Az 1861. április 22-én született gróf Tisza István életművének mind a politikusi, mind az egyházvezetői oldalára napjainkban egyre nagyobb megbecsüléssel tekintenek szerte a Kárpát-medencében.

A Tisza család

Családja a neves, több évszázados történelmi múlttal rendelkező famíliák közé tartozik. A nemességet Rudolf király adományozta Tisza Tamásnak 1578-ban. A család geszti birtokközpontját a török kiűzése utáni években Tisza László kapta. Itt épült fel a barokk művészet figyelemre méltó alkotása, a geszti Tisza-kastély.

Tisza István nagyapja, Tisza Lajos (1798-1856) Bihar megye alispánja, majd az 1840-es években Bihar megye főispáni helytartója volt, s – mint ilyen – kemény kézzel fellépett a liberális ellenzékkel szemben. Lajos fia, Tisza Kálmán 1830. december 16-án született. Az ifjú Kálmán az 1848-as forradalomban minisztériumi fogalmazóként tevékenykedett. Harmincéves korában, 1860-ban megházasodott, feleségül vette Degenfeld-Schonburg Ilonát. Ellenezte a kiegyezést, 1867 és 1875 között a legfontosabb ellenzéki vezető volt, majd 1875 és 1890 között Magyarország miniszterelnöke volt, mint a Szabadelvű Párt vezetője.

Kálmán testvére, Lajos (1832-1898) a Fővárosi Közmunkák Tanácsának első alelnöke, majd 1871 és 1873 között közlekedésügyi miniszterként vett részt a közéletben. Ő irányította az 1879-es nagy tiszai árvíz után Szeged városának újjáépítését. Érdemei elismeréséül Ferenc József császártól 1883-ban grófi címet kapott. Hosszú időn keresztül Szeged országgyűlési képviselője volt. Mind Kálmán, mind Lajos nemcsak a politikában, hanem a református közéletben is vezető szerepet vállaltak. Tisza Kálmán a Dunántúli Református Egyházkerületnél, gróf Tisza Lajos a Dunamelléki Református Egyházkerületnél hosszú időn keresztül főgondnoki tisztséget töltött be.

Tisza Kálmán politikai felfogását jól jellemzi az a gondolat, amelyet még 1861-ben, a képviselőház első alelnökeként mondott: „Bátraknak kell lennünk nemcsak személyesen, de a politikában is, és mégis óvakodnunk kell a vakmerőségtől.” Tisza Kálmán 1902. március 23-án, Budapesten hunyt el. Holttestét fővárosi lakásában ravatalozták fel, majd a Tisza család geszti mauzóleumában (képünkön) helyezték el.

Tisza István életútja

Tisza István 1861. április 22-én született Pesten. Gimnáziumi tanulmányait előbb magántanulóként, majd az utolsó két évben a Debreceni Református Kollégiumban végezte, ahol 14 éves korában tett érettségi vizsgát.

Budapesten, Heidelbergben és Berlinben jogi tanulmányokat folytatott, jog- és államtudományi doktorárust szerzett. A németországi egyetemi évek alatt megszilárduló világnézetére Heidelberg szellemisége is rányomta bélyegét, s ez a hatás Tisza egész életében maradandónak bizonyult. „A kálvinizmus – írta –, s főleg a magyar kálvinizmus helyzete, sorsa nagyon érdekel engem is, miután ahhoz (ha nem is a helvetica confessio minden dogmájához) gondolkodás után meggyőződésből ragaszkodom, missziójában, jövőjében hiszek...”

Huszonnégy éves korában, 1885-ban házasságot kötött: nagybátyja, Tisza László lányát, Ilonát vette feleségül, akibe már évek óta szerelmes volt. Kiváló sportemberként Tisza István figyelemre méltó eredményeket ért el lovaglásban és vívásban. Kastélyuk mellett Geszten az 1884-ben teniszpályát hozott létre.

Az országos politikába 1886-ban, mint az erdélyi Vízakna település országgyűlési képviselője kapcsolódott be. Első parlamenti beszédét 1888-ban tartotta meg, amelyet aztán harminc éven át hatszáz politikai szónoklata követett. 1897-ben, nagybátyja, a gyermektelen gróf Tisza Lajos halála után megörökölte annak grófi címét. A magyar közélet egyik legnagyobb, felelősséggel járó feladatát, a miniszterelnökséget két alkalommal látta el, előbb 1903 és 1905, majd 1913 és 1917 között.

Az első világháború második évében, 1915-ben gróf Tisza István a következőképpen mondta el gondolatait a rá háruló feladat terhéről: „Nekem egy percre sem szabad arról megfeledkeznem, hogy magyar nemzetnek ebben a nagy korszakában nekem jutott a feladat, hogy a nemzet ügyét felelős állásban képviseljem. Egy percig sem szabad arról elfeledkeznem, amit ez a helyzet rám hárít.”

A közéleti ember, a református egyházi vezető

Tisza István a XX. század eleji magyar politika egyik legmeghatározóbb alakja volt. Miniszterelnöki szerepvállalásán kívül 1912. és 1913. között a képviselőház elnöki tisztét is betöltötte. Alapítója volt 1910-ben a Nemzeti Munkapártnak, amely őt politikájában élete végég támogatta.

Politikusi pályája mellett fokozatosan egyre nagyobb felelősséggel járó egyházi tisztségeket vállalt. 1883. március 29-én a Nagyszalontai Református Egyházmegye aljegyzőjévé választották, majd 1885-től ugyanennek az egyházmegyének a tanácsbírója lett. A Nagyszalontai Református Egyházmegyének édesapja, Tisza Kálmán elhunyta után, 1902-től gondnoka lett. A Dunántúli Református Egyházkerület 1907-ben főgondnokká választotta. Mind a gondnoki, mind a főgondnoki tisztségét élete végéig betöltötte.

Tisza István 1917-ben a reformáció 400 éves jubileumi ünnepségén elmondott beszédében személyes hitéről is bizonyságot tett: „Az én meggyőződésem, tisztelt díszközgyűlés, hogy mindazzal a sok kísértéssel szemben, amit kulturális téren is jelent a modern élet a keresztyén emberre nézve, csak az az egyéni hit állja ki a tűzpróbát, amit nem gépiesen sajátítunk el, hanem az igazság becsületes keresése által magunk szereztük meg.”

Tisza István meggyilkolása

Politikai pályafutása alatt több alkalommal próbáltak Tisza István életére törni, 1912-ben például Kovács Gyula országgyűlési képviselő támadt rá fegyverrel. Az első világháborúba az ország hadba lépését ellenző Tisza Istvánt az 1918-as őszirózsás forradalom során hatalomra jutott Károlyi Mihály közvetlen hívei a világháború okozta sok szenvedés legfőbb felelősének tartották. 1918. október 31-én merénylet áldozata lett.

Az őszirózsás forradalom és a tanácsköztársaság zavaros napjai után 1920-ban hadbírósági tárgyalás próbálta felderíteni a gyilkosság körülményeit. A vádlottak a tárgyaláson beismerték, hogy 1918. október 31-én délután 5 óra tájban két személygépkocsival az Astoria szálló Magyar utcai kijáratától indulva elmentek a Hermina úton található Róheim villához, ahol a volt miniszterelnök bérelt lakást. Az épületbe bejutva rövid szóváltás után többször rálőttek a grófra, aki merényletben az életét vesztette.

Tisza István meggyilkolásának tragikus hírére, a XX. század neves erdélyi protestáns költője Reményik Sándor (1890-1941) verset írt „Magányos cipruság” címmel, a költeményben nemcsak elsiratja a mártír miniszterelnököt, hanem személyét méltatva Őt „Kálvin kemény magyarjának” nevezi:

„Nem szánlak, jó Vitéz, mert jó Neked,
Neked már jó.
Sok rémség elől elfedte szemed
Az orgyilkos golyó.
Rövid a kín, hosszú a síri álom,
De ezt a népet szánom és útálom.

Hogy letört életednek drága gátja,
Rajt' dül át a tömeg,
Ezer közül nagyságod egy ha látja,
S az sem érdemli meg;
A nemzedékek sodra tovatart,
S nem ád az Isten több ilyen magyart.

Míg éltél, értünk drága két karod
Munkált erőd felett,
S a halál, mikor szíven ragadott,
Szóltál: "Ez így kellett".
Néztél merőn, Kálvin kemény magyarja,
A puskacsőbe: ahogy Isten akarja.

Egy szörnyű korszak minden bűneit
Hordta fennkölt fejed,
Szeretted édes magyar véreid,
S tested megtöretett,
Új tagja mártírok nagy seregének,
Néróknál haj! hóhérabbak a népek!

A becsületen folt, csorba ne essék,
Nem volt más jelszavad,
Hitted, hogy nem ábránd, mi kötelesség.
Arany-Szent-György-lovag,
Köveden rövid lesz a felirat:

Egy igaz férfi, sok hitvány miatt!”

Tisza István emlékezete az két világháború között

Az 1920-as és 1930-as években Tisza István emlékezetkultúrája nagyon sokrétű volt. 1921-ben ő lett a névadója a debreceni egyetemnek, ezenkívül az országban számos közteret neveztek el róla. A mártír miniszterelnököt ebben az időben a legjelentősebb magyar protestáns emberek között emlegették. Elkezdték beszédeinek kiadását, több emlékkönyvet is megjelentettek a tiszteletére.

Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke 1927. október 31-én, a budapesti Vigadóban tartott ünnepi beszédében Tisza Istvánt a jelentős protestáns személyiségek között említette:

„A reformáció reánk nézve nagyszerű emlékezet – (...) Nemcsak azt jelenti ez az emlék, hogy a magyar életakarat, a protestantizmus hősies szent dacában virult ki és a magyar szellemi életnek sok olyan értéke, amelynek birása nélkül nem volna érdemes magyarnak lenni, ebből a lélekből származott. Érdemes volna-e magyarnak lenni a Bethlenek és a Rákócziak nélkül? Az volna-e az ország, ami ma, ha kurucnóták nem sírnának pásztortüzek mellett és váromladékokon; az volna-e a mi magyar népünk lelke, nemzeti szellemünk fénye, teremtő ereje, ha nincs Petőfink, Aranyunk, Jókaink, Mikszáthunk. Nem önmagunk megcsonkítása lenne az, ha megtagadnók Kossuthot vagy Tisza Istvánt, épen ezeknek a napoknak sugárzó planétája, vagy pedig el tudjuk-e mindezeket képzelni a protestantizmus ihletése nélkül.”

Tisza István első egész alakos szobrát Debrecenben, az egyetem mellett 1926-ban helyezték el, ezt Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884-1975) mintázta és a Zuglóban dolgozó olasz Raffael Vignali (1877-1940) öntötte bronzba.

Gróf Tisza István pesti Kossuth téri emlékművét a magyar parlament északi oldalához közel állították fel 1934-ben. A szoborkompozíció építészeti terveit Foerk Ernő (1868-1934) készítette el. A szobrászati munkára Zala György (1858-1937) és Orbán Antal (1897- 1940) szobrászművészek kaptak megbízást. Az emlékmű bronz részeinek öntését Szili István (1882 -1936) végezte kőbányai öntödéjében. A szoborcsoport főalakját 1945 tavaszán ledöntötték, majd 1948-ban megsemmisítették. A mellékalakok egymástól távolra helyezve élték túl az elmúlt évek viharos évtizedeit.

Tisza István emlékezete a rendszerválás után

A kommunista diktatúra éveiben negatív személynek tekintették Tisza Istvánt.  Egy 1963-ban kiadott anekdotagyűjteményben ennyit írtak a grófról: „Emléke átkos és gyűlöletes”. Az 1948 és 1990 közötti református egyházi vezetés, elfelejtve a Tisza család évszázadok óta hűen gyakorolt reformátusságát, úgy mutatta be Tisza István életművét, mint ami az ország és az egyház kárára lett volna. A rendszerváltozás után életművét fokozatosan egyre pozitívabban ítélte meg a közvélemény és a magyar történészek többsége. Debrecenben 2000-ben visszahelyezték az 1940-es évek második felétől raktárban őrzött szobrát.

Születésének 150. évfordulóján a Tisza István Baráti Társaság több konferenciát, koszorúzást szervezett. Az ünnepségsorozat zárásaként 2012. április 22-én Zuglóban, az önkormányzat támogatásával felállították Tisza István egész alakos bronzszobrát, az előző évben róla elnevezett téren, az eseményen áldást mondott Kovács Mihály nyugalmazott esperes.

Tisza István parlament melletti – a második világháború után megszüntetett – emlékművének, az eredetivel teljesen megegyező állapotát biztosító helyreállítására 2014-ben nyílt lehetőség. A főalakot Elek Imre szobrászművész alkotta újra. A szoborkompozíciót 2014. június 9-én, pünkösdhétfőn leplezték le. Ünnepi beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, imádsággal és áldással szolgált Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.   

2016-ban Tisza István születésének 155. évfordulóján Geszten, Zuglóban és Nagykovácsiban szerveztek megemlékezéseket, amelyeken a magyar református közélet neves személyiségei méltatták gróf Tisza István gazdag életművét.

Millisits Máté