Jubileumi hangversennyel ünnepelnek - 270 éves a debreceni Kántus

2009. november 24., kedd

Jubileumi hangversennyel emlékeznek meg a 270 éves Debreceni Kollégiumi Kántusról. November 29-én, vasárnap egész napos programmal ünnepelnek az egykori és mai kántustagok. Vasárnap 10 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik a nap a Református Kollégium Oratóriumában, igét hirdet: Sepsy Károly. Az istentisztelet után megnyitják a Kántustörténeti kiállítást a Nagykönyvtár kiállítótermében, majd megkoszorúzzák Maróthi György domborművét. Az egykori kántustagok egy órakor találkoznak a kollégium Dísztermében, majd fél öttől a kibővített Kántus összkarának próbája kezdődik a Nagytemplomban. Az ünnepi hangverseny este hat órakor kezdőik, ahol Fekete Károly hirdet igét. Vezényel: Berkesi Sándor, Liszt-díjas karnagy és az egykori énekesekből lett karnagyok. Orgonál: Virágh András Gábor. A Kollégiumi Kántust 1739-ben alapította a Debreceni Református Kollégium zseniális matematika professzora, Maróthi György, aki rövid hatévi működése során ujjászervezte az egész iskolát. A Kántus a pestisjárvány idején létesített négytagú temető-kvartettként alakult; ez bővült 30 tagú fiú-vegyeskarrá. Maróthi svájci minták nyomán a többszólamú zsoltáréneklést kívánta az istentiszteleteken meghonosítani. "Collegium Musicum"-ot, zenei együttest tervezett, de 29 évesen elvitte a korai halál. Így ez a terve nem valósult meg, de létrejött az első, azóta is folyamatosan működő magyar ifjúsági kórus, a Kántus. Szervezetével és szellemével ma is hirdeti a Kollégium sok évszázados diákköztársaságát, amely a kollégiumi jelmondat: "Orando et laborando" - imádkozva és dolgozva - jegyében hitben és munkában edzett generációkat nevelt. A Kántus a kezdeti fiú-vegyeskari, majd hosszú férfikari időszak után, 1954 óta vegyeskarként működik. Tagjainak száma évenként 60-70: gimnazisták és egyetemisták. A Kántus egyházi és világi műsora lehetővé teszi, hogy a magyar kórusmozgalom versenyein, különböző minősítésein, ünnepi koncertjein részt vehessen. Az Éneklő Ifjúság versenyein többször szerzett arany fokozatot. Minősítésük a Magyarországon elérhető legmagasabb: hangversenykórus "summa cum laude" fokozat, amelyet 1996-ban szereztek meg. Több nemzetközi versenyen értek el kiemelkedő helyezést: Debrecen, 1982, 1. hely; Middlesbrough, 1984, 1. hely; Spittal, 1988, 2. hely; Budapest, 1997, arany fokozat; Busan (Dél-Korea) 2002, két olimpiai ezüst fokozat. 1997-ben megkapták a Magyar Örökség Díjat. .Külföldi útjaik során eljutottak Ausztriába, az NDK-ba, NSZK-ba, Németországba, Jugoszláviába, Angliába, Hollandiába, az USA-ba, Kanadába, Svájcba, Finnországba, Svédországba, Norvégiába, Dániába, Belgiumba, Japánba, Skóciába, újabb időkben a határainkon túli magyarokhoz Kárpát-Ukrajnába, Erdélybe, Szlovákiába, továbbá Dél- Koreába, Tajvanba, Oroszországba, Csehországba. Többször szerepeltek rádió- és televízió adásokban, Számos CD lemezük, külföldön 3 műsoros kazettájuk jelent meg. Magyar zeneszerzők - Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán, Gárdonyi Zsolt, Vass Lajos, Birtalan József, Szokolay Sándor, Mohay Miklós, Vajda János és mások - több művet írtak a Kántusnak. A kórus repertoárja kiterjed a régi korok és napjaink egyházi és világi műveire. A Kántus vezetősége: Berkesi Sándor - Liszt díjas vezető karnagy, orgonista Virágh András Gábor.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.