Hervadhatatlan koszorúért küzdöttek

2017. március 13., hétfő

Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt két levele volt a Soli Deo Gloria református diákmozgalom március 3-4. között megrendezett huszonharmadik bibliaismereti versenyének témája. A Bibliavasárnaphoz kapcsolódó Kárpát-medencei rendezvényre 28 iskolából 39 (háromfős) csapat érkezett a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonba.

A megmérettetésnek két része volt: péntek délután egy kalandverseny, szombat délelőtt pedig egy írásbeli teszt. Mező Janka, a Sárospataki Református Gimnázium csapatának tagja jobban várta a kalandversenyt, hiszen „az több kreativitást igényel és itt nem csak az a lényeg, hogy hányszor olvastuk el, vagy mennyire tudjuk jól az egyes részek sorrendjét, hanem az is fontos, ki mennyire értette meg és mit jelentett számára."

„Ez nem egy olyan verseny, aminél leülünk készülni, majd miután végeztünk, nem is gondolunk az olvasottakra. Napközben, egy-egy élethelyzetben gyakran eszünkbe jutnak a megtanult igeversek, melyeket szívesen megosztunk másokkal is" – olvashatjuk a gimnazista lány versenyről írt személyes beszámolójában.

A bibliai kalandversenyt a házigazda lévays diákok nyerték, mögöttük szorosan a Nagyberegi Református Líceum Hope csapata, valamint a Tatai Református Gimnázium Bibolkák csapata végzett.

Az írásbeli versenyt a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium Hervadhatatlan koszorúért csapata nyerte a házigazdák és a tatai Bibolkák előtt.

A verseny Zsinati Ifjúsági Iroda együttműködésével valósult meg; az eredményes csapatok részére a Kálvin Kiadó, a Magyar Bibliatársulat, a Református Pedagógiai Intézet, a Harmat Kiadó, a Parakletos Könyvesház, a Kérügma Kiadó, Szolnoki Zoltán fafaragó művész és a házigazda gimnázium ajánlott fel értékes nyereményeket.

Forrás, eredménytábla, fotók: sdg.org.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.