„Emelni szeretnénk a presbiteri szolgálat presztízsét” – hangsúlyozza Szilágyi Sándor, a budahegyvidéki gyülekezet missziói előadója. A Magyar Református Presbiteri Szövetség főtitkárával a civil szervezet létrehozásának huszadik évfordulóján beszélgettünk.

„Mindeddig megsegített az Úr!” – kezdte tavalyi évre vonatkozó beszámolóját. Sokszor jut eszébe ez az ige? 

Folyamatosan. Az embernek, míg be nem fejezi a pályafutását, ez eszébe jut. Sok katasztrófáról kapunk hírt, és ha ezeket még nem kellett átélnünk, akkor elmondhatjuk, hogy mindeddig megsegített az Úr. 

Miért jött létre a Presbiteri Szövetség?

Presbitereink a korábbi rendszerben elszigetelten éltek egymástól. Nem tudtak eszmét cserélni a misszióról, a gyülekezeti szolgálatokról. Emellett ismereteik is hiányosak voltak. Sok gyülekezetben nem az volt az alapelv, hogy a presbiter az az elkötelezett életű ember, aki felismerte a Jézus Krisztust, mint megváltóját, és ennek a felismerésnek az örömével szolgál, hanem a presbiterséget rengetegen csak tisztségnek, templomi előlülési lehetőségnek tekintették. Azt tapasztaltuk, hogy a presbiteri eskü nagyon sokszor megelőlegezett eskü volt, hiszen presbitereink még egyházunk felépítését sem ismerték. Ma is sokszor előfordul, hogy egy presbiter nem tudja, hogy ki az esperes, vagy éppen melyik egyházmegyéhez tartozik. Nem tudják, hogy mit jelentenek azok a bibliai igék és iránymutatások, amelyek nekik szólnak. De az is ihletett bennünket, hogy presbitereinket a napi eseményekről is tájékoztatni kell, azokról, amelyek más gyülekezetekben vagy a közegyházban történnek.

Milyen következményei lettek ezeknek a tapasztalatoknak?

Rendszeresen szervezünk konferenciákat azért, hogy a presbiterek találkozhassanak egymással. Presbiteri továbbképzőket indítunk, az egyházmegyénkénti területi szervezeteink bibliaiskolákat, tanfolyamokat tartanak. A tájékoztatás szolgálatában pedig a Presbiter című újságunk jelenik meg. Ez a szövetségünk három pillére.

Említette, hogy sokan csak tisztségnek tekintették a presbiterséget. Ebben lát változást?

A helyzet változott, de nem jó irányban. A 19. és 20. században a természettudományos, most, a 21. században az üzleti racionalizmus terjed. Olyan szellem uralkodik a társadalomban, hogy azt a munkát, amiért nem fizetnek, nem is lehet igazán sokra tartani. Ennek sajnos egyházunkban is vannak jelei. Mivel ilyen a közfelfogás, az emberek nem akarnak presbiterek lenni. Tehát csökkent a presbiteri tisztség társadalmi megbecsültsége. Ebben azért az is szerepet játszik, hogy sok presbiternek nincs olyan kisugárzása, amely arra buzdítana másokat, hogy kövessék őket, hogy érdemes ebben a nagy, felemelő munkában részt venni. Az lenne az igazi, ha emelnénk a presbiterek társadalmi és egyházi presztízsét, hogy az arra érdemes egyháztagok részére a belső indíttatás mellett a külső megbecsülés is motiváló erő legyen. Hiszen Istennek lehet önként is szolgálni.

Ön milyen szolgálatot végez presbiterként?

A budahegyvidéki gyülekezet presbitériumában missziói előadó vagyok. Természetesen részt veszek a mindennapi feladatokban: az istentiszteletre érkezőket fogadjuk, kezeljük a perselypénzt, segítjük az újonnan érkezőket. Ezen túl odafigyelünk az épületeinkre, az infrastruktúra felügyeletére. Missziói előadóként megbeszéljük a lelkipásztorral a vendégszolgálatokat vagy éppen a liturgiai változtatásokat.

Mint mondta, kevesebben szeretnének presbiterek lenni, de csökken a Presbiteri Szövetség tagságának létszáma is.

Ennek több oka van. Az egyik, hogy bizonyos területi szervezeteinkben kissé visszaszorult az aktivitás. Természetesen ezzel szeretnénk foglalkozni. Egyébként 1990 óta növekedés volt a létszámban, de mindig volt egy-két év, amikor némileg csökkent. Ez a természetes fogyással is magyarázható.

A fiatalokat is megszólítják?

A szövetségben jelenleg hatvan év az átlag életkor. Az egyik rövid távú feladatunk a fiatalok és a presbiternők megszólítása. A nőknek ki kell jelölni azokat a területeket, amelyekben ők sokkal jobban tudnak szolgálni, mint a férfiak. Ilyen lehet például a diakónia. 

Ebben a Nőszövetséggel is együttműködnek?

Igen, természetes szövetségesünknek tekintjük a Nőszövetséget. A Presbiteri Szövetség nem szekértábor, nem zárkózunk el kegyességi irányzatoktól és más egyházaktól sem.

A Presbiteri Szövetség korábbi főtitkára, a közelmúltban elhunyt Ritoók Pál a következőképpen fogalmazott utolsó interjújában: „Ami egyházunkat illeti, annak állapota nem tölt el örömmel.” Ön szerint mire gondolhatott?

Ő két cikluson keresztül volt zsinati jegyző, tehát végigkövethette az ottani vitákat. Tükröződhet ebben a gondolatban, hogy nagyon sok személyi feszültséget láthatott. Sajnos Zsinatunk még ma sem mentes az ilyen problémáktól. Ez biztosan adhatott neki okot a keserűségre. De az is, hogy ma sem ismeri el mindenki a Presbiteri Szövetség szükségességét.

Miért? 

Van olyan egyházi vezető, aki szerint nem kell a szövetség, mert az egyház megcsinál mindent. Az egyházban azonban kevéssé jelenik meg az alkalmakon az interaktivitás, ami a mi találkozóinkon alapvető. Emellett nekünk a világ felé is küldetésünk van: mint mondtam, emelni szeretnénk a presbiteri szolgálat presztízsét.

Alapszabályuk szerint feladatuk a Magyarországi Református Egyház munkájában való részvétel és véleménynyilvánítás. Ez mit jelent konkrétan?

A közelmúltban jelent meg a Generális Konvent új kiadványa a lehetséges liturgiai változtatásokról. Ebben szerepel, hogy várják a Magyar Református Presbiteri Szövetség véleményét is. Ez jó példa arra, hogy kikérik a véleményünket. De van olyan, és ez általánosabb, hogy inkább mi kezdeményezünk a Zsinat felé. Szövetségünk nagy megbecsülése, hogy elnökünk a Zsinat és a Zsinati Tanács minden ülésére kap meghívót. Az egyetlen olyan civil szervezet vagyunk, amelyik tanácskozási joggal vehet részt ezeken az üléseken. Természetesen mindig nagyon figyelünk arra, hogy jó viszonyt ápoljunk a közegyházzal.

A május 22-i alkotmányozó zsinatot nyilatkozatban támogatták, sőt Debrecenben is ott voltak. Milyen a viszonyuk a határon túli részegyházak presbitereivel?

Kitűnő. Nagyon hasonló örömökkel és nehézségekkel találkozunk. Magyarországon a Presbiteri Szövetség civil szervezet, Kárpátalján pedig eddig minden presbiter hivatalból tagja lett a szövetségnek, de Királyhágómelléken és Erdélyben is elég erősen kötődik az egyházi szervezethez a szövetség. A társadalom felé pedig más a megjelenésünk civil szervezetként. Például meghívnak bennünket olyan civil tanácskozásokra, ahová egyházi szervezetként valószínűleg nem tudnánk eljutni. Civil szervezetként a pályázatok tekintetében is nagyobb lehetőségeink vannak.

A tavalyi évi beszámolójában arról is ír, hogy a presbiterképzés északpesti modelljét országossá szeretnék tenni. Mit jelent ez a modell?

A kisköri képzésnek a szövetség presbiterképzési titkára, Judák Endre a fő népszerűsítője. Annak ellenére, hogy a területi szervezeteink egyházmegyékre terjednek ki, ennél kisebb egységekre is szükség van, hiszen egy egyházmegyében nagyok lehetnek az utazási költségek. Másik ok, hogy közegyházi vonalon is kialakult olyan rendszer, amely szerint az egyházmegyékben lelkészköröket alakítanak ki. Kijelölték azokat a gyülekezet-bokrokat, amelyek közel találhatóak egymáshoz, és kapcsolatot is tartanak egymással. Ezekkel párhuzamosan próbáljuk mi a területi szervezetekben a munkát úgy szétosztani, hogy egy-egy csendesnapot vagy konferenciát ne a teljes egyházmegyében, hanem kisebb körökben szervezzenek. A kiskörök nagy előnye, hogy sokkal könnyebb interaktív beszélgetéseket kialakítani, amelyeken a presbiterek egymással is megbeszélhetik problémáikat.

Másik céljuk a presbiterek hitre jutásának segítése. Ezt hogyan teszik?

Kétféle eszközzel. A csendesnapokon mindig olyan embereket kérünk fel áhítat tartására, akiknek van evangelizációs képességük. Az áhítatok célja, hogy ráébresszék a presbitereket arra, hová kell eljutniuk. A presbiterek nagy részében van egyfajta őrláng-hit, amely arra vár, hogy fellobbanjon. Ebben próbálunk mi segíteni az evangelizációs alkalmakkal és a Presbiter című újságunk cikkeivel.

Milyen a jó presbiter?

A jó presbiter örömmel végzi a szolgálatát. Ez abból a hálából fakad, amit az Isten iránt érez azért, mert Krisztus által fiává fogadta, és új életre hívta el. Ennek a hálának kell tükröződnie életében, és állandóan figyelnie kell Isten akaratára. Ez az elköteleződés alapvető kérdés, és a mi Szövetségünk olyan műhely, ahol ezt még jobban elmélyítheti és hangsúlyosabbá teheti.

T. Németh László