Hitükben erősek, erkölcsben tiszták, magyarságukra büszkék – 20 éve indult újra a Kecskeméti Református Kollégium

2010. március 30., kedd

altHúsz évvel ezelőtt, 1990. március 25-én indulhatott újra a kommunizmus sötét évtizedei alatt kényszerszünetet tartó Kecskeméti Református Kollégium. A két évtized alatt 1400 diák szerzett sikeres érettségi bizonyítványt a Református Gimnázium óvó falai között. Az újraindulás húsz éves évfordulóján több százan ünnepeltek a kecskeméti Katona József Színházban rendezett gálaműsoron.

„Keresztyén alázattal valljuk: egyedül Istené a dicsőség avagy Soli Deo Gloria” – szögezte le a március 27-én, szombaton tartott ünnepi alkalom kezdetén Szabó Gábor, az intézmény Igazgatótanácsának elnöke. „Életem legszebb napja ez a mai, mert én, aki sírva ott voltam ennek az iskolának a temetésén, most Isten kegyelméből tanúja lehettem feltámadásának” – idézte az gimnázium igazgatónője, Vetéssy Katalin, az 1948-as államosítás idején munkálkodó elődjének, Szemerey Andor igazgatónak az újraindulás első tanévnyitóján elmondott szavait. (Fontos megjegyezni, hogy a Kecskeméti Református Egyházközség Presbitériuma nem fogadta el az 1948-as államosító határozatot, sőt, tiltakozott az ellen – mindhiába.)

 

Varga László református lelkipásztor visszaemlékezésében az újraindulás pillanatát az 1956-os forradalom, illetve a berlini fal ledöntésének magasságába emelte. Felidézte a rendszerváltozást követő időszakot, az indulás körülményeit, nehézségeit. Kiemelte Mester Barnabás szerepét, aki 1990-ben a Katona József Gimnázium igazgatója volt, és egy padlásszobát a gimnázium induló osztálya számára felajánlott, ennek köszönhetően huszonhatan kezdhették el tanulmányaikat a régi-új református intézményben. Varga László úgy véli, nem véletlenek sorozata adta meg a lehetőséget az iskola újraindítására, hanem az a biztos alap, hogy „az első perctől kezdve az Úr nagy tetteivel jártunk”.

alt„Hitükben erős, magyarságukra büszke és tiszta erkölcsű diákok kerülnek ki ezekből az intézményekből, akik előremozdíthatják ezt az országot” – méltatta az Református Kollégium sikerességét Zombor Gábor Kecskemét polgármestere. A város első embere mint szülő is köszönetet mondott az kollégium vezetőinek, fenntartóinak, hiszen gyermekei is a református intézményben nevelkednek.

A köszöntések után a diákok énekkel, tánccal, színjátszással kápráztatták el az ünneplő közönséget a Katona József színház színpadán. A skála széles volt: a komolyzenétől a népzenéig, a pop-rock stíluson át, sőt a hiphopig terjedt a fiatalok által felölelt zenei stílusok tárháza. Egy viszont közös volt minden produkcióban, legyen az népmese-átdolgozás, modern tánc, vagy épp az LGT „Ugye, mi jó barátok vagyunk” című slágerének feldolgozása: a színvonal, amelyet igen csak magasra tettek a kecskeméti refisek.

Hegedűs Márk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.