással közösen kialakított rendben, lelki és életviteli szempontból mentorálva a programot, vissza lehet vezetni a fogvatartottakataz emberi élethez, ami sokuknál a társadalomba való beilleszkedést is jelenti. Munkánk során megtapasztaltuk, ki lehet alakítani találkozási pontokat, amik szokatlanul erős, személyiségformáló életélményt adhatnak az elítéltek és a társadalmilag szabadok számára egyaránt. Ezt az élményt társadalmilag is hasznosnak, megtermékenyítőnek tarjuk.

Ha kimondjuk, a kegyelembe vetett hit miatt nem ítélhetünk el senkit végleges szabadságvesztésre, akkor jön elő számunkra a kérdés valódi éle: Mit tesz a keresztény ember a hazatérő bűnössel? Csuka Tamásné, börtönlelkésznő egy fogvatartottaknak rendezett alkalmon így válaszolt erre a kérdésre: Nem a karácsony vagy a húsvét a legnagyobb keresztyén ünnep, hanem a megtérő bűnös. Az a nap, amikor valakinek a szívében az Úr Jézus megszületik. Az a nap, az az ő ünnepe, mi pedig együtt örülünk vele. Nem csak mi örülünk. Az van megírva a Bibliában, hogy a mennyben is öröm van egy megtérő bűnösön!

A Magyarországi Református Egyház társadalmi munkájának része a Börtönmisszió; többek között a börtönben élők között végzett lelkiszolgálat. A végleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos keresztyén válaszlehetőség megismerése érdekében, kérjük, tekintse meg a váci börtönben készült hét és fél perces dokumentumfilmünket is.

MRE Kommunikációs Szolgálat