Hétköznapi csodák a pálhalmai börtönben

2010. március 05., péntek

altHaiti földrengés sújtotta népének tragédiája mélyen megindította a Pálhalmai Országos Büntetés-Végrehajtási Intézet fogvatartottjait. Közülük mintegy nyolcvanan segíteni is akartak. De lehet ezt a börtönből, és mi módón? 

Ehhez nyújtott lelki ösztönzést a súlyos katasztrófa után két nappal az intézet lelkésze, Dr. Békefy Lajos, aki lefordította az amerikai reformátusok internetes honlapján közzétett „Ima Haitiért” c. imádságot, majd az RTL reggeli műsorában is elmondta azt, s az alegységek istentiszteletein ismét és ismét felolvasta.  Elmondta az amerikai adakozók szlogenjét is: „Pray and Act! Imádkozz és cselekedj!” Majd szorgos kezek felnagyítva, kézírással kifüggesztették az imát a körletek hirdetőtábláira. És ennek meg lett a foganatja. A mélykúti női fogvatartottak közül két napon belül már önkéntesen, saját kezdeményezésre negyvenheten ajánlottak fel letéti pénzükből, iskolai pénzükből vagy bérükből kisebb-nagyobb összeget. Aztán a jó példa a bernátkúti és a sándorházai férfi fogvatartottakat is tettekre sarkallta, majd az állomány tagjai is adakoztak. Végül az Agrospecial Kft igazgatója, Hetyei Gábor felajánlotta, hogy ugyanannyi összeggel egészíti ki a befolyt adományokat, mint amennyit a fogvatartottak összeadtak. Így került sor március 2-án délután arra a műsoros ünnepi alkalomra, amikor a közel kétszázezer forintos bv-szolidaritási adományt átadták a Magyar Vöröskereszt képviselőinek a sándorházai alegység éttermében. Schmehl János bv. dandártábornok, intézetparancsnok köszöntötte a vendégeket, a három alegységből jelenlévő adakozó fogvatartottakat, a sajtó képviselőit. Örömének adott hangot, hogy Pálhalmán ez a szép és eredményes akció megszületett. Az intézeti lelkész ennek az adománynak az igazi értékét abban látta, hogy az özvegyasszony két fillérecskéjéről szóló jézusi példázat szerint a fogvatartottak nem a feleslegükből adtak, hanem abból, amijük éppen még volt a börtönviszonyok között. Igazi hétköznapi csoda ez, amiből kiderül: együttérző lélek lakik a szürke mákos ruhákban, s tudnak a még rászorultabbakon is segíteni a bibliai mérték szerint az elítéltek. De az is, hogy az imának mozgósító ereje van még a rácsok és szögesdrótok mögött is. A mélykúti irodalmi szakkör és énekkar rövid műsort adott, melyben a „Jézus, neved oly csodálatos…” és a „Tüzed, Uram, Jézus…” kezdetű halleluják fogták közre a kórusban előadott haiti imát.

 

 

altMajd Grubert Roland, a Vöröskereszt munkatársa vette át az adományt, mely kifejezi a másik bibliai üzenet igazát: „Szegények, bár sokakat gazdagítók…” lettek a pálhalmai börtönlakók közül azok, akik őszinte szívvel adták oda pénzecskéjüket haiti szenvedő népének. Ahogyan az adakozókészség megszületett, s megtalálta útját, s amilyen lélekkel a nyolcvan fogvatartott, meg az állomány tagjai ezt tették, az valóságos és igaz történet, mai példázat a hit és a cselekvő szeretet, valamint az imádság erejéről…Kinek, kinek arról szólt, amiről, de mindenkinek szólt valamiről, amiben kicsit mindenki túllépett önmagán. S ez is még csoda. (drbl)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.