A CEC által egybehívott találkozó új kezdeményezés eredménye, amelyik az európai egyházak közötti kapcsolattartás és eszmecsere elmélyítését szolgálja. A kontinens valamennyi régióját képviselő mintegy harminc résztvevő aktuális teológiai és társadalmi kérdésekről egyeztetett, őszinte és imádságos légkörben osztva megy az egyházaik szolgálatát és a helyi ökumenikus együttműködést érintő örömöket és nehézségeket. A CEC meghívására a Lutheránus Világszövetség, az Egyházak Világtanácsa, az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) és az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága (CCME) képviselői is részt vettek az ülésen.

Christian Krieger, a CEC elnöke azzal köszöntötte az egybegyűlteket, akik az ökumenikus szervezet valamennyi felekezeti hagyományát képviselték, hogy a tanácskozás fontos állomás az egyházak látható egysége felé vezető úton. Ortodox érsekek és püspökök, református, evangélikus, uniált, ó-katolikus és anglikán teológusok és ökumenikus referensek szerte Európából azért találkoztak, hogy az európai keresztyén egységet és közös tanúságtételt érintő aktuális kihívásokról egyeztessenek. A református lelkész kiemelte, hogy a személyes találkozások és a különbségeket is tiszteletben tartó befogadó ökumené elengedhetetlenek az egyházak teológiai és missziói együttműködésének elmélyítéséhez, valamint a következetes és hiteles tanúságtételhez a kontinens szekularizált társadalmaiban.

Európa nincs egyedül

A keresztyének együttműködése az európai egységet és szolidaritást ért kihívások fényében, kritikus időkben fontosabb, mint valaha, és közös felelősségünk hogy hallhatóvá tegyük a keresztyének hangját a kontinensen – hangsúlyozta Leo, a Finn Ortodox Egyház vezetője, Helsinki és egész Finnország érseke, aki vendéglátóként köszöntötte a konferencia résztvevőit. Az ortodox egyházértelmezés kulcsa a zsinati elv, -említette, ami nem jelent mást, mint a közös úton létet, zarándoklatot egymással és azokkal az egyházakkal, akik a migráció, a bevándorlás eredményeként újonnan jöttek létre Európában.

A konzultáció a teológiai és személyes eszmecsere mellett a migrációs hátterű új egyházakkal való kapcsolatépítésre és az ökumenikus párbeszéd fórumain való bevonásukra összpontosított. Matti Repo, a finn evangélikus egyház püspöke, az egyház ökumenikus bizottságának elnöke is arra hívta fel figyelmet, hogy az etnikai kisebbségi egyházak jelenlétét figyelembe kell venni a változó ökumenikus térképen. A bevándorló keresztyén közösségek az egyházértelmezésünket is kihívás elé állítják, de egyben gazdagságot és új erőt is jelentenek a hagyományos egyházak számára. „Isten döntése, hogy az egész teremtett világot Krisztus uralma alatt gyűjtse egybe. Az egyház missziója pedig nem más, mint a szabadság arra, hogy ebben az isteni tervben aktívan részt vegyünk, közösségünkkel és együttműködésünkkel Isten üdvözítő tervéről tanúskodjunk” – fogalmazott a püspök.

Európa nincs egyedül a világban, és globális felelőssége okán nem lehet csak önmagával elfoglalva – emlékeztetett Mari-Anna Auvinen, a Finnországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Minden korábbinál nagyobb szükség van a teológiai és missziói megújulásra – hangsúlyozta az evangélikus lelkésznő –, hogy három alapvető kérdésre közös választ adhassunk: kik vagyunk mi, európai egyházak együtt; mivel ajándékozott meg minket Isten, amit fel tudunk ajánlani a közös szolgálatunkhoz és végül mit tehetünk együtt konkrétan az emberkért.

Kihívás és gazdagság

Shari Brown, a CCME vezetőségi tagja kiemelte, hogy a migrációs hátterű keresztyén közösségek egyszerre jelentenek kihívást és gazdagságot a tradicionális egyházaknak. Teológiai és tanbeli különbségek, hiedelmek, eltérő attitűdök, az érintett közösségek tagjainak bizonytalan jogi helyzete és társadalmi státusza mind olyan nehézségek, amelyekkel a főként nyugat-európai egyházaknak kell szembesülniük, amikor a bevándorló és menekült keresztyén közösségekkel kapcsolatba lépnek.

John Calvert, a Skót Egyház professzora a bevándorló közösségek identitásáról és integrációjáról szóló tanulmányát ismertette, Rotterdam városának példáján. Migrációs hátterű embernek számít mindenki, aki bármilyen okból, akár csak időszakosan is másik országba költözik – akár menekültként, akár munkavállalóként, pontosított a professzor megemlítve, hogy egyedül Rotterdamban 180 ilyen egyházi közösséget tartanak számon. Calvert a közösség, igehirdetés és diakónia hármas szempontja mentén vizsgálta az érintett keresztyén közösségeket. Nyelvi és kulturális sajátosság mellett zárt és nyitott közösségek egyaránt vannak közöttük, de a második generációt már erős integráció jellemzi, a harmadik generáció pedig már általában asszimilálódik a helyi vallási közösségekbe, ha nem érkeznek új tagok korábbi hazájukból. Szerinte a kérdés az, hogy az egyházi közösség „hagyományos” fogalma elégséges alapot jelent-e a bevándorló közösségekkel való kapcsolattartáshoz.

Benjamin Simon, a Bossey-i Ökumenikus Intézet missziológia professzora az egyházak, identitás és migráció kapcsolatáról szólt bibliai és teológiai szempontból. Simon tanulmányozta az afrikai keresztyén egyházakat Németországban. Az identitásváltozásról az elzárkózás, nyitás és interkulturáció fázisait megkülönböztetve számolt be. Az utóbbi kölcsönös, kétoldalú kapcsolatot és változást feltételez, szemben az integráció vagy asszimiláció egyoldalú folyamatával – hangsúlyozta a professzor, aki arra is emlékeztetett, hogy a sokszínűség, a diverzitás a keresztyén közösség alapvető sajátossága a bibliai idők óta.

Ökumené a világban

Ani Gazharyan Drisi, a Hit és Egyházszervezet (Faith and order) igazgatója az ökumenikus teológiai párbeszéd aktualitásáról számolt be. Az örmény ortodox teológusnő különösen az Egyházak Világtanácsa (EVT) aktuális egyháztani dokumentumáról szólva kiemelte, hogy az ökumenikus teológiai iratok és megállapodások olyanok, mint egy egyházi szótár és nem arra hívattak, hogy az egyházak saját hagyományos tanítása és hitvallásai helyébe lépjenek, hanem arra, hogy átfogó képet adjanak a világkeresztyénség konszenzusáról az egyházértelmezés és tanúságtétel kapcsán.

Erre példa az EVT puszáni nagygyűlésén elfogadott egyháztani dokumentuma, amely az „Egyház: úton egy közös látomás felé” címet viseli. A dokumentum évtizedes felekezetközi párbeszéd és széleskörű konszenzus eredménye, az ökumenikus egyházértelmezés aktuális foglalata. A puszáni nagygyűlés legfontosabb teológiai dokumentuma a Szentháromság Isten életében gyökerező világegyház missziói lényege felől fogalmazza meg az egység látomását, a közösségben megerősítésének mozzanatait – apostolok hitének közös megvallását, a sákramentumokban és szolgálatban való egységet –, végezetül a keresztyén egyházak közös hivatását arra, hogy Isten országának jeleiként és munkálóiként mozdítsák elő a világban az igazságosság és megbékélés struktúráit. A látomásában missziói és trinitárius, az egyházakat közös szolgálatra hívó dokumentum itt olvasható angolul.

Marc Witzenbacher, az Egyhátak Világtanácsa 2021. évi karlsruhei nagygyűlésének helyi koordinátora az esemény előkészületeiről számolt be. Harmadik alkalommal kerül sor a legjelentősebb ökumenikus szervezet tagegyházainak küldöttségét tömörítő nagygyűlésre Európában. Karlsruhe interkulturális város, ahol több mint száz nemzet él együtt, mutatott rá a német teológus a helyszín egyik legfontosabb jellemzőjére, illetve arra, hogy 2021 egyben a vendéglátó Badeni Egyház egysülésének, protestáns uniójának 200 éves évfordulója lesz. A nagygyűlés egyben arra is lehetőséget ad, hogy Európa regionális sajátosságai és kihívásai hangsúlyosan jelenjenek meg a programban. A „Krisztus szeretete megbékélésre és egységre indítja a világot” mottóval meghirdetett nagygyűlés résztvevői a helyi közösségeket is felkeresik majd az EVT 2013. évi puszáni nagygyűlésén útjára indított igazság és béke zarándoklata jegyében.

A párbeszéd jövője

Az ökumenikus és teológiai referensek írásos beszámolói és a kétnapos eszmecsere eredményeként a résztvevők azonosították azokat a témákat, amelyek az európai egyházak jövőbeli párbeszédét, valamint a CEC vezetőstestületének munkáját is befolyásolják majd. Az egyik égető kérdés az egyház missziójának kihívásait és lehetőségeit érinti a szekuláris, „keresztyénség utáni” társadalmakban. Ezzel összefüggésben az egyházak közös felelőssége, hogy miként fogalmazzanak meg és gyakoroljanak közös tanúságtételt a felekezeti és regionális különbségeik ellenére. Fontos kérdéskör a keresztyén egyházak viszonya a nemzeti és vallási sokszínűséghez, a nemzeti és etnikai kötődés pozitív megerősítése, de egyben a felekezeti és etnikai „másság” befogadására való készség, különös tekintettel arra, hogy az identitásvesztéstől való félelem kontinensszerte szorongást szül az emberekben.

A találkozó fontos része volt, hogy a résztvevők ökumenikus imádságok és áhítatok alkalmával élték meg és demonstrálták azt, hogy valamennyien Krisztus egyetemes egyházának tagjaiként fogadják el egymást. Ahogy Peter Lindval, a Svéd Egyház ökumenikus vezetője záróáhítatában emlékeztetett rá: az egymással való találkozásaink és a kölcsönös tanúságtételünk folyamatosan formálnak minket és segítenek abban, hogy újra felfedezzük Krisztus evangéliumának hatalmát és erejét a mai világban.    

A tanácskozáson Magyarországot Tarr Klára evangélikus külügyi és ökumenikus osztályvezető, valamint Ódor Balázs református külügyi irodavezető képviselte.

Külügyi Iroda