Az SDG Konferenciaközpont csak a nevében utal Isten dicsőségére – a református egyház balatonszárszói üdülőkomplexumával szemben állítólag így fogalmazta meg szigorú kritikáját nemrég a híres ‘43-as konferencia egyik résztvevője. Az SDG-szenior ezzel arra utalhatott, hogy az egyházi programok az elmúlt években szinte teljesen eltűntek a nagy múltú konferenciatelepről. Mivel a tulajdonos református egyház és az üzemeltető külső vállalkozó között a szerződés december 31-ével lejár, a Zsinat e héten esedékes őszi ülésszakának tárgyalnia és döntenie kell a központ jövőjéről.

Az elmúlt években nemcsak a konferenciaszervezők, de egyházunk vezetői is folyamatosan a telepet érintő – részben szakmai, részben gazdasági – problémákkal szembesültek. Az elmúlt időszak ennek megfelelően a válságkezelésről szólt, aminek fő feladata a jelenlegi keretek között a központ napi működéséhez szükséges forrás biztosítása volt. Jó volt ez az időszak ugyanakkor arra is, hogy áttekintsék azokat a stratégiai és strukturális problémákat, amelyek jelenleg a fenntartható működtetés akadályai. Az áttekintés tanulságait összefoglaló dokumentumot a Zsinati Elnökségi Tanács is tárgyalta már. A konferenciaközpont jövőjéről csakis ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével érdemes gondolkodni.

A tavaly novemberi, Balatonszárszón tartott Zsinat képei, fotó: Kalocsai Richárd

A hosszú távú stratégia kialakítása során figyelembe kell venni a telep földrajzi elhelyezkedését, a Balaton környéki szezonalitást és a térség vendéglátói struktúrájának sajátosságait.

A szárszói koncepció részét kell képeznie egy tartalmi elgondolásnak is, ami gyakorlatilag arról szól, hogy az egyház milyen programokkal kívánja megtölteni a komplexumot. A szakemberek szerint több ilyen potenciális tartalom is szóba jöhet, de fontos, hogy a teljes egyház mögötte álljon, hiszen a beruházásokat, fejlesztéseket is e szerint kell majd alakítani a jövőben.

Megfontolandó témakör így a rendelkezésre álló infrastruktúra állapotának és használhatóságának a kérdése is, ami az épületegyüttes tervezése és kivitelezése során keletkezett hiányosságok orvoslását és pótlását jelenti a tartalom tükrében. Komoly probléma például e tekintetben, hogy bár a konferenciaterem négyszáz férőhelyes, a telep szállodakapacitása csak százharminc fő, ráadásul egyágyas szobák sincsenek, pedig ez a konferenciaturizmus-szervezésnek alapvető feltétele lenne.

Értékelni kell továbbá az elmúlt évek üzemeltetési tapasztalatait, a nehézségek okait, és  a stratégia kidolgozásához és a napi üzemeltetéshez elengedhetetlen az elhívatott egyházi szakemberállomány is.

Végezetül vissza kell állítani Szárszó presztízsét az egyháztagok előtt, hogy azok újra a magukénak érezzék a nagy hagyományokkal bíró helyszínt, és újra elhozzák ide programjaikat.

A Zsinat és a Zsinati Tanács november 17–19-i ülésén egyelőre az irányról dönt. Két lehetősége van: az egyik szerint egyházi intézményként saját üzemeltetésbe veszi a telepet, és egyházi célokra használja azt, azaz olyan tartalmat valósít meg benne, ami a lelki hátteret és a komplexum kihasználtságát egyszerre biztosítja. A másik szerint a testület továbbra is külső, profitorientált cégre bízza az SDG-telep működtetését. A nehezebb és a kockázatosabb út talán az előbbi, hiszen a tapasztalatok alapján az egyházi célra való hasznosítás egyik komoly problémája éppen a finanszírozhatóság.

A szárszói konferenciaközpont problematikája rendkívül összetett – hangsúlyozza Lőrincz Szabolcs, a Zsinati Pénzügyi Osztály vezetője és a telep tavaly nyáron megbízott igazgatója. Az ő vezetésével az elmúlt másfél évben a teljes problémakört feltáró munka folyt, és ennek eredményeként rajzolódtak ki a cikkünkben felsorolt kérdéskörök. A közgazdász-igazgató meglátása szerint a felmerült kérdésekre együtt és egyszerre kell választ adnia egyházunknak, nem lehet egyet sem kiemelni vagy elhagyni közülük. Lőrincz Szabolcs szerint szükség van minden ötletre és javaslatra, de a fenntarthatóság megteremtéséhez átfogó és gyökeres koncepcióváltásra, utóbbihoz pedig türelemre és időre van szükség.   

Ragaszkodni kell Szárszó hagyományához - állítja Albert Gábor író, az éveken keresztül Balatonszárszón rendezett értelmiségi konferenciák egyik szervezője. Abban bízik, hogy az elmúlt évek problémái csak átmenetiek voltak, és hogy ismét lehetőség lesz arra, hogy a református értelmiség a híres ‘43-as konferencia helyszínén tartsa meg nyári találkozásait. Meggyőződése, hogy a hely szelleme komoly vonzerő a résztvevők számára, és hogy érdemes akár anyagi áldozatot is hozni a hagyomány megőrzéséért.

A szárszói telephez hagyományosan kötődő Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom ügyvezető elnöke, Kohán Péter elmondása szerint a magas árak miatt kénytelenek voltak programjaiknak más helyszínt keresni. „A telep lelkisége megváltozott, gyakorlatilag vendégek vagyunk a saját otthonunkban” – mondja a fiatalember, aki szerint a konferenciaterem és a hotelszárny luxusa sem a református ifjúság igényeinek és anyagi tehetségének megfelelően épült. Véleménye szerint az egyháznak saját üzemeltetésbe kell vennie a központot, az elfogadható árak kialakíthatóságának érdekében pedig növelni kell a kihasználtságát, így vissza lehetne adni Szárszót a református egyház közösségének. Meglátása szerint amennyiben erre nincs mód, meg kell fontolni a hotelszárny értékesítésének lehetőségét, amelynek bevételét az ifjúsági munkára lehetne fordítani.

Szárszót az egyház által kapott ajándéknak és lehetőségnek tartja Nagy Sándor nyugalmazott főgondnok, aki a Zsinat világi elnökeként néhány évvel ezelőtt maga is sokat foglalkozott a telep ügyével. Meglátása szerint a prioritások túlságosan költségszemléletű és profitorientált érvényesítésének áldozatává vált a központ, és ez volt az oka, hogy közösségeink elvitték innen programjaikat. A főgondnok néhány éve saját elképzeléssel állt elő. „Kárpát-medencei református identitásközponttá kell tenni Szárszót” – mondta. Szerinte tíz év alatt nyolcvanezer református egyháztag merítkezhetne meg annak szellemiségében. Ő a legaktívabbakat hozná el ide hetes turnusokban, melyek során „aktív eszmecsere” folyna közöttük a magyarság és a világ sorskérdéseiről. A finanszírozást tehermegosztásban képzelné el: a költségek első harmadát a résztvevők, a másodikat az őket küldő egyháztestek, a harmadikat pedig egy központi alapítvány finanszírozná.

Kiss Sándor