A főtitkár hozzászólásában, amely a Budapesttől Újvidékig címet viselő kézikönyvben, az elnöki jelentéssel és valamennyi munkacsoport beszámolójával együtt angol, német, francia és orosz nyelven is elérhető, kritikusan értékelte a szervezet munkáját, de azt is hangsúlyozta, hogy „a CEC annyit ér, amit a tagjai beletesznek, hiszen a szervezet legfontosabb erőforrásai az egyházak”. A főtitkári jelentés értékelés és előre tekintés egyben. A tagegyházak a jelentés elfogadásával, vagy elutasításával adnak értékelést a szervezet és a főtitkár munkájáról.

Szükségünk van egymásra

Nem könnyű meghatározni, mit jelent ma Európában egyháznak lenni. A főtitkár szerint az európai egyházaknak szükségük van egymásra identitásuk újra felfedezésében. Az a tény, hogy a CEC tagegyházak teológiájukban, spiritualitásukban, kulturális és politikai helyzetükben különböznek, előnyt és kihívást egyaránt rejt magában.

Evangéliumi küldetésük betöltésében a tagegyházaknak szükségük van egy olyan „biztonságos térre” ahol meghallgathatják egymás tapasztalatait és kifejezhetik elkötelezettségüket és szolidaritásukat, és ahol a Krisztusban gyökerező egységben léphetnek túl a kontextuális különbségeiken. A három nagy, egyházi hagyomány sokszínű és átfogó közösségeként a CEC-nek sajátos lehetősége és felelőssége, hogy láthatóvá és hallhatóvá tegye az európai társadalmakban és politikai intézmények számára is az egyházak krisztusi tanúságtételét, kiemelten is az igazságosság és a vendégszeretet értékét.

Észak és dél, kelet és nyugat

Európa helyzetére és annak megosztottságára reflektálva a főtitkár emlékeztette a jelenlevőket a kontinens jövőjéről szóló nyílt levélre és a CEC tagegyházak között indított regionális konzultáció sorozatára: a kelet-közép európai hang segít értelmezni a kommunista időszakot, illetve a térség ebből fakadó reményeit és csalódottságát az európai integráció, európai értékek és a társadalmi, gazdasági valóságok kapcsán. A dél-európai narratíva magában hordozza a  török múltat és az afrikai, közel-keleti régióval való aktuális kapcsolatot, de része az északi régióval szembeni kibékíthetetlen ellentét, ami a kontinens déli részét sújtó gazdasági válság kezelésében való nézeteltéréséből fakad.

A kommunizmust megélt EU-tagországok polgárai csalódtak a társadalmi és gazdasági felemelkedésbe vetett várakozásukban, a gazdasági válság miatt Dél-Európa pedig úgy érzi, elárulták. Végeredményben egyik régió sem érzi magát egyenjogúnak a gazdag Nyugat- és Észak-Európai országokkal.

Heikki Huttunen 2006 és 2015 között a Finnországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkáraként szolgált. Fiatalon tapasztalatot szerzett az Egyházak Világtanácsában (EVT), 1985-től négy éven át volt az ifjúsági részleg vezetője. 1989-től papként a Helsinkihez közeli Espoo multikulturális gyülekezetében szolgált. 2006. és 2013 között az EVT Központi Bizottságnak tagja volt. „Olyan időszakban kerül a szervezet élére, amikor Európa egészében, nem csak az EU-ban, veszély fenyegeti az érzékeny politikai és társadalmi egyensúlyt. Fontos szerepe lesz abban, hogy megerősítse a CEC hagyományos, hídépítő szerepét az ellentétek kibékítésében a kontinensen. Nagyon jó, hogy a főtitkár Észak-Európából származik és az ortodox hagyományból jön” – nyilatkozta Cristopher Hill, a CEC elnöke a főtitkárának megválasztása alkalmával 2015-ben. „A CEC feladata, hogy továbbra is az ökumenikus mozgalom kiemelt eszközeként szolgálja a tagegyházakat, támogassa és bátorítsa az egyházakat missziójukban és szolgálatukban egy folyamatosan változó valóságban, és keresztyén álláspontjuk közös megfogalmazásában az új kihívások közepette” – fogalmazta meg a szervezet alapvető feladatát az új főtitkár.

Nézeteltérések a migráció kapcsán

A migráció kapcsán a főtitkári jelentés felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat-Európa hajlamos csak a saját helyzetéből kiindulni és figyelmen kívül hagyni, hogy a kelet-európai EU tagállamokból is képzett fiatalok tömegei kelnek útra, hátrahagyva idős szüleiket vagy „elárvult” gyermekeiket.

A legtöbb migráns alapvetően Észak- és Nyugat-Európa gazdagabb országaiba akar eljutni, de legtöbbjük nem jut messzebb a gazdasági válságtól szenvedő Dél-Európánál, miközben közép-európai országokban nem számíthatnak vendégszeretetre.

Az EU állampolgárai közötti és az országainkon belüli társadalmi egyenlőség ügye a CEC számára is kiemelt fontosságú, ami a Szociális Jogok Európai Pillérének köszönhetően a kontinens politikai napirendjén is szerepel. Az európai országok viszonya az Európai Unióhoz jelentősen megváltozott a Budapesti Nagygyűlésen elfogadott reformok óta. Ebben a politikai helyzetben – melynek egyik példája a Brexit – az értékek értelmezésében bekövetkezett változások és az Európai projekt fókuszában beállt változások szükségessé teszik, hogy a CEC is újra gondolja prioritásait.

„Európa egészét szem előtt tartva az Európai Egyházak Konferenciája célja – víziója értelmében –, hogy a spirituális életükben kölcsönösen osztozó, megbékélést szolgáló, közös tanúságtételük és szolgálatuk megerősítésén fáradozó, az egyház egységét elmélyíteni szándékozó egyházak közötti közösséget megerősítse. Igaz, hiteles és társadalmilag elkötelezett keresztyén tanúságtételével a CEC hozzá kíván járulni egy emberarcú, szociális és fenntartható Európa felépítéséhez, amelyik békében él önmagával és szomszédaival, és amelyiket az emberi jogok és a szolidaritás határoznak meg.” (Részlet a CEC alkotmányából)      

A CEC egyike azon néhány európai nem kormányzati testületeknek, amely tagságánál fogva egyházi jelleget hordoz és jól érzékelhető jelenléttel bír az európai társadalom minden szintéjn. A CEC nem politikai célokat követő lobbiszervezet, hanem egy olyan „hang”, amely általános érdeklődésre számot tartó témák széles körét nevesíti és képviseli a közösség érdekében, azok nevében, akiknek hangja legtöbbször nem hallható. Különös tekintettel a kisebbségi egyházakra, a CEC gyakran az egyetlen olyan fórum, amely utat nyit az ökumenikus közösségbe és az európai intézményekhez.

Hozzáadott érték és ökumenikus katalizátor

A Budapesti nagygyűlés óta eltel időben végbement változások és az ott elfogadott reformok fényében a fő kérdés az, hogy a CEC azokra a területekre összpontosítja-e az erejét, ahol az egyházak szolgálatukhoz speciális, európai ökumenikus szakértelmet igényelnek, és el tudja-e érni, hogy a tagegyházak elkötelezettségüket fenntartsák – sőt, növeljék. A kihívás az, hogy a CEC egy olyan releváns szervezetté váljon, amely hozzáadott értéket jelent tagegyházai, a partnerszervezetei és a nemzeti ökumenikus tanácsok számára – zárta önkritikusan jelentését Huttunen.

Külügyi Iroda, fotó: CEC/flickr