Zsoltáros istentisztelet a Kálvin téren

2010. április 19., hétfő

altÉnekes-zsoltáros istentisztelet lesz április 22-én csütörtökön, este 6 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

A havi rendszerességű alkalom ezúttal húsvét ünnepéhez kötődik. A zsoltárok közül a 116., 113. és a 33. szerepel az énekrendben. Dicséretként az új dunamelléki énekfüzetben is megtalálható Vulpius-korált éneklik közösen (Dicsőség néked Istenünk), majd a kórus a baptista énekeskönyv egyik angol eredetű húsvéti dicséretét énekli. (W. Knapp: A Krisztus él) A Magnificatban az orgona önállóan is megszólal, a barokk J. C. Kerll orgona versettoit intonálva. Közreműködik a Kálvin Kórus, igét hirdet a KRE Hittudományi Karának hallgatója. A következő zsoltáros istentisztelet pünkösd hetében, május 20-án csütörtök este 6 órakor lesz.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.