Újabb károlis aranyérmes

2016. augusztus 16., kedd

Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos duó 500 méteren a riói olimpia augusztus 16-i versenynapján. Augusztus 20-án pedig négyesben is aranyérmesek lettek a lányok Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával kiegészülve.

Az aktuális világ- és Európa-bajnok kettős rendkívül nagy küzdelemben harcolta ki az első helyet, az olimpiai címvédő németeket pár centivel megelőzve, 1 perc 43,687 másodperces idővel végzett az élen. Magyar egység 2004 és 2008 után harmadszor győzött ebben a számban nyári játékokon.

Kozák Danuta az elmúlt napokban betegséggel küszködött, arra a kérdésre, hogy betegsége után hány százalékos állapotban volt, így felelt: „Száz... De nem száztíz, ami versenyen szokott lenni. Ma azért ki tudtam aludni magam, s lejött rólam az a teher, hogy nem vagyok olyan állapotban, mint szoktam lenni. De annyit edzettünk, hogy meg tudtuk oldani így is."

„Nem ehhez vagyunk hozzászokva, kicsit elkényeztettük magunkat a korábbi versenyeken" – mondta erről Szabó Gabriella, jelezve, az előfutam jó erőpróba volt, miként bírja Kozák Danuta. „Csak azért imádkoztam, hogy annál rosszabb állapotban ne legyen. Hála Istennek, tényleg annyira fel vagyunk készülve, úgy érzem, hogy annyit dolgoztunk, annyira túllőttünk a célon, hogy ennek bele kellett férnie. Hiába öt század, de elég volt" – nyilatkozta a károlis hallgató, aki talán legnehezebb versenyének nevezte a mostanit.

Aranyérmet szerzett az 500 méteres távon a női kajak négyes is: a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett az augusztus 20-i döntőben sokáig nagy csatát vívott a németekkel, a hajrában azonban ellépett riválisától, s magabiztos sikert aratva kilenc tizeddel győzött. A négyes ezzel a riói magyar küldöttség 15. érmét, egyben nyolcadik aranyát szerezte.

Forrás: MTI, fotó: Kovács Tamás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.