Látogatható az Ifi-Kap-Tár

2012. február 18., szombat

Tavaly októberben indították a honlapot, azóta már 25 ezer felett jár a látogatók száma. Az Ifi-Kap-Tár ifjúsági anyagokat sokaktól kapó és mindenki számára tároló gyűjtemény, mely sokféle módszert, ötletet rejt.

 

Ifjúsági órák vázlatai, színdarabok, kátéváltozatok, bizonyságtételek, ifi-hetek, konfirmandus evangélizációk – s minden, ami fontos lehet ebben a munkában. Különlegessége a holnapnak, hogy film- és könyvajánlót is tartalmaz, vannak rajta gimnáziumokban megvalósítható csendesnapi programok, de még receptek is. Kifejezetten a tizenhárom – harminchárom éves korosztály számára.

„Lelkes önkéntesek csapata várja és tölti fel a beérkezett anyagokat, lehet csatlakozni másoknak is ehhez a szolgálathoz! Várjuk azoknak a jelentkezését, aki szívesen vállalnák önkéntesen egy-egy rovat rendszeres szerkesztését!” – ajánlja a kezdeményezést Fodorné Ablonczy Margit. „Célunk, hogy segítséget adjunk a református gyülekezetek ifjúsági missziójához lelkészeknek, ifivezetőknek, akik ötleteket szeretnének meríteni vagy már megvalósult programjaikat másokkal megosztani” – teszi hozá a dunamelléki ifjúsági lelkész.

Várják a „virágport” – a gyűjtött anyagokat, s a „pergetett mézet” – a módszereket, kész műveket is mindenkitől, aki másoknak is segíteni szeretne.

Forrás: Parokia.hu – Dunamelléki Egyházkerület


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.