A felvezető írás összefoglalja a weboldalunkon található információk alapján, mi történt pontosan a május 24-i zsinati ülésen, hogyan jutott el a testület 17 igen és 57 nem szavazattal ahhoz, hogy ne fogadja el a 80. kérdésére adott válaszában: „és ezért kárhozatos bálványimádás" zárójelben való megjelenését. Valamint lábjegyzeti megjegyzésben a következő szöveget. „A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk."

Test és vér

Az Evangélikus Élet hasábjain egy katolikus és egy evangélikus álláspontot ütköztettek a kérdésről. A katolikus írás címe egyértelműen közli a véleményt: Nem kárhozatos bálványimádás! Kellermayer Miklós egyetemi tanár, professor emeritus olvasói levele hosszan sorolja a katolikus teológia indokait az átváltoztatás, az eucharisztia mellett. Mivel Krisztus maga parancsolta meg követőinek egyedüli éltetetőként az ő testét és vérét, így a kutató megítélése szerint a zsinati tagok saját nyájukhoz tartozók ellen is szavaztak. Mint mondja, a reformátusok a Heidelbergi káté 80. paragrafusa alapján „a katolikusok miséjét, az átváltoztatást, az Eucharisztia tiszteletét és vételét tartják kárhozatos bálványimádásnak, és ezt a viszonyulást írják elő a hozzájuk tartozóknak."

Kellermayer Miklós egész odáig megy fejtegetésében, hogy „Jézus Krisztus szavait, parancsait, hagyják el, ferdítik el, és közben (...) keresztényeknek, vagy keresztyéneknek hirdetik magukat." Erős megállapítását János evangéliumával támasztja alá. "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él." „ (Jn 6,63-68, Szent István Társulati Biblia). Az Emberfia teste és vére nem más, folytatja okfejtését a tudós, mint Krisztus utolsó vacsoráján önmaga által felajánlott testévé és vérévé átváltoztatott kenyér és bor, és e tettet, az átváltoztatást a Szentlélek közreműködésével az idők végezetéig feladatként adta tovább az apostoloknak, majd papjainak. A sorok írója az átváltoztatás ismétlését azzal is alátámasztja, hogy mind Lukács (Lk 22,19-20) mind Máté (Mt 26,26-28) mind Márk (Mk14,22.26) evangélistánál találhatóak erre vonatkozó részek a Bibliában.

Kellermayer Miklós, a zsinati döntést hibának, súlyos vétségnek, a magyarság bajbajutottságát sokszorosan tetéző tettnek titulálja levele végén. Megállapítása szerint az elhibázott zsinati állásfoglalás helyett, a bajból való egyedül kimenekülést szem előtt tartva az igazi ökumenét, az egységet kellett volna keresni.

Asztalközösség

A Magyarországi Református Egyház zsinatának májusi döntése megosztott asztalközösséget eredményezett, található Hafenscher Károly evangélikus lelkész, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központ igazgatójának cikkében, amiben az ökumené legnagyobb deficitjének nevezi az Úr asztala körüli közösség hiányát.

Az evangélikus úrvacsora nem egyezik sem a katolikus, sem a református tantételekkel, tudható meg az írásból. „Református testvéreinktől döntő módon az választ el bennünket, hogy Lutherrel valljuk a „praesentia realist", azaz Krisztus valóságos jelenlétét az ostyában és a borban. Katolikus testvéreinktől abban (is) különbözünk, hogy hitünk szerint nem a pap változtatja át az ostyát és a bort Krisztus testévé és vérévé, hanem maga Krisztus az, aki „konszekrál", fogalja össze a különbözőségeket.

A cikk harmadik részben a szerző arra tér rá, mi az, ami összeköt bennünket. A krisztusi parancsnak engedelmeskedve – „mindnyájan egyek legyenek, hogy elhiggye a világ..." (Jn17,21) Igaz, mindehhez azt is hozzáteszi, hogy még sok idő kell ahhoz, hogy létrejöhessen az asztalközösség, de egy biztos, törekednünk kell rá. Az evangélikus egyház úrvacsorai közösségben él, és a meghívót továbbadják mindannak, felekezetre való tekintet nélkül, akik valóban Krisztussal akarnak találkozni. Zárójeles megjegyzésében az is olvasható, hogy az evangélikusok és református testvérek között – a Nagygeresdi Egyezmény óta, hol papírforma szerint, hol pedig a felmondás ellenére is természetes hagyományként működően – a tanításbeli különbség ellenére él az úrvacsorai közösség.

Hafenscher Károly szerint a református egyház nyitottságra való törekvését húzta át az a konzervatív felfogás és vonal, amely inkább ragaszkodott a tradícióhoz, mintsem próbálta volna a Heidelbergi káté szavainak friss fordítását olyan szellemi-lelki folyatatást jelentő lábjegyzettel értelmezni, amely a megbékélés irányába hat.

A lelkész felhívja arra is a figyelmet, hogy jó lenne mindig úgy fogalmaznunk, ami nem bántja a másikat, nem lehetetleníti el a közös út keresését. Vagyis, konkretizál, ne bélyegezzük az általunk nem elfogadható gyakorlatot bálványimádásnak. Ugyanakkor a másik oldalon, ne ismételjük a Bibliában elő sem forduló átváltoztatás kifejezését, ami egy másik vallási és lelki kultúrában irritáló, de legalábbis zavaró lehet. Mi protestánsok, írja az evangélikus lelkipásztor, nem beszélünk átváltoztatásról, hiszen ez a nagy titok emberi magyarázata, amely a kereszténység egy részében nem elfogadható.

A cikk zárógondolatában arra tér ki, hogy az egyház jövője annak függvénye, vajon tudunk-e hálatelt szívvel együtt táplálkozni az élet kenyeréből. Minden zsinati tárgyalásnak, közösségi életmegnyilvánulásnak erről kellene szólnia az egyházban: Együtt közelebb Krisztushoz.

reformatus.hu