Nemrégiben Londonban járt és a Nemzetközi Lepramisszió egyik munkacsoportjában vett részt. Mesélne megbízatásáról?

Amióta 1874-ben megalakult a Nemzetközi Lepramisszió, az alapfelállás az volt, hogy a fejlettebb országok voltak mindig az adományozók, míg a leprabetegség sújtotta országok az adományozottak. Ebből kifolyólag a szervezet döntéshozói is azok a tagok voltak, akik támogatták a missziót. A Lepramissziónak 137 kórháza van szerte a világon, de az utóbbi években az a tendencia, hogy a kórházvezetést már a helyiekre bízták. Az illető országból származó helyi orvosok és képzett nővérek nemzedéke nőtt fel, akik az ottani munkát teljesen maguk végzik. Természetesen kiválasztásukat és felügyeletüket továbbra is a Nemzetközi Lepramisszió látja el! Ennek következtében szükséges a misszió szervezeti átalakítása. Jó lenne, ha a Globális Partnerség jegyében azonos jogú és felelősségű tagok vennének részt a szervezetben, akik mindannyian beleszólhatnának ezentúl a döntéshozatalba. Ez természetesen igen sok és súlyos kérdést is felvet, amelyeket a Nemzetközi Lepramisszió a legnagyobb körültekintéssel és Isten előtti felelősséggel kezel. Évek óta folyik már a tanulmányi munka mindezekről.  Jövőre a következő nagygyűlés dönt majd, addig is azonban az 50 tagországból érkező küldöttek munkacsoportokba szerveződve készítik elő ezt a folyamatot.
Én a teológiai-bibliai-lelki munkacsoport tagjaként veszek részt ebben. Feladatunk a Lepramisszió jövőbeni lelkiségének alapelveit kidolgozni, az erősek és gyengék bibliai tanításának, valamint a szövetség-teológiának alapján. Csoportunkban a világ minden tájáról hét fő dolgozik együtt. Telefonkonferenciákon készítettük elő az anyagot, de a munka végén szükség volt a személyes találkozásra is, ezért jártam most Londonban.

Mióta dolgozik a magyarországi Lepramisszióban?

1975-ben, másodéves teológus koromban csatlakoztam önkéntesként az akkoriban új szervezethez. Angolul tudó munkatársat kerestek, a levelezés bonyolítására. Egy évvel korábban, 1974-ben Dobos Károly református lelkész alapította meg a magyarországi Lepramissziót. Úgy érezte, hogy a magyaroknak is tenniük kellene valamit ezekért az emberekért. Akkoriban pénzt még nem lehetett kiküldeni, fásli és takarókötéssel foglalkoztunk. 1991-től pedig én lettem a Nemzetközi Lepramisszióban a magyar képviselő. Az utóbbi években különösen a missziónk fejlesztését végeztem, és kiadványokat készítek vagy fordítok. Egészen mostanáig jótékonysági szolgálatban végeztem mindezt lelkészi munkám mellett.

Miért van szükség Lepramisszióra? Az ember azt gondolná, hogy ez már egy régen legyőzött betegség! Valóban olyan sok leprás él szerte a világon?

A WHO adatai szerint még napjainkban is 10 millió aktív leprás beteg él szerte a világon. De ennél sokkal több azoknak a száma, akik a betegség következtében életük végéig viselik a betegség maradandó jeleit: nyomorékok vagy más fogyatékkal élők lettek. A leprás betegek hatvan százaléka Indiában, Brazíliában és Nigériában él. A leprabetegség a szegények betegsége. Ugyan nem halálos betegség, de máig nem tudni egészen pontosan, valójában hogyan terjed. Azt szoktuk mondani: cseppfertőzéssel és még valami mással… Csomók jelennek meg az arcon, a nyakon, sőt az egész testet beborítják. A beteg gyakran megvakul, az ujjak meggörbülnek, érzéketlenné válnak a végtagok. A beteg nem érez semmit, ezért aztán nem veszi észre a kisebb sérüléseket sem, amiket kórokozók támadnak meg, majd elfertőződnek, és a hús teljesen eltűnik, mígnem már csak a csontok látszanak, így csonkolódik a test a kezeken, de a lábakon is. Nagyon rossz, hogy azokban a társadalmakban, ahol leprabetegek élnek, kirekesztik őket, úgy tekintenek rájuk, hogy betegségük a bűneik miatt van és ez az Isten vagy az istenek büntetése. Így a betegek rejtegetik, takargatják betegségüket, mert nem akarják azt, hogy családjuk, környezetük utálattal tekintsen rájuk. Későn mennek el a kórházba, amikor már maradandó nyomai is lesznek a betegségüknek.

Van már megfelelő gyógyszeres kezelés a számukra? Meg lehet gyógyulni egyáltalán ebből a betegségből?

Minden maradandó nyom nélkül meg lehet gyógyulni! Nem kellene, hogy eltorzult és fogyatékkal élő betegek legyenek ma már! A felvilágosítás óriási feladat, hogy az érintettek megtudják: ne féljenek az első jelnél orvoshoz fordulni! – A Dapson előállítása után a 1940-es évek elején az amerikai dr. Faget szulfont adott a betegeknek, amivel a betegséget okozó Hansen-bacilust (leprabacilus) sikeresen kezelték. A hatvanas években azonban a bacilus ellenállóbb formája jelent meg, a kórokozók alkalmazkodtak. A tudósok új készítményeket állítottak elő, a Clofazimint és a Rifampicint. Jelenleg a többgyógyszeres kezelést alkalmazzák, különböző készítményeket használnak egyidejűleg a kórokozók ellen. Sajnos azonban még ma sincsen védőoltás a lepra ellen. Ezek a gyógyszerek elég drágák, de a betegeknek a leprakórházakban teljesen ingyen biztosítják. Erre is kell az adománygyűjtés.

Ki alapította a nemzetközi missziót?

A Nemzetközi Lepramissziót Wellesley  Cosby Bailey alapította. Ő egy jómódú ír férfi volt, aki Indiában járva megrendülten tapasztalta a leprabetegséget, és baráti körében gyűjtéseket kezdett szervezni. Dublinban a Pim nővérek villájában tartották összejöveteleiket, majd 1874-ben az „Indiai Leprások Missziója” néven megalapították szervezetüket. Isten áldásával egyre növekedtek, számos lepramenhelyet alapítottak. Ma a világon a legnagyobb lepraszervezetté vált a Nemzetközi Lepramisszió, hiszen ő gyűjti máig a legtöbb pénzt a leprabetegek számára. Ez egy protestáns misszió. Hazánkban is a protestáns felekezetek széleskörű támogatásával működünk. A felügyeletet a baptista, az evangélikus és a református egyházak vezetői által delegált kuratórium végzi. Az új hároméves ciklusban pedig elnökünk evangélikus lelkész lett: Kapi Zoltán pusztavám-móri lelkipásztor. Nagyon jóleső tapasztalat, hogy katolikus plébániák is támogatják munkánkat, tehát gyakorlatilag ebben a segítségnyújtásban nem számít a felekezet, hanem az, hogy az emberek segítséget adjanak a rászorulóknak.

A betegségből gyógyultak számára milyen lehetőségek vannak?

Manapság már nem csak a betegség okainak, hanem a következményeinek terén is felelősnek érezzük magunkat. Alapvetően a szegénység elleni küzdelem lenne az, amivel a betegség terjedését meg lehetne akadályozni. Sajnos a leprával sújtott országokban sok az írástudatlan, iskolázatlan ember, ezért aztán azok a programok, amelyek a leprabetegek tanítását célozzák meg, az első lépést jelenthetik az előrelépésben.
Fontos a betegek mielőbbi rehabilitációja is, a védőnői, gondozói szolgálat kiépítése. A műtétek, a betegek szakszerű ellátása azonban rengeteg pénzbe kerül, ezért folyamatos gyűjtésre van szükség.
A leprabetegségből gyógyultak számára sok helyen szakképző központokat hozott létre a Lepramisszió, ahol textillel foglalkoznak, szövésből, fonásból, varrásból élnek meg az asszonyok azután, hogy gyógyultak. A fiúk autó-motorszerelést, más férfias szakmát tanulhatnak. A Lepramisszió szeretné, ha a gyógyulás és a teljes rehabilitáció után a betegek talpra tudnának állni, és újra be tudnának illeszkedni a társadalomba. Saját vállalkozásba kezdve tudnának megélni, vagy a misszió további munkájában tudnának részt vállalni. Ehhez azonban a képzésük támogatásával tudunk hozzájárulni.

A keresztény jelleg miben mutatkozik meg a missziónál?

A Lepramisszió a krisztusi szeretet jegyében mindenkinek segít abban, hogy fogyatékossága és az előítéletek ellenére megtalálja a helyét a társadalomban, és lehetőséget biztosít ahhoz, hogy találkozzon az evangéliummal. Több országban, ahol ma is tilos az evangélium hirdetése, az első keresztyének a Lepramisszió kórházaiból és betegeiből kerülnek ki!

Magyarországon hogyan támogathatjuk ezt a munkát?

A Lepramisszió munkáját imádsággal és pénzbeli adományokkal lehet támogatni. Ahogyan Wellesley Bailey vallotta: „Ez a misszió imádságban született, imádságban ringott a bölcsője, és az imádság mindvégig a megtartó ereje.” Szívesen vállaljuk azt, hogy ingyenes előadásokat tartunk a misszió munkájáról a gyülekezetekben. Számos szép filmsorozatunk van, és szívesen megyek az ország bármely területén gyülekezetbe, közösségbe, iskolába, ha hívnak, hogy beszéljek erről a munkáról. Várjuk minél több egyéni támogató jelentkezését is. Azt tapasztalom, hogy a külmisszió végzésének nagyon sok belmissziói áldása van itthon is!

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna (evangelikus.hu)