Miért engem tettek ki a munkahelyemről? Jól dolgoztam, szerettek. De mégis nekem kell új állást keresnem. Isten vezetett tovább – mesélte egy fiatal nő, aki nemrég váltott munkahelyet.

Át kellett jönnünk Magyarországra. Beteg lett a fiunk. Nem tehettünk mást, muszáj volt költözni – számolt be egy asszony családjának áttelepüléséről.

Kitették a fogyatékos fiút az iskolából. Nem felelt meg a követelményeknek. Mit tegyünk? Hol találunk új helyet neki? Hol fogják fogadni? Mi lesz ezután? ...

Mindnyájunknak vannak ilyen történetei. Tudom, ezek nem hasonlíthatók Jézus családjának meneküléséhez. De ami mégis közös, az az alapvető emberi érzésünk itt a földön, ami kimozdító körülmények hatására felerősödik: bizonytalanság, félelem. Ott van bennünk ez mélyen, változatlanul ősidők óta. Nem akarunk elveszíteni semmit sem, nem akarunk száműzöttek, kilátástalanok lenni. Ezért is halmozunk fel annyi sok kacatot, ezért is vásárolunk vég nélkül. A világ, a hatalom fényei elhomályosítják ezt az érzést, de a világ fényei ideigvalók. Amint kialszanak ezek a „fények", újra felerősödik a bizonytalanság.

Amikor meggyújtjuk a harmadik gyertyát adventi koszorúnkon, hagyjuk, hogy Isten beszéljen erről velünk, magához emeljen, bátorítson, élessze hitünket.

Sokan megtették már ezt az Egyiptom felé vezető utat. Jákób és családja így menekült meg, amikor éhség volt Izrael földjén. Isten bíztatta az idős embert: Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott téged. Lemegyek veled és bizonnyal fel is hozlak... Isten megerősítette a szorongatásban a családot. Néppé tette. Egyiptom földje egyrészt a megtartatás, de a nyomorúság és szolgaság földje is volt Isten népének életében. Emberileg könnyebb lett volna Máriának és Józsefnek visszamenni Betlehemből Názáretbe, amikor olyan jó az otthon, a biztonság, a kitaposott út, az ismerős helyzetek, emberek, gyülekezet. Egy újszülöttel idegenben?

Isten megtartó tervének a része volt ez is. Miért lett volna ez másként az Úr Jézus Krisztus életében? Aki mindenben vállalta a velünk létet, az együtt szenvedést, az értünk szenvedést. Gyakran gondolom, hogy megkímélhetne Isten az ilyen utaktól. Legalább a hívőket, legalább az ő szolgáit! De nem teszi. Nemcsak hogy engedi, de jó terve van vele: megtartatás, hitünk erősödése, közben ábrázolódik ki rajtunk Krisztus arca. Hóseás próféta így jövendölte meg: Egyiptomból hívtam ki fiamat. Az ígéreteknek be kell teljesülniük, mindegyiknek Igéről Igére. A mi személyes életünkben is.

Ha eljön a megszabott idő, innen tér majd Jézus vissza és lesz szabadítója népének. Így marad életben a Megváltó, hiszen közben halálra keresik Heródes katonái a gyermeket.

Hihetjük, hogy Isten mindenben, mindenek által üdvözítő tervét viszi véghez. Mi nem birtokolunk, minket birtokolhat az ég és föld Ura. Egyszer úgyis ki fogunk mindent engedni a kezünkből. Életünk viszont hit által megtartatik Jézus Krisztusban. Életünket úgy vezeti Isten, hogy közben kénytelenek vagyunk elengedni földi biztonságainkat, hogy még nagyobbat nyerjünk, a mennyei biztonságot, örökkévaló kincseket. Ha most éppen benne vagyunk valamilyen szorongatottságban, hányattatásban nehezebb ezt elfogadni, de visszanézve hálát adhatunk érte.

Akikkel ott van Krisztus, azok mindig biztonságban menekülnek. Az Ő jelenléte a biztonság. Őt hívhatjuk segítségül a nyomorúság idején. Átmegyünk nyűgös helyzeteken, de tapasztaljuk, hogy békességünk, védelmünk van. A nehezek által még sokkal inkább. Így maradunk életben, erősödik meg a hitünk, tanuljuk meg a türelmet. Hála neki érte!

Petőné Juhász Emília