Évfordulók esztendeje

2013. január 08., kedd

Az év kezdetén lajstromba vettük, milyen fontos események lesznek idén a Magyarországi Református Egyházban. Az ezévi naptárban több jeles évforduló is található. A Heidelbergi Káté 450 éves, aminek alkalmából közös Kárpát-medencei zsinatra kerül sor. A Debreceni Református kollégium 475. évfordulója is okot ad ünneplésre. Emellett egyházunk megszervezi a Csillagpont ifjúsági találkozót, és zenei programokat is kínál, valamint részt vesz az Európai Egyházak Konferenciája Nagygyűlésének szervezésben is.

Május 19-re esik idén a Református Egység Napja, melynek megünneplése egyhetes eseménysorozattá nőtte ki magát. Istentisztelettel, rendezvényekkel emlékeznek meg arról méltó módon, hogy a Kárpát-medencei református egység 2009. május 22-én valósult meg újból, amikor is a debreceni Nagytemplomban az Alkotmányozó Zsinat ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a Magyar Református Egyház alkotmányát.A döntéssel a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét mondták ki.

Az alaptörvényt a hazai református egyházkerületek, az erdélyi, a királyhágómelléki, délvidéki és kárpátaljai magyar református részegyházak képviselői írták alá, valamit az Amerikai Magyar Református Egyház is csatlakozott hozzá. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) zsinata ugyan már a kezdetektől részt vett az együttműködésben, de vezetői, tekintettel a szlovák ajkú egyháztagokra, csak tavaly júniusban látták el kézjegyükkel a csatlakozásról szóló dokumentumot.

A Református Egység Ünnepe május 24. és 26. között csúcsosodik ki, közös istentisztelettel zárul. Ezen a hétvégén, tavalyhoz hasonlóan, ismét megrendezik a Szeretethidat és Református Zenei Fesztivált (RZF) is. Ez utóbbi, a tízedik évéhez érkezett el, míg az előbbit ötödik alkalommal szervezik meg.

Az RZF elsődleges célja a reformátusság zenei kincseinek és kultúrájának bemutatása, valamint a Kárpát-medencében élő magyar közösségek értékeinek, hagyományainak megismertetése, kulturális kapcsolatainak javítása, bővítése. A tradicionális egyházi zsoltárok, énekek, kórusművek és hangszeres darabok mellett lehetőség nyílik népzenei gyökereink és a mai modern zenei megfogalmazások bemutatására is.

A két napon át zajló Szeretethíd az egyik legjobb lehetőség arra, hogy valaki önkéntesként segítséget nyújtson. Szükségességét mi sem indokolja jobban, hogy tavaly tizenegyezren vettek részt a rendezvényen. A szervezők szeretnék, ha 2013-ban még többen eljönnének, várnak időst és fiatalt, egyháztagot és világi embert, egészségest és fogyatékkal élőt, határon innen és túlról, azért, hogy együtt tegyenek egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségekért és a teremtett világért. Cél, hogy aktivizálják a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, hogy mindenki megtapasztalhassa a segítségnyújtás örömét. Az idei, május 24-25-i alkalom egyházi fővédnöke Jákob János, tábori püspök lesz.

Hitvallási egység

Június 28-án közös református Kárpát-medencei zsinat lesz Debrecenben. Ezen az alkalmon együtt fognak megemlékezni a határontúli és határon belüli egyházvak a Heidelbergi káté 450. évfordulójáról. A Heidelbergi Káté a református egyház alapvető hittételeit tartalmazza. Szerzői Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus, református hittudósok, akiket III. Frigyes pfalzi választófejedelem azzal bízott meg, hogy a Biblia alapján írjanak olyan népkönyvet, amelyből minden református hívő tisztán és igazán megismerheti a keresztyén vallást. A káté rövid idővel 1563-as kiadása után magyar nyelvterületen is ismerté vált. A szatmárnémeti nemzeti zsinat 1646-ban kánonilag kimondta, hogy a Heidelbergi Káté „mindenütt megtartassék és taníttassék". Magyar nyelven először 1577-ben jelent meg Pápán, Huszár Dávid nyomdájában.

Fordulópont Budapesten

Július 3. és 8. között tartják Budapesten az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) XIV. Nagygyűlését, melynek szervezésében a Magyarországi Református Egyház tevékenyen részt vesz. A budapesti nagygyűlés azért lehet nagy jelentőségű a CEC életében, mert itt dönthetnek arról, hogy a szervezet miként újul meg, és itt fogadhatják el új alkotmányukat is. Az eseményre mintegy 450 képviselő érkezik az európai protestáns és ortodox egyházakból. A Nagygyűlés fő helyszínéül a budapesti RaM Colosseum szolgál, a nyitó és záró istentiszteleteknek pedig a Pozsonyi úti református templom ad helyet. A Nagygyűlésre angolul tudó 18 és 30 év közötti fiatal önkéntesek jelentkezését várják. Erről bővebben az assembly2013.ceceurope.org honlapon tájékozódhatnak.

Énekek

Július első szombatján, 6-án ismét a Művészetek Palotája ad otthont a Református Énekek hangversenynek. A koncertet 2002 óta rendezik meg azért, hogy a református énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből koncertfelvétel készüljön professzionális előadók tolmácsolásában, ezzel segítve a gyülekezetek, egyházi közösségek, intézmények mind jobb és minél több zsoltáréneklését. Éppen ezért a koncerten nem csak feldolgozások, hanem az egyszólamú énekek is hallhatóak a többszáz fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus előadásában.

Identitás-keresés

Július 23. és 27. között Mezőtúron rendezik meg a Csillagpont Ifjúsági Találkozót, melynek központi témája az identitás lesz. Fontos, hogy a fiatalok megtalálják a helyüket a világban, az egyházunkban – vélik a szervezők. Céljuk, hogy a fő téma, a központi üzenet egész héten elkísérje a Csillagpont résztvevőit, és gyülekezetükbe, a hétköznapokba visszatérve is jelen legyen az életükben. A szervezők várják további kiscsoportvezetők, rendezők és önkéntes regisztrációs munkatársak jelentkezését.

A CSP az elmúlt tíz éve alatt teljes mértékben Kárpát-medencei találkozóvá nőtte ki magát, számos résztvevő érkezik a határon túlról. A találkozó szervezői egy korosztályt sem kívánnak „magára hagyni". A Csillagpont fő célcsoportja a gimnazista és az egyetemista, fiatal felnőtt korosztály, a délelőtti főelőadás direkt, közvetlenül nekik, az ő nyelvükön szól. A kisebb gyermekek és a fiatal családosok a délután folyamán a különböző szekciókban megtalálhatják a nekik szóló, a számukra létrehozott programokat: kerekasztal beszélgetéseket, műhelymunkákat.

Egy történelmi helyszín

Szeptember 28-án a Debreceni Református Kollégium fennállásnak  475. évfordulója alkalmából tart nagysazbású ünnepséget. A  Református Kollégium 1538 óta áll a mostani helyén. Falai között kezdettől fogva a legmagasabb foktól a legalacsonyabbig folyt az oktató és a nevelő munka. A Kollégium falai között - a Kollégium imatermében, az Oratóriumban - tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig. Amikor másodszor is az ország fővárosa lett Debrecen, itt – szintén az Oratórium falai közt – alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés, s ekkor és itt fektették le az új, demokratikus Magyarország alapjait. A Kollégium évszázados küldetése ma is érvényes. Intézményeiben most is a legalacsonyabb foktól – az óvodától – a legmagasabb szintig – az egyetemiig – folyik az oktató, nevelő munka.

A Kollégium fennállásának évfordulójáról a Tiszántúli Egyházkerült több rendezvénnyel is megemlékezik. Február 8-án a Református bált ennek égisze alatt tartják, kiállítást és konferenciát is rendeznek május 24-i megnyitóval, és ennek jegyében tartja a Doktorok Kollégiuma nyárt végi plenáris ülését.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.