Ma a halál feletti győzelmet ünnepeljük. Ady Endre egyik versében írja: „Krisztus feltámad és eszmél, Odúkat és kriptákat pattant, van-e gyönyörűbb ennél?”
Ahogy a testi szemünk láttára gyönyörű a virágos tavasz, úgy örömteli a lelkünk számára az a tudat, hogy van feltámadás, van lelki tavasz. Ha nincs ilyen feltámadás-hitünk, nem értjük, miért kell teljes szívből dolgoznunk Isten országáért. Csak azoknak van húsvéti örömük, akik találkoztak a feltámadott Jézussal. Mária Magdaléna pár héttel Jézus keresztre feszítése előtt elment egy házhoz, ahol Jézus tartózkodott tanítványaival, majd odament hozzá és megkente a fejét drága kenettel. Ez azt jelentette, hogy Mária hiszi, hogy Jézus a Messiás, aki hamarosan feláldozza magát a bűnös emberért, tehát az ő bűnéért is. Jézus ott a helyszínen megbocsátotta Máriának minden bűnét.
Ott volt Mária is, amikor megfeszítették és eltemették Jézust. Mária bízott Jézusban, hogy megsegíti, hogy ne kövessen el újabb bűnöket, tehát vissza ne essen régi, bűnös életébe. De most, hogy Jézus meghalt és eltemették, nagyon bizonytalanná vált, úgy gondolta, egyedül maradt a bűn elleni harcban. A hét első napján még azt is tudomásul kellett vennie, hogy a Mester még a sírban sincs.
Ott a temetőben Mária sír! Te, kedves testvérem, miért sírsz? Zavaros családi életed miatt? Lehet, hogy nem látszanak a könnyek szemünkben, de valamiért sírunk. A rossz viszonyunk miatt az emberekkel? Sírunk, mert a magunk erejéből építettük fel az életet, és ha hátratekintünk a munkánk eredményére, hát sírnunk kell? Az Úr áthúzta számításainkat? Miért van sok bizonytalanság a lelkedben? Miért vagy szomorú? Talán azért, mert a lelkednek nincs tavasza, mint itt Máriának, aki még nem látja, hogy van feltámadás?
Hideg szívünk sokszor nyög, nincs vigasza, reménye, célja. Valami hiányzik. A 20. század egyik gondolkodója, Simone Weil mondja: „Meleg csendre vágyik a szív. Meleg csendre! Olyanra, ahol érzi, hogy föloldódik a lélek dermetegsége. Olyan csendre, ahol elült a hétköznapi zaj, de a szívnek rettenetes zakatolása is.” Ismered Istennek ezt a meleg csendjét? Vagy csak a tolakodást, a könyöklést? Zaj, tumultus, békétlenség van, és a szív nem lel békét.
Mária is sírt, mert tehetetlen volt. Mi is tehetetlenek vagyunk a rohanó világgal szemben. De mellette megállt Jézus Krisztus.
A mai nemzedéknek is ez a nagy baja, hogy elvitték tőle az Urat. Az ateista propaganda megrabolta és megfagyasztotta a szívet. A középkorú ember semmit se tud Istenről. A húsvétkor templomba járó tömeg nem tud mit kezdeni a feltámadással. Hidegek a szívek, csak a sírig gondolkodnak. Dermesztő hideg van a szívekben, temető a szív. Elvitték az emberektől Krisztust, és ahol nincs Krisztus, ott élet sincs. Jézus mondja: „Én vagyok az élet… Csak akkor fogtok élni ti, ha én élek bennetek!”
Itt jár köztünk a feltámadott Jézus! Ha megbántunk valakit, ég a lelkiismeretünk, mert ő itt van, és a lelkünket figyelmezteti, hogy nem jó az, amit tettél, szóltál. Jézus nap mint nap megjelenik mindenkinek. Szeretnénk visszahúzni a sértő szót, mert érezzük, hogy az tüzes nyíl a másik szívének. Miért? Mert ott van melletted a feltámadott Jézus, és jelzi, hogy nem jót mondtál. Megjelenik Jézus a gyászban is, figyelmeztet: te is mulandó vagy, vár rád egy másik ország, készülsz-e rá?
Vegyük észre a feltámadott Jézust! Mária is sokat képzelődött, azt gondolta, a kertész az. Mi mit gondolunk, ha ég a lelkiismeretünk? Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy ott áll mellettünk Jézus, a feltámadott.
Aki érzi már, hogy valaki hiányzik a hideg szívéből, új lapot kezdhet, és az Úr, aki feltámadott, megmelegíti a szívét, mint a mennyei tavasz szeretete. Tudod, kinek jelenik meg ma Jézus?
Annak, aki érzi, hogy Jézus nélkül nem mehet tovább az élete. Akit Jézus szeretete ma megérint, annak nagy kő hengeredik el a kőkemény szíve ajtajáról. Ebbe a szívbe a bűnbocsánat, majd a békesség melege árad be. Ez a találkozás Jézus Krisztussal, a feltámadottal. Amíg nem találkozunk a feltámadott Jézussal, addig az egyház és a Biblia csak mese.
Mondd el imádságban, amit szeretnél! Akár e szavakkal: Uram, feltámadott Jézus Krisztus, aki itt állsz mindig mellettem, te látod és én elismerem, hogy az életemet én magam tettem tönkre, mert nem hallgattam rád. Ezután a tied akarok lenni. Ámen.

Marton Károly (Délvidék)

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. április 4-i számában)