Londonban hét Sri-Lanka-i sportoló indul az olimpián, közülük kettő úszó. Mindketten Julian Bolling nyomdokaiba szeretnének lépni, aki az egyetlen olyan úszó az ázsiai szigetről, aki háromszor is ott tudott lenni az ötkarikás játékokon. (Los Angeles – 1984, Szöul –1988, Barcelona – 1992.) De Bollingot nem csak ezért tisztelik nemzeti hősként hazájában. Az egykori olimpikon egy percig sem habozott, amikor a 2004-es szörnyű pusztítást végző cunami után egy nyugalmazott brit katonatiszt és felesége megkereste őt azzal, hogy Sri Lankán az emberek többsége, köztük számos gyermek, nem tud úszni. Azonnal rávágta válaszát: már ma kezdhetjük az úszásoktatást! Pedig akkor Bolling az egyesült államokbeli Colombóban élt és marketingesként dolgozott. Igaz, emellett megalapította saját úszóakadémiáját is, aminek sajátossága, hogy nemcsak úszásoktatást tart a fiataloknak, hanem azt is szem előtt tartja, hogy a lelkeket megmentse a fulladástól. Julian jelmondata az olimpia jelmondata is: A küzdelem a fontos, nem a győzelem. „Mi, sportolók ugyanúgy küzdünk, mint akárki más, akkor is, ha Jézus jelen van az életünkben. Nem vagyunk tökéletesek, ezért küzdelmeink során néha elbizonytalanodunk, megbotlunk. De a lényeg, hogy eközben mindvégig Jézusra tekintsünk, és ne magunkra, hiszen Ő a tökéletes – mondja bizonyságtételében. – Jézus nemcsak vezet minket, hanem azt is megmutatja, hogy ahhoz nem kell nekünk tökéletesnek lennünk, hogy kapcsolatba léphessünk vele. Az örök életet nem érhetjük el egyedül. Ehhez szükségünk van Isten segítségére aki fián, Jézuson keresztül adta meg ezt nekünk. Számomra ez nem csak azt jelenti, hogy megpróbálok jót cselekedni, hanem, hogy elfogadom azt a jótettet, amelyet Jézus követett el, elfogadom jelenlétét az életemben, így az otthonomban is."

Kenyai futók

Igazi hagyománya van a kenyai futóválogatottnál a keresztyénségnek. Az első, aki nyíltan felvállalta hitét, Kipchoge Keino volt. Senki nem számított rá 1968-ban, hogy elsőnek szakítja át a célszalagot ezerötszáz méteren. Győzelmi felkiáltása így hangzott: „Megcsináltam! Köszönöm Istenem!" Keino ugyanezen az olimpián ötezer méteren ezüstérmet szerezett. Eredményeit négy évvel később megismételte. De nem csak ő futott kiemelkedően, hanem a teljes nemzeti válogatott jól szerepelt. Keino ezt azzal indokolta meg, hogy a futó csapat tagjai, mielőtt bármilyen versenyre mentek volna leültek és ekként imádkoztak: „Istenem csak veled, csak a te vezetéseddel és útmutatásoddal tudok elérni valamit. Jézus megmutatta, semmink sincs ebben a világban. Üres kézzel jöttem és úgy is megyek el."

A hit a következő generációban is hasonlóan jelen volt, közülük Moses Kiptanui emelhető ki, aki Atlantában háromezer méteren győzedelmeskedett. A közelmúltból pedig Catherine Nderebat lehet megemlíteni, aki az egyetlen olyan nő a világon, aki négyszer nyert Boston maratont. A maratonisták világranglistáját öt évig vezette. Sikerei ellenére éppen az olimpián nem tudott diadalmaskodni, 2004-ben és 2008-ban is másodikként teljesítette a 42,195 kilométer hosszú távot. Ahogy visszagondol rá, nem is tudott száz százalékosan a futására koncentrálni. Athénban már rögtön a startpisztoly eldördülése után azon aggódot, be fog-e érni. A huszonötödik kilométernél már-már feladta, de ezt a gondolatot egyszer csak egy másik váltotta fel. „Jól vagyok, mondogattam magamban, Isten velem van, menni fog – emlékszik vissza a nehéz pillanatokra Ndereba. – Ez segített át a holtponton. A lábaim nem mondták fel a szolgálatot, beérhettem a célba, ezüstérmesként. Olyan volt ez számomra, mintha aranyat nyertem volna."

Krisztus sportolói

David Robinson két olimpiai arannyal és egy bronzéremmel büszkélkedhet az amerikai Dream team tagjaként. A kétszáztizenhat centiméter magas sportoló minden idők egyik legjobb kosárlabda játékosa, 2009 óta a sportág halhatatlanjainak tagja, az amerikaiak közül az olimpián valaha volt legtöbbet játszó kosaras. Huszonnégy olimpiai meccse, kétszáznyolcvan pontja és százhuszonnégy lepattanója is rekord. Csapata a San Antonio Spur ötvenes számú mezét Robinson visszavonulása (2003) után visszavonta. A kosár csillaga nem szállt el a sikerektől, elért eredményeit Istennek köszönte meg. Krisztus Amerikai Egyházának,  és a Krisztus sportolói (Atletas de Cristo) szervezetnek is tagja. Robinson rendszeres látogatója a San Anotnio Oak Hills Church-nek, amelyről egyszer így nyilatkozott: „Egy biztos, aláírásokat nem osztogatok a templom falai között, de eddigi tapasztalataim alapján az embereknek ott nincs is szüksége rájuk."

Szintén Krisztus sportolói közé tartozik Michael Chang kínai származású teniszező, akinek ugyan olimpiai szereplése kudarcként könyvelhető el, de sokáig a világranglista második helyezettje volt, és a tizenhat évesen megnyert Roland Garossal minden idők legfiatalabb férfi győzteseként tartják számon a francia teniszviadal történetében. Profi pályafutását befejezve misszionáriusnak állt, és elsősorban a fiatalok körében tartja fontosnak a hit terjesztését. Ennek oka abban keresendő, hogy ő is kamaszkori útkeresőként lelt rá a keresztyénségre. Erről saját holnapján így ír: „Tizenöt éves voltam, amikor rácsodálkoztam az élet dolgaira, kerestem az élet jelentését, ahogy ezt más kamaszok is teszik. Nagypapámtól kaptam egy Bibliát. Azzal adta kezembe, hogy minden nap olvassak belőle. Sokáig nem tettem. Egyik este nem volt más, amibe bele tudtam volna lapozni. A hátuljában egy tárgymutatót találtam, ami alapján rákerestem olyan témákra, mint a barátság vagy a szeretet. Megállapítottam, hogy nagyon igaz, tiszta, engem megérintő dolgokról ír. Eldöntöttem, hogy az Bibliában kijelölt utat akarom én is járni. Elkezdtem hinni, és elfogadtam Istent, Jézust pedig Uramnak és Megváltómnak."

Misszionáriusok

Angela Harris 1984-ben a Los Angeles-i olimpián résztvevő ausztrál úszóválogatott tagja volt, a százméteres gyorsúszás döntőjében nyolcadikként csapott a célba, és a négyszer száz méteren negyedik helyen végzett női váltóban is szerepelt. Most ő a vezeti az LWFCI küldöttségének (Lay Witnesses for Christ International / Krisztus Laikus tanúi) olimpiai szolgálatát. Ez a nyolcadik olyan ötkarikás játék, ahol ők evangelizálnak.

Harris az úszás után szentelte életét Krisztusnak, különböző sportesemények kísérő rendezvényein tett tanúbizonyságot. Tevékenysége az atlantai olimpiai faluban fordult az LWFCI felé, melynek egyik fontos feladata, hogy felkutassa azokat az egykori olimpikonokat, akik keresztyének, s később bevonhatók a szolgálatba. Ők közvetlenül tudnak szolgálni a jelenlegi olimpikonok között, és nagyobb nyilvánosságot tudnak kapni a játékok alatt.

A mostanság csak bokszoló lelkészként emlegetett Goerge Foreman, az 1968-as mexikói olimpián lett aranyöklű. Profiként K.O.-királynak nevezték el. Foreman, kortársához, Muhammad Alihoz hasonlóan igyekezett győzelmeit a feketék öntudatos felemelkedésének propagandájaként használni. Második vereségét követően 1977-ben visszavonult, de csak egy időre. Harmincnyolc évesen visszatért a ringbe, és ami nem sokaknak sikerült, ismét a profi ökölvívás világbajnokává vált. Az öklözés nélküli tíz év alatt vált prédikátorrá. Egy legenda szerint azért, mert elhatározta, hogy ha Ali Allahról beszél, akkor ő Jézusról fog. Mindenesetre az biztos, hogy a mai napig minden vasárnap hallhatóak igehirdetései Texasban.

Először az olimpián

Juliane Robra svájci cselgáncsozó idén indul életében először az olimpián. Az 1983-ban született versenyző a genfi evangélikus templomban konfirmált, és ahogy a templom saját lapjának a Luther-Genfnek nyilatkozta, bár szülei lelkészek, mégis nyitottnak, toleránsnak nevelték más vallások iránt is. Robra a vele készült interjúban azt is beismeri, hogy nem jár minden vasárnap templomba. Mentségére szolgál, hogy a versenyek miatt nem is lenne rá módja. Hitét ettől nem fogja elhagyni, ígéri. A legjobban az érdekli őt, hogyan is teremtődtünk meg, éppen ezért támogatja az egyházak teremtésvédelmi kezdeményezéseit. Életfilozófiáját Ditreich Boenhoffer, mártírhalált halt teológustól kölcsönözte. Ö is azt vallja, hogy az „Áldó hatalmak oltalmában van. („Von guten Mächten wunderbar geborgen.").

Robránál sokkal nagyobb csodára volt szüksége Nioun Chin Elodie Li Yuk Lo-nak ahhoz, hogy Londonban találja magát. Nemzete, Mauritius 1984-ben vett részt az olimpián először, és most is mindösszesen tizenegy fős delegációval érkezik. Viszont ezúttal új sportágban is képviselteti magát: strandröplabdában. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, jócskán hozzájárult Li Yuk Lo kitartása is. A kanadai-mauritiusi kettős állampolgársággal rendelkező hölgy tizenhat évvel ezelőtt határozta el, hogy strandröplabdázóként akar kijutni a világversenyre, méghozzá Mauritius színeiben. 2006-ban repült el szülőhazájába azért, hogy maga mellé játékostársat keressen. De a szigetországban se játékost, se szövetséget nem talált. Mégsem adta fel, és egy hirdetést adott közre. Mivel nem érkezett rá válasz, így rövid időn belül visszatért Kanadába.

Két évvel később, teljesen váratlanul kapott egy e-mailt, melyben egy Franciaországban élő mauritiusi: Natacha Rigobert jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzá strandröplabdázni. Közös munkájukat végül csak 2010-ben kezdték el, első versenyüket azonnal meg is nyerték. Olimpiai kvótájukat idén májusban biztosították be. Li Yuk Lo azóta úgy érzi, álmodik. Mégis ez a siker ébresztette rá, hogy nem kell választani sport és Isten között, hanem a kettő csak együtt működik.

Maratonisták Londonban

Ritka a modernkori olimpiák történetében, hogy valakinek nincs edzője, különösen, ha az Amerikai Egyesült Államokból való. Ryan Hall olyan tréningtervet állított össze magának, ami sokak számára mintaként szolgálhat, és nem mellesleg eredményes is. A pekingi ötkarikás játékokon a tizedik helyen zárta a maratoni futást és idén még jobb eredményre törekszik. Az Amerikai Running Times internetes oldala több amerikai futót megkérdezett arról, hogyan edz, mi erősíti meg. Ryan Hall a vele készült interjúban semmi másról nem beszélt, mint arról, mekkora szüksége van Istenbe vetett hitére. A Bibliát a legjobb sportpszichológiai könyvnek tartja. Ez alapján mondja, hogy egy sportoló akkor teszi a legjobbat, ha a szívét edzi, mert azzal hajtja a testét is. A sport a keresztények számára nagyobb szabadságot, kevesebb stresszt és több örömöt jelent. Mindenkinél így kellene lennie.

Dieudonne Disi, világklasszis hosszútáv-futó harmadik olimpiájára készül. Először 2004-ben vett részt a megmérettetésen, tízezer méteres távon tizenhetedik lett. Négy évvel később a fél maratonon tizenkilencedik. 2010-ben vonult vissza a versenysporttól, de két év kihagyás után idén újra kezdte a versenyzést. Az utolsó pillanatban sikerült a most harminckét éves futónak kvalifikációt szereznie, méghozzá maratoni távon.

Disi a polgárháború sújtotta Ruandában nőtt fel, tanúja volt annak, hogyan gyilkolják meg a családját. „Az utolsó napon, amikor apámmal lehettem, nyolcan voltunk otthon: apám, anyám, testvéreim és én" – emlékezik vissza Disi a szörnyű történetre. „Apám azt mondta nekünk, hogy mindannyian meg fogunk halni, azért azt kérte tőlünk, hogy imádkozzunk. Mindenki imádkozott, és én eközben kimentem a házból. Hallottam, ahogy a lázadók kopogtatnak az ajtón és bemennek hozzánk, majd mondtak valamit a családomnak. Megértettem, hogy vége, elérkezett a halál. Mindenkim meghalt, de én éltem" – idézi vissza a felkavaró emlékeket. „Azóta sem felejtem soha ahogy apám kérte, imádkozzam. De miután meghalt, abbahagytam."

„Öt évig nem fohászkodtam. Azt kérdeztem néhány évvel később magamtól is: miért halott a családom, ha imádkozott? Hol vannak ők most? Abban volt a bizalmam, reménységem, hogy akik meghaltak, most a mennyben vannak. Rájöttem, ahhoz, hogy újra találkozzam rokonaimmal, imádkoznom is újra kell kezdeni. Csak az imádság vezethet el a családomhoz. A Biblia azt mondja, hogy csak egy út van a mennybe – Jézus Krisztus."

Kerülő úton

 

Jonathan Edwards, hármasugró, a sydney olimpia győztese, aki sokáig egyeduralkodója volt sportágának annyira szigorúan vette hitét, hogy évekig nem volt hajlandó vasárnap versenyezni sem. 2007-ben bombaként robbant hazájában a hír, amikor a Times hasábjain bejelentette, hogy elvesztette hitét. Megkérdőjelezte Isten létezést. Ha nincs Isten, ez azt jelenti, hogy az életnek nincs célja? Ez azt jelenti, hogy a személyes létezés véget ér a halállal? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében. Ennek ellenére, az, hogy nem tudta felfedezni az élet értelmét, az még nem ad okot arra, mondta, hogy visszatérjen a keresztyénséghez. Most, öt évvel később, a londoni olimpia szervező csapatának tagjaként, ugyan még mindig agnosztikusnak és ateistának vallotta magát, már nem zárja ki, hogy visszakanyarodjon korábbi hitéhez.

Összeállította: Kováts Annamária

Forrás: keresztenyfilmek.com; beyondtheultimate.org; au.christiantoday.com; www.christian.co.uk ; www.julianerobra.ch

www.utoronto.ca; picturesf.com; www.letsrun.com; ball71.com; www.iaaf.org; sundytimes.lk