Néhány napja megaláztak egy igaz magyar embert. Itt, Magyarországon. Igen, másutt is szoktak magyarokat megalázni. Malina Hedvig nevét, vagy a százesztendős Tamás Ilonka néniét mindenki ismeri, s ha a nevüket nem is, de sorsukat a Délvidéken megvert-megfenyegetett fiataloknak mind tudjuk.

Érzékenyek vagyunk, és okkal, ha honfitársainkat, nemzettársainkat hátratétel, megaláztatás éri csak azért, mert magyarok. És okkal tiltakozunk is ellene.

Most azonban, úgy tűnik, kevés lesz a tiltakozás, mert ennek az elfogadhatatlan őrületnek, hogy nemzeti hovatartozása alapján ítélnek az egyes ember erkölcsi-szellemi kvalitásáról, emberi értékéről, emberi mivoltáról, most olyan bugyra nyílott meg, amit nem lesz egykönnyű bezárni.

Schweitzer József főrabbi magyar ember, igazi patrióta, kitűnő tudós, és mondhatom büszkeséggel: jó barát – és igen, zsidó ember. Akkor is az volt, amikor sokan a zsidók rettentő sorsa miatt inkább a sorstalanságot választották. Soha nem tagadta meg a hitét, soha nem hallgatta el, de nem is nőttette tragédiáit, és mellesleg szíve tágasságába mindenki elfért, tudósként pedig az egész ország hírnevét öregbítette. Most, öregemberként, ha szabad ezt mondani: bácsiként kellett őrült indulatokkal szembesülnie. Álljunk mellé, s ha kell elé, hogy elhordozzuk vele együtt a gyalázatot.

De szólnom kell arról, illetve azokról is, akik újra demonstrálták Jakab apostol szomorú igazságát: iszonyú fegyver a szó, és nagy bűnei vannak a nyelvnek. Akik most elégedetten nyaldossák szájuk szélét e gyalázatos tett hírén és nem röstellik ezt a sunyi ál-hősködést, azoknak tudniuk kell, hogy a múlt héten Budapesten nem egy zsidó embert aláztak meg, hanem egy magyar patriótát. S tudniuk kell azt is, hogy ezzel megteremtették Magyarországon is a magyar-kérdést. Lám, nemcsak Szlovákiában vagy Romániában lehet a magyar-kártyát kijátszani és magyar kérdést kreálni, íme itt van. Aki múlt kedden nagy bátran, ostoba szavakkal rátámadt Schweitzer Józsefre, az mindannyiunkat inzultálta. Ha azt hitte, jól megmondja: mennyira utálja a zsidókat, tévedett. Nem a zsidókat utálja, hanem a magyarokat, mi több, őket aztán igazán – a magyarokat, akik mind csak ilyenfélék: katolikusok, reformátusok, zsidók, és ki tudja még hányfélék, sok helyről, sok vérből, sok gyökérből egybegyúrtak, túlélők és elszenvedők, reménykedők és emberek – nem angyalok, és nem ördögök, csak emberek és magyarok: Istennek képmása mind.

Szabó István püspök gondolatai elhangzottak a Kossuth Rádió 2012. június 10-i műsorában. A felvételt meghallgathatja a Parókia Portálon.

Forrás: parokia.hu