Kölcsönös bizalom

2015. április 29., szerda

Református fiataloknak rendeztek találkozót Hevesen, az Eötvös József Református Oktatási Központban április 25-én. Az eseményt az Egervölgyi Református Egyházmegye és a Református Ifjúsági Szövetség (Refisz) szervezte, központi témája a bizalom volt.

Számos programmal igyekeztek megszólítani a fiatalokat a heves megyei városban rendezett ifjúsági találkozón: dicsőítés, csapatépítő játékok, kiscsoportos beszélgetések, imádság és áhítat várták az egyházmegye konfirmandus és konfirmált tanulóit. Kovács Mirjám, a noszvaji általános iskola diákja többször vett már részt hasonló rendezvényen. Ezúttal a társaság és a csoportbeszélgetések miatt jött, de a témát is érdekesnek tartotta.

A program a miskolci Lévay József Református Gimnázium szívből jövő énekeivel kezdődött, majd Mészáros Ildikó lelkipásztor köszöntötte a vendégeket. A rendezvénynek a három éve egyházkerületi fenntartásban működő Eötvös József Református Oktatási Központ adott otthont, ahol több mint 800 diák folytatja tanulmányait.

Együd László intézményvezető elmondta: a fiatal egyházi intézményben a református identitás még nem szilárdult meg teljesen. A hitre való nevelés szerinte túlmutat a tanórákon, ezért a hasonló rendezvények jó lehetőséget adnak arra, hogy erősödjön az azonosságtudat.

Anda Tibor noszvaji lelkész, az egyházmegye ifjúsági előadója szerint fontos, hogy a konfirmáció után is legyen hitoktatás, és legyenek érdekes programok, amelyeken keresztül a fiatalok átélhetik az egymással és az Istennel való találkozás örömét. „Szeretnénk, hogy jól érezzék magukat és hogy valamilyen értéket tudjanak magukkal haza vinni. A hevesi ifjúsági találkozó hidat épít!"

A központi téma az idei Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóéhoz hasonlóan a bizalom volt, erről Sinkovicz Richárd, a Refisz elnökségi tagja, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia esküdtfelügyelője mesélt a fiataloknak, és be is vonta őket a beszélgetésbe. Előadásában az egymás és az Isten felé való bizalmat domborította ki.

Noszvaj mellett Szilvásváradról, Nagyvisnyóról, Egerből, Mezőkeresztesről és Átányból érkeztek résztvevők a találkozóra, mind ugyanazzal a céllal: az értékes időtöltésért.

Forrás: tirek.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.