A karácsonyi történetben az arányok felborulnak, paradox módon a nagyot kicsinek, a kicsit nagynak érzékeljük. Mikeás próféta jól látja, hogy Isten arányérzéke egészen más, mint a miénk, amikor ezt írja: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen." (Mik 5,1) Máté evangéliumában Krisztus születésének bizonyító igéjeként találjuk meg újra ezt a próféciát, ám az idézet egy lényeges ponton eltér: „Te pedig, Betlehem (...) semmiképpen sem vagy a legkisebb..." (Mt 2,6). Akkor tehát Betlehem kicsi vagy sem? Jelentős vagy jelentéktelen? Talán a Heródes által megkérdezett papok és írástudók kínosnak érezték volna a király vagy a napkeleti bölcsek előtt beismerni ezt az aránytalanságot, ezért kozmetikáznak a prófécián? Vagy Máté evangélista hitvalló hangját kell itt meghallanunk, aki már ismeri a világ Megváltóját, ezért Betlehemet nem tudja kicsinek látni és láttatni? Akárhogyan méretezzük is Betlehemet, egy űrhajó ablakából szemlélve még New York is láthatatlanul parányi. Ha a pompás Jeruzsálemben, vagy akár „Bicske mezővárosban" jött volna világra a mindenség Teremtője, emberi érzék számára így is, úgy is aránytalan.

Talán éppen ebben ragadható meg a karácsony üzenete és az egész üdvtörténet lényege, amely minden mozzanatában az aránytalan kegyelemről szól. Úgy tűnik, hogy a hatalmas Isten vonzódik a kicsihez. Úgy működik a világban, és úgy van jelen a világban, hogy a kicsit választja. A jelenléte köztünk nem mennyiségi, hanem minőségi. Ha nagy tervei vannak is, ezek eléréséhez sokszor beéri a legkisebbel, a legjelentéktelenebbel, a legkevesebbel. Egy Betlehemben született zsidó kisbaba, mindössze tizenkét tanítvány, egy pár száz oldalas könyv... Ezekben a kicsinységekben találta meg Isten annak eszközét, hogy minden ember üdvözüljön. És Isten ma is beéri a kicsivel. Tud használni egy kis méretű magyar reformátusságot, benne gyülekezetünket és a mi személyes szolgálatunkat. Mert Isten a kicsit képes naggyá szeretni. A kisgyermekben és a mustármagban is benne látja az Isten országát. Isten szeretete „mustármag-szeretet" – ahogyan Walter Lüthi svájci református lelkész fogalmazott –, mert vonzódik a kicsihez.

Hideg téli éjszaka van, tiszta az ég, felnézek, és méricskélem a Holdat. Innen nézve elég kicsi, igaz, 384 402 kilométerre van tőlünk. Ez nagy távolság, a tizenöt éves autóm már feleennyi megtett kilométer után is csúnyán zörög. Vagy még sincs messze a Hold, hiszen a fénynek alig több mint egy másodperc megtenni ezt az utat. Miközben már-már belegabalyodom az emberi arányok sűrű szövevényébe, a Holdról eszembe jut a 8. zsoltár és az Isten aránytalan kegyelme, amely karácsonykor is megmutatkozott. A Hold a Teremtő nagyságát és dicsőségét hirdeti a Biblia szerint (Zsolt 148,3), és közben ott hever a felszínén a mondat, miszerint Isten kevéssel tette az embert kisebbé önmagánál. Aztán egy napon eljött a Földre, hogy közöttünk is a legkisebb legyen. Micsoda aránytalanság!

Németh Áron

A szerző a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének adjunktusa. Az írás megjelent a Reformátusok Lapja ünnepi duplaszámában.