Molnár Miklós 1929. május 16-án született Budapesten. A budapesti Julianna Református Elemi Iskolában, majd a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte iskoláit. 1947-1952 között budapesti teológus. Segédlelkészként szolgált Sásdon, Külső-Kelenföldön, majd a Budapest-Fasori és a Józsefvárosi Egyházközségekben. 1953-ban házasságot kötött Temesi Klárával, aki alapos teológiai ismeretekkel felvértezetten lett egészségügyi dolgozó. Molnár Miklós házastársáról azonban minden szolgálati helyén hamar kiderült, hogy hűséges és aktív lelkipásztori munkatárs is. Az Élet Ura három gyermekkel ajándékozta meg őket. Gábor, János és Judit egyaránt a debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztek.

Molnár Miklós 1954-1958 között a budapesti Teológiai Akadémián lett lelkigondozó, közben egy szemesztert tanult Zürichben. 1958-ban választották meg Putnokra lelkipásztornak, ahonnan 1977-ben hívta meg a Cegléd Nagytemplomi gyülekezet. 1980-tól pedig 1995 szeptemberi nyugdíjba vonulásáig a Budapest-Kálvin téri Egyházközség lelkipásztora volt. 1997. június 1-től öt éven át igazgatta a Református Pedagógiai Intézetet.

Tagja és előadója volt előbb az Országos Gyakorlati Teológiai Szaktanfolyamoknak, majd a Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai Szekciójának. Budapesten Katechetikai Szemináriumot szervezett, ahol vasárnapokra felbontott és részletekbe menően kidolgozott, többéves segítőanyag állt össze a műhelytalálkozások során. Hosszú éveken át volt a motorja a Zsinati Katechetikai Bizottság eredményes működésének. Igényessége több katechetikai tanfolyamot, továbbképzési lehetőséget szült lelkipásztorok és hitoktatók számára. Az egyik ilyen országos konferenciának lett az eredménye az a video-filmsorozat, amely teológiai, pedagógiai, lélektani és módszertani előadásokat adott közre a katechéták számára.

Fiatal lelkész korától publikált a református sajtóban. Hat könyve jelent meg. Tanulmányainak, előadásainak, igehirdetési segédanyagainak, meditációinak, recenzióinak és cikkeinek száma meghaladja a százat. Munkatársa volt az igehirdetők kézikönyvének („Hirdesd az Igét” – Zsinati Iroda Sajtóosztálya Bp. 1980.) és a katechetikai kézikönyvnek („Hitből hitbe” – Zsinati Iroda Sajtóosztálya Bp. 1988.). Egyéni hangvételű igehirdetői munkásságából adnak ízelítőt a Kálvin Kiadónál megjelent igemagyarázatai („Csak légy egy kissé áldott csendben” - /2003/, „Isten munkája a család életében” - József története) /2004/). Vonzó lelkipásztori habitusa tárul fel a „Tollal az evangélium szolgálatában” (Kálvin Kiadó Bp. 2005.) című könyvének lelkigondozói leveleiből.

Molnár Miklós a katechetika terén kiemelkedő tevékenységet végzett az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltást követően akut problémaként jelentkező katechetikai hiányaink felszámolásában élenjáró személyiség volt, aki aktív szervező és irányító munkájával kivette részét a katechézis megújítási folyamatából. A hazai teológiatörténet fontos pillanata volt az, amikor 1987-ben a Doktorok Kollégiuma ülésén megvalósítandó feladatul tűzte ki egy új hittankönyv-sorozat kiadását, amelynek új módszertani szemlélettel, komoly pedagógiai alapozással, a magyar irodalom és történelem tantárgyak haladási rendjéhez illeszkedve, kreativitásra ösztönzően kell segítenie a református identitás megerősítését. Ennek megvalósításához ő maga adott példát a sorozat negyedik köteteként megjelent „Te taníts engem!” (1989) című tankönyvével, amelyet a konfirmáció utáni korosztálynak szánt. Pályatársa, dr. Szőnyi György így méltatta a kötetet recenziójában: „A baráti hang, a lüktető változatosságú feldolgozás és a szerencsés ’anyagkiválasztás’ találkozik… A gyermekismeret, a tanítási óra gazdaságos felhasználása, a homiletikai csiszoltság, lelkigondozói együttérzés és a szerző sugárzó hite a könyv elfogadását és megbecsült felhasználását erősíti.” Az elementarizálás didaktikai módszerére építve jelent meg 2001-ben a „Mely igen jó az Úristent dicsérni” című könyve, bevezetést adva a református istentiszteletbe. Ugyancsak hézagpótló Molnár Miklósnak az a könyve, amely kitűnően használható „Vezérfonal felnőttek konfirmációi előkészítéséhez” (Kálvin Kiadó Bp. 2006.).

A gyakorlati teológiai tudományok terén végzett értékes munkásságának elismeréseként a Debreceni Református Hittudományi Egyetem díszdoktori címmel tisztelte meg 2006. november 9-én, amikor „A gyermekek közötti evangéliumhirdetés fontossága és lehetősége a 21. században” címmel egy lebilincselő előadást is tartott. 

Életének utolsó esztendeiben hosszú, súlyos betegségének türelmes és alázatos hordozásával is „prédikált” a környezetének.   

Molnár Miklós lelkipásztori életműve hűen tükrözi, mit is jelent a lelkipásztori tiszt folytatása közben a „tudós és tiszteletes” megjelölés. Molnár Miklós mindkét jelzőt méltán viselte. Tudására permanens készüléssel, olvasottsággal, irodalom- és művészet-szeretettel, előítélettől és restségtől mentes teológiai gondolkodásmódjával tett szert. A tiszteletet pedig azzal a megalkuvás mentes evangéliumi hanggal, határozott szerénységgel és letisztult egyszerűséggel vívta ki, amellyel sokak bizalmát kiérdemelte, s minta lehet lelkipásztori habitusa a jelen és a jövendő lelkésznemzedékek előtt.

Életéért és hűséges szolgálatáért a Szentháromság Istennek adunk hálát, kedves szeretteinek és egykori gyülekezeteinek pedig a feltámadás reménységében való vigasztalódást kívánunk. 

Dr. Fekete Károly