Ifjúsági csereprogram Angliában

2011. augusztus 22., hétfő

Ifjúsági csereprogramon vett részt harminc fő Yardley Hastingsben augusztus 8-17. között, a United Reformed Church (URC, Egyesült Református Egyház) szervezésében.

A csereprogramban az Önkéntes Diakóniai Év Programiroda budapesti, illetve veszprémi fiatalokkal, az erdélyi Sajószentandrási Egyházközség fiataljai és angol református fiatalok vettek részt. A csoportban 13-20 év közötti fiatalok ismerkedtek különböző témákkal. A programot Závodi Emese és Molnár Helén lelkésznők vezették, illetve Colin Udall ifjúsági referens a meghívó angol református egyház részéről.



A tíz nap elsősorban a megbékélésről, a népek közötti együttélésről szóltak a csoportos beszélgetések és a foglalkozások. Minden csoport bemutatta saját országát, sokat beszélgettünk társadalmunk nagy kihívásairól. A fiatalok közösen, játékos formában feldolgozták a jelenlegi politikai rendszerek hiányosságait és elmondták, hogy a 21. században hogyan lehet felelős keresztyén egy fiatal. Beszélgettünk arról is, hogy mit jelent kisebbségben élni erdélyi magyarként, illetve a csoport cigány fiataljai megosztották tapasztalataikat arról is, hogy mit jelent ma Magyarországon cigánynak lenni.

A csereprogram alatt nemcsak foglalkozásokon, áhítatokon vettük részt, hanem a konferencia-központ mögötti kertben fáradtságos munkával egy BÉKE KERT-et is építettünk, amit aztán a falu ünnepélyes keretek között adott át. A kertben a magyar csoport örökbe fogadott egy kis fát, körülötte szép virágokat ültettünk, és a parkot megtisztítottuk minden szeméttől. 



A találkozó idején épp zavargások voltak Londonban. A többnemzetiségű csoport számára fontos volt a közös munka, hogy megmutassuk, Krisztusban lehet békességre találni. Ahhoz, hogy a megbékélés megvalósuljon, elsősorban nyitottnak kell lennünk más nemzetek értékeinek, kultúrájának megismerésére. Gyakorlatilag meg kell ismernünk a másik nemzetet, ennek következményeként ellenségek helyett számos barátot és testvért szerezhetünk, viszályok helyett a kapcsolatok erősítését érthetjük el, a gyűlölködés helyett pedig a szeretet útján járhatunk. Colin Udall, az angol csapat vezetője és házigazdánk záró áhítatában úgy fogalmazott, „a szeretet mindig aktív és elindul a másik felé, míg a magány és az ellenségeskedés elszigetel, és passzivitást szül”. A tíz napos együttlétben azon tevékenykedtünk imádsággal és szorgalmas munkával, hogy megismerjük egymást és szeretetben, aktívan együtt munkálkodva a helyi közösség számára is maradandót hagyjuk magunk mögött.


Závodi Emese
lelkész

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.