Kontraszt a lehetetlen terepen

2012. január 12., csütörtök

Kisvárda, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc és Dunaszerdahely után Budapesten is megnyílt a Magyarországi Református Egyház és a Rendőrség közös ifjúság- és családvédelmi kiállítása, a Kontrasztkiállítás január 12-én. Csütörtöktől a pozsonyi úti gyülekezetnek hála, a budapestiek is szembenézhetnek önmagukkal a megrázó kiállításon a Pozsonyi úti református templom alagsorában. Az első csoport hétfőn érkezik a kiállításra.

„Előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” – ezzel az igével köszöntötte a megjelenteket Szabó István dunamelléki püspök. Mint mondta, ez a kiállítás elmondhatatlan, a lelkeket változtatja meg, és felelősségvállalásra hív: „Ne tedd és ne tűrd – nem elég mentesnek lenni a bűntől, hanem azokat is vissza kell tartani, akik épp elindulnának a lejtőn.”

„Rendőr és lelkész is a bűn ellen küzd, noha eszközeik különbözőek. Sokat kell tennünk érte, hogy a 16-18 évesek megtalálják a válaszokat kérdéseikre” – mondta a megnyitón Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság alezredese. Beszélt a rendőrség bűnmegelőzési munkájáról, és kiemelte az összefogás jelentőségét a civil szervezetekkel, különösen is az egyházzal. „Amit teszünk, csepp a tengerben, ami nélkül sekélyebb lenne a tenger” – idézte Teréz anya gondolatait az alezredes.

Százvai László kisvárdai lelkipásztor, a kiállítás ötletgazdája egy álom minden reményt felülmúló megvalósulásáról, a kiállítás lassan négyéves történetéről mesélt a látogatóknak. Mint mondta, a kiállítás felkiáltójel, nemcsak az egyes témái, hanem a mögötte összefogó szervezetek miatt is: „Az összefogás hangsúlyozza az ügy fontosságát.” A lelkipásztor beszélt a Kontrasztkiállítás rövid- és hosszú távú hatásairól: a katarzisról és egy hosszabb távú változásról, amely a későbbi döntésekben hozza meg a gyümölcsét. „Ha kijössz a kiállításról, más ember vagy – ha nem, kezdd elölről” – idézte az egyik névtelen bejegyzést a Kontrasztkiállítás vendégkönyvéből.

A kiállítást szilárd etikai állásfoglalásai miatt már több kritika is érte. „A világ elszokott a fénytől, és fáj, amikor először találkozik vele” – fogalmazott Százvai László. Az ötletgazda elmondta: az ellenvéleményeknek is örül, mert a cél, hogy a kiállítás témáiról elkezdjen beszélgetni szülő és gyerek, rendőr és lelkész, egyén és társadalom.

„A mentősök bajtársnak szólítják egymást, és úgy érzem, most itt is bajtársi közösségben vagyunk” – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál. A köszöntők között elhangzott, az ifjúság- és családvédelmi kiállítás feladata, hogy minél kevesebbszer kelljen mentőszirénát hallani. Győrfi Pál elmondta, mentőtisztként sokszor dühre gyújtotta élet és halál, egészség és betegség kontrasztja azokban az esetekben, ahol megfelelő felvilágosítással elkerülhető lett volna a tragédia. „Csak az hoz eredményt, ha a lelkekre, az érzelmekre hatunk, ezért vagyok biztos a kiállítás hatékonyságában” – zárta gondolatait a szóvivő.

A köszöntők után az érdeklődők végigjárták a kiállítást, amely egy ifjúság- és családsegítő program része. Budapesten először úgynevezett Kontraszt Klubokban végzik majd a gimnazisták felkészítését és utógondozását, lehetővé téve, hogy a felmerült kérdéseket szakemberek segítségével dolgozhassák fel a diákok.

Szöveg: Bagdán Zsuzsanna, Kép: Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.