Karcagi és miskolci siker a RIDISZ röplabdabajnokságán

2016. február 18., csütörtök

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma adott otthont február 5-6-án a református középiskolák tizenharmadik röplabdabajnokságának. A Református Iskolák Diáksport Szövetségével (RIDISZ) közösen szervezett torna célja az egykori református középiskolai röplabdás hagyományok ápolása, egy országos versenyrendszer fenntartása, illetve a református középiskolákban folyó eredményes röplabdamunka segítése, népszerűsítése.

A verseny rendezésének vállalását az a hatalmas felújítás tette lehetővé, amely az elmúlt években a Debreceni Református Kollégium valamennyi intézményének épületét érintette. A gimnázium 2014 nyarán vehette birtokba az egykori Főgimnázium Péterfia utcai felújított épületét. A felújítás során nemcsak tantermeket, előadókat, szertárakat, tanári szobákat és kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki, hanem lehetőséget teremtettek a testedzésre és a színvonalas sportolásra is. Az épülethez tartozó régi tornaterem mellett felépült egy kétszintes sportcsarnok is, melyet három iskola (a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és a Kölcsey Ferenc Református Gyakorlóiskola) használ.

A versenyfelhívásra 14 városból 13 fiú és 9 lány csapat jelentkezett. Két nap alatt 5 helyszínen, 62 mérkőzésen mérhették össze tudásukat. A találkozók sportszerű légkörben, jó hangulatban zajlottak, minden csapat igyekezett legjobb tudását nyújtani. A rendezvény győztese elnyerte a „Református Középiskolák Röplabda Bajnoka" címet és az ezzel járó kupát, a dobogós helyen végzett csapatok tagjai éremdíjazásban részesültek, a többi csapat oklevelet kapott. Különdíjban részesült a legtechnikásabb lány és fiú játékos. A felkészítők (testnevelők, edzők) szavazatai alapján a legsportszerűbben játszó csapatok kapták a Fair Play-díjat. A díjakat Fekete Károly tiszántúli református püspök, Győri József igazgató, valamint Farkas Istvánné, a versenybizottság elnöke adták át.

ÉREMTÁBLA:

A FIÚ csapatok eredményei:
1. Karcagi Nagykun Református Gimnázium (Karcag)
2. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc)
3. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma (Debrecen)
Fair play csapat: Pápai Református Gimnázium (Pápa)

A LÁNY csapatok eredményei:

1. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc)
2. Lónyai Utcai Református Gimnázium (Budapest)
3. Pápai Református Gimnázium (Pápa)
Fair play csapat: Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma (Debrecen)

Legtechnikásabb játékosok:
Ferenczi Gábor (Karcagi Nagykun Református Gimnázium), Dömsödi Tamara (Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon)

A verseny megrendezését a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Keresztény Cigánymisszió Alapítvány és a Debreceni Református Kollégium volt diákjai támogatták.

Forrás: ttre.hu, fotó: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.