– Amikor felkérték önöket a Házasság hete arcainak, mi volt a legelső gondolatuk?

Soma: Az, hogy köszönöm, de nem szeretném. Ritus nagyon lelkes volt, de nekem először voltak aggályaim: kik vagyunk mi, mit tudunk tanácsolni ebben a témakörben, elég­gé hitelesek vagyunk? Miről beszéljünk? A jóról, a rosszról, a nehézségekről, amelyeken átmentünk? Időt kértem a döntésre, és végül azt mondtam, hogy vágjunk bele, nem lehet ez annyira rossz dolog.

Rita: Én nagyon csodálkoztam: valóban azt gondolják rólunk, hogy mi erre alkalmasak vagyunk? Mindenképpen nagy megtiszteltetés, hogy felkértek minket. Mi választhattuk ki a Házasság hete ez évi jelmondatát, amely az „Éltető sodrásban” lett. Ezzel tudtunk leginkább azonosulni, nagyon jól szemlélteti lendületes életünket és a kapcsolatunkat.

– A sodrás nem hordoz magában valamiféle passzivitást is?

Rita: Semmiképpen sem, mert nem passzív sodródásról van szó. A sodrás sok mindent jelenthet: élethelyzeteket, eseményeket, amelyek egymást váltják, vagy azt, ahogyan együtt járjuk az utunkat. Csiszoljuk egymást, mint az együtt úszó fa­ágak a sodrásban.

– Nem aggasztó, hogy a házassá­got népszerűsíteni kell, miközben év­ezredeken keresztül a legtermészetesebb kifejezési módja volt egy férfi és egy nő összetartozásának?

Soma: Nagyon szomorú, hogy a mai világban, amikor a család a legfontosabb összetevője a társadalmi közösségnek, akkor egy olyan kapcsolati formát, amely eleve jó és biblikus, reklámozni kell. Barátaim, kollégáim között látom, hogy sokan inkább az együttélést választják, nem házasodnak össze, és nem kérik rá Isten áldását. Illetve lehet, hogy a templomi esküvőt csak szokásból választják. Talán félnek az emberek a házasságtól, vagy leginkább az Isten előtti egybekeléstől. Vagy a hitet nem tartják fontosnak. Az is közrejátszhat ebben, hogy sajnos nagyon keveset hallanak, tanulnak az emberek arról, hogy mi történik a kimondott igen után. Aggasztó, hogy egy magától értetődő dolog mellett kell a legjobban kampányolni, mert az ma már nem divat. Ahogyan már nem divat Jézus, nem divat a családi egység, a há­zaspári lét. Sokan azt gondolják, hogy ez olyan idejétmúlt.

Rita: Szerintem a házasság igazán remek dolog. Igazi szövetség, amelyben a legjobban meg lehet tapasztalni a közösséget Istennel, és lehet abban fejlődni. Ahogyan egyénként fejlődünk, úgy együtt, közösségben is fejlődhetünk, és én ezt csak házasságban tudom elképzelni.

– Ahogyan a keresztyének a gyermekáldást is a családban képzelik el. Három gyermekük van, akik biztosan sok csonkacsaládmodellt látnak az iskolában és az óvodában, gyakran cserélődő társakat a szüleik mellett. Hogyan lehet elmagyarázni nekik, hogy nem ez az egyetlen lehetőség?

Rita: Ezt szerintem nem magyarázni kell. Ha abban nőnek fel, hogy anya és apa férj és feleség, és mi együtt vagyunk a család, akkor az lesz nekik a követendő minta. Szerencsére a fiaink osztályaiban éppen nagyon kevés az elvált szülők gyermeke.

Soma: A fogyasztói társadalomban milyen példát látnak a gyerekek? Apa vagy anya három-négyévente cseréli a kocsiját, vagy lecseréli a mobiltelefonját, mert két év után már elavultnak számít. Azt látják, hogy minden lecserélhető, akár még a saját párunk is. Pedig pont ezt nem lenne szabad. A gyerekeknek igen nagy szükségük van gyökerekre, kötődésre, mert akkor tudják csak igazán a szárnyaikat bontogatni. A szülők hiába gondolják azt, hogy a válást lehet jól és intelligensen intézni. Szerintem nagy tévedés az, hogy a gyerek semmiféle csorbát nem szenved, ha a szülei elválnak. Ha én szülőként a gyerekeimnek szeretném a lehető legtöbbet megadni, akkor nem tehetem meg, hogy mindig a könnyebbik megoldást választom. Persze van olyan helyzet, amikor nincs más megoldás, csak a békés elválás.

– Mit lehet tenni olyan esetben, ha a helyzet válságosra fordul?

Soma: Én a megelőzésben hiszek, de mindig vannak alternatív megoldások. Még a legvisszafordít­ha­tat­lanabb ügyeket is érdemes meg­próbálni visszafordítani, de ehhez mindketten kellenek.

– Rita, ha jól tudom, ön az ügyvédi szakmát cserélte le a mediációért.

Rita: Igen, családi, párkapcsolati és válási mediációval foglakozom. Úgy érzem, így sokkal inkább valódi segítséget tudok nyújtani a hozzám fordulóknak. Én is hiszek a preven­cióban: meggyőződésem, hogy sok­kal komolyabban kellene venni már a házasságra készülést is – akár mediátorhoz fordulással. Tapasztalatom ugyanis az, hogy sokszor már túl későn kérnek a házasfelek külső segítséget, akkor, amikor az egyik fél nagyon régóta él krízisben, vagy már eldöntötte, hogy el fog válni. Sokszor látom azt, hogy a nők sokáig rágódnak, amíg eljutnak oda, hogy lépnek, de ha döntöttek, akkor már nincsen visszaút. A férfi pedig, aki általában addig könnyebben éli meg a nehézségeket, megdöbben, hogy a nő mégis meghozta azt a döntést, hogy el akar válni. Akkor kerül bele ő ebbe a traumába, mert ez mindenképpen trauma. Ha mégis válásra kerül a sor, fontos, hogy megértsék a másik érzéseit is, elfogadják a másik szükségleteit is: tehát olyan egyezséget hozzanak létre, amely mindennek folyománya, és amelyben a központi helyet a gyerek érdeke kapja.

– Hogyan lehetne a Házasság hete programsorozatát szerephez juttatni a megelőzésben?

Soma: Azt gondolom, hogy a Há­zasság hete hosszú távon jó evan­gélizáció lehet. Rámutathat, hogy nem működik igazán jól, nem lesz tartós egy kapcsolat Isten nélkül. Ha az egyik fél kevésbé figyel Istenre, akkor a másik lelki értelem­ben véve maga után húzhatja, vagyis egymás hitét erősíthetik. Ha ez a húzás csak emberi tényezőként van jelen, akkor olyan dolgokra vonatkozhat, hogy például én most a karrierre, a gyerekekre, az otthoni teendőkre, a hobbimra fektetek nagyobb hangsúlyt.

Rita: Meggyőződésem, hogy a házassági krízis megelőzésében talán a legnagyobb szerepet a másik iránti szüntelen kíváncsiság jelenti. Engem valóban érdekel Soma: érdekel, mi foglalkoztatja, hol tart éppen lelki, ér­zelmi, szellemi síkon. Rengeteget beszélgetünk. A mai divatos „elfejlődtünk egymás mellett”-krízis megelőzhető, ha a páros tudatos dön­téssel megtartja egymás iránt az állandó kíváncsiságot és érdeklődést.

–  A beszélgetésünk alapján eléggé különböző vérmérsékletűeknek tűnnek, hogyan oldják meg a nézeteltéréseket? Rita otthon is hasznosítja a mediátori tapasztalatait?

Rita: Valójában mindketten szenvedélyes emberek vagyunk, de Soma mégiscsak művész, ezért sokszor olaszos a hangulat a családban. Nekem a mediáció nemcsak kommunikációs eszköz, konfliktus- és vitarendezési módszer, hanem életszemléletemmé is vált, nagyon sokat köszönhetek neki. Akár abban, ahogyan a gyerekekkel és a férjemmel kommunikálok, akár az igényeim kifejezésében. Sokat segít, ha énközlésekben beszélünk, tehát nem a másikat vádoljuk, hogy miért vagy ilyen vagy olyan, hanem ehelyett azt mondjuk, hogy nagyon rosszul esett, ahogyan viselkedtél. Somával, ha vitatkozunk is, közös a célunk. Ha találok egy jó könyvet a párkapcsolatról, odaadom neki, és ő szívesen elolvassa. Vagy leírom neki azt, ami engem nyomaszt, nekem fáj kettőnkkel kapcsolatban, beleteszem a határidőnaplójába, ő elolvassa, átgondolja, amikor ráér, és amikor hazajön, megbeszéljük. A kommunikáció nagyon lényeges eleme a kapcsolatunknak.

Soma: Igen, nálunk nincs szőnyeg alá söpört probléma. Ám az én néha bizony hangos szavamat sokszor kell finomhangolni.

– Nem mindennapi a foglalkozásuk. Könnyebb vagy nehezebb így az evangéliumot hirdetni egy ilyen programban?

Soma: Lehet, hogy most minket Isten éppen a házasságunkon keresztül akar használni ezen a missziós területen. Ez a felkérés válasz lehet arra a kérdésre, hogyan tudjunk a házasságunkkal – minden hibánk és gyengeségünk ellenére – bizonyságot tenni. Nyilván érdekesnek tűnhet a szakmánk, és hogyha ezáltal elérhetünk embereket, akiket máskülönben nem tudnánk, akkor mindenképpen érdemes végigmennünk ezen az úton.

Jezsoviczki Noémi, fotó: Vargosz

Ismét megrendezik a Házasság hetét. A február 11. és 18. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár arcai Zámbori Soma színművész és felesége, Fazekas Rita. A központi programokon kívül évről évre egyre több helyi kezdeményezés is kapcsolódik a tematikus héthez. Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2018. február 11-i számában.