„…hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.”  Róma 3, 26

Szeretett Testvérek!

Három oka van annak, amiért ezt az igét választottam igehirdetésem alapjául.

Először is: ezt az igét ma, vasárnap sokan fogják olvasni a magyar reformátusok közül, majd amikor napfelkelte lesz, mert a magyar református egyház bibliaolvasó kalauza ezt jelölte ki olvasmányul. Ha otthon lennék, én is ezt olvasnám. De így most egyszerre vagyok otthon, és itt, veletek. Így most ez az ige köt össze engem az otthoniakkal, és veletek is ezen a napon, és ti is tudhatjátok, hogy ezt az igét olvassák a magyar reformátusok, akik sok szeretettel köszöntenek benneteket, mert szeretnek is titeket, és sokat imádkoznak értetek. A múlt héten egy kedves barátomnak mondtam, hogy messzire utazom. Megkérdezte: hová utazol?  Mondtam: Koreába. Mire ő azt felelte, óh, akkor biztos jó dolgod lesz, mert a koreaiak igaz szívű, szerető emberek.

Másodszor: azért választottam ezt az igét, mert ez a mi helyzetünk is emlékeztet arra a körülményre, amelyben Pál apostol régen ezt a levelet írta. Tudjuk jól, hogy ez a levél egy előre küldött levél.  Pál olyanoknak küldte, akik közül csak keveseket ismert, de rajtuk keresztül sokat hallott már a római keresztyénekről. Ahogyan én is csak keveseket ismerhettem meg közületek Magyarországon, de ők jó bizonyságot tettek rólatok. Így aztán Pál, aki szeretett volna Rómába eljutni, és a Rómában élő keresztyénekkel találkozni, mintegy maga helyett előre elküldte azt a levelet, hogy bemutatkozzon a római keresztyéneknek. De milyen különös, nem azt mondja el, hogy hol született, mi a foglalkozása, és így tovább, hanem azt mondja el, hogy mit hisz, hogy mi az alapja az életének, hogy kicsoda Krisztus, hogy kicsoda Isten. És ezzel arra is rámutat, hogy mi az alapja annak, hogy vágyakozik a Rómában élő testvérekkel találkozni. Nekem nem került olyan sok időbe – napokba, sőt, évekbe –, hogy idejussak. De bizony Korea számunkra, magyarok számára mégis a világ másik fele. Más a történetünk, más a kultúránk, a szokásaink, a nyelvünk, a sorsunk. És nem is lehet közös, csak akkor, ha mi is és ti is a Krisztusban vagyunk. Krisztus csodálatos áldása az, hogy nem kell egy magyarnak koreaivá lennie, vagy egy koreainak magyarrá válnia, hogy testvérek lehessenek, hanem Krisztus felemel bennünket úgy, ahogy vagyunk, és megmutatja az igazi utat egymáshoz is. Kérlek, fogadjatok így! Ezen az alapon állok én is, és ti is.  

Harmadszor: azért választottam ezt az igét, mert az apostol belefoglalja az egész evangéliumot. Mégpedig igen különleges módon. Régen egy szigorú tanárom azt mondta, hogy nem szabad a Bibliából rövidke szakaszokat kivenni, és aztán arról beszélni, hanem az egész levélnek vagy történetnek teljes terjedelmében előttünk kell állnia, és úgy kell arról szólni. De mégis, ebben a pár szóban benne van minden. Ahogy egy csepp vízben benne van az egész tenger, ahogyan az ablakon besugárzó fényben benne van a Nap egész fénye, ahogy egy testvéri köszöntésben vagy jó szóban benne van minden szeretetünk, úgy ebben az igében is benne van minden.

Először is benne van az, hogy Istennek története van velünk. És ez a történet nem akkor kezdődött, amikor mi megszülettünk, vagy megtértünk, vagy keresztyének lettünk, mert ezt a történetet nem mi kezdeményeztük, hanem Isten kezdeményezte, mégpedig öröktől fogva. Azt mondja Pál apostol, hogy Isten Krisztust elve elrendelte arra, hogy Ő legyen bűneink engesztelő áldozata. Kegyelméből rendelte, szeretetéből rendelte, és öröktől fogva rendelte. Vagyis a mi mostani történetünk nem akkor kezdődött, amikor  megérkeztek az első misszionáriusok Koreába, nem is akkor, amikor ezer évvel ezelőtt a magyarok keresztyénekké lettek, nem is akkor, amikor a próféták jövendölni kezdtek Krisztusról, nem is akkor, amikor Mózes törvényt adott, nem is akkor, amikor Isten elhívta Ábrahámot, sőt nem is akkor, amikor Isten megteremtette az embert, hanem egészen Őbenne kezdődött ez a történet. Jó ezt tudnunk, mert ez azt jelenti, hogy Istenben óriási öröm van, amikor mi elfogadjuk kegyelmét és hívását. Olyan ez, mint Jézus példázatában a jó pásztor, aki elmegy megkeresni az elveszett egy juhát, és amikor megtalálja, nagy öröm támad a szívében.

Azután benne van ebben a pár szóban az is, hogy Istennek nemcsak örök terve volt, hogy Krisztusban megvált bennünket, nemcsak megígérte ezt, hanem valósággá is tette. Így mondja ezt az apostol: e mostani időben... És ez a kifejezés, hogy: „mostani időben” azt jelenti, hogy Isten igazat mondott, vagyis Isten igazmondó. Krisztus kereszthalálában és feltámadásában valósággá tette a számunkra azt, amit öröktől elhatározott. Ezt az apostol még kiegészíti azzal, hogy azért tette ezt Isten, hogy megmutassa az Ő igazságát (25. vers).  Miattunk kellett megmutatnia, bizonyítania igazságát, mert mi Istentől elidegenedtünk, a magunk útján kezdtünk járni, haragudtunk rá, és – ahogy korábban mondja az apostol – nem őt tiszteltük és imádtuk, hanem hamis isteneket állítottunk magunknak. Látjátok, mennyire szeret minket Isten: meg is mutatja és be is bizonyítja, hogy nem üres szó az Ő ígérete, nem távoli dolog az Ő elhatározása, hanem élő és eleven valóság.

Itt egészen elgondolkodtató szavakat mond az apostol. Azt mondja, hogy Isten azért bizonyította be Jézus Krisztusban a szeretetét és a hosszútűrését, hogy Ő maga igaz legyen. Ezek első hallásra megdöbbentő és felkavaró szavak. Ugyan miért volna szüksége Istennek arra, hogy bármit is bebizonyítson önmagáról? Ugyan kicsoda vádolhatja Őt, hogy valamit nem jól tett volna, valamit elmulasztott volna, valamit ne adott volna meg? Bizony, ez Isten mélységes alázatának és szeretetének a jele. Ismer bennünket, és tudja, hogy az emberben véghetetlen igazság-vágy lakozik. Mireánk, magyarokról azt szokták mondani, hogy „jussoló” nép vagyunk, vagyis hogy az igazunkért a végsőkig elmegyünk. Még ha kárunk is lesz belőle, még ha haragba is keveredünk akár családtagjainkkal is, mi az igazunkat nem adjuk. Az igazunkat elveszíteni, az a legnagyobb nyomorúság. Isten ezt tudja jól, és ezért éppen elénk állítja beteljesített ígéretét, és éppen ott, ahol a legmakacsabbak tudunk lenni. És ehhez az is hozzátartozik, hogy amikor ránk ragyog Isten szeretete, akkor kell rádöbbennünk, hogy eddig voltaképpen sötétségben jártunk. Amikor feloldoz bennünket tehetetlenségünkből, akkor kell rájönnünk, hogy addig bénák voltunk. Amikor eltörli a bűneinket, akkor kell rájönnünk, hogy adósok voltunk. Fiatal lelkész koromban sokat szolgáltam börtönben is, rabok között. Volt ott egy fogoly, akit életfogytiglanra ítéltek, és teljesen bele is törődött ebbe a helyzetébe. Amikor azonban a köztársasági elnök amnesztiában részesítette, és értesítették, hogy nemsokára szabad ember lesz, teljesen megzavarodott, és szinte meg is rémült, hogy a börtön zárt falai közül kiléphet a szabad világba. Akkor döbbent rá, hogy mennyire nem volt szabad. Így vagyunk a kegyelemmel is. Amikor kiléphetünk Isten szabad világába, akkor kell megértenünk, hogy korábban elveszettek és rabok voltunk. Vagyis Isten azért küldte el Krisztus érettünk, hogy lássuk: ő igazat mondott – de azért is, mert csak az Ő igazsága lehet az alapja annak, hogy nekünk igazságunk legyen. Más szóval: Isten az alapja annak, hogy jövőnk legyen. Az Ő velünk megkezdett története nyitja meg számunkra a jövőt. Ez az evangélium. Ez a szilárd reménység. Ez tesz bennünket magyar és koreai keresztyéneket testvérekké. És bár más a kultúránk, más a nyelvünk, mások a szokásaink, testvérek lehetünk, mert Krisztus által mindannyiunk élete egy irányba néz, az igazmondó Isten felé. Ezért írt régen olyan bátran Pál apostol egy ismeretlen gyülekezetbe, ezért kívánkozott velük találkozni, és ezért jó nekünk ma találkozni, hogy egymás hite által épülhessünk. Ámen

2016. szeptember 25. (vasárnap), Szöul

Bogárdi Szabó István

Szubjektív útinapló Koreából
Szeptember 24. és 30. között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke részt vesz testvéregyházaink, a Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK) és Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyháza (PROK) zsinati ülésein. A püspök minden nap egy írással jelentkezik Koreából, hogy beszámolóiból jobban megismerjük távol-keleti hittestvéreink életét.